Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2019.05.11.
Két arab fiú ül a szomszéd asztalnál. Franchise kávézó, iható-megfizethető kávékkal, wifivel, laptopbarát asztalokkal. Meg olyan székekkel, amelyeken ülve másfél-két óra után sem érzi azt az ember, hogy A szürke ötven árnyalatának minden segédeszközét tesztelték rajta. Mindez azért fontos, mert errefelé kétféle vendég jár: a magamfajta szabadúszó, aki cikket ír, ezt, itt, meg az egyetemisták, akik itt tanulnak.
Ez a két fiú is. Előttük bőven neonfilcezett jegyzet, anatómiának tűnik, nyitott laptop, rajta valami sejt metszete. Nem értek hozzá, de jó eséllyel orvosnak tanulnak. Magyar egyetemen, angol nyelven, nyilván busás tandíjért. Van egy működő rendszer, logikus felépítmény, kereslet-kínálat. Onnantól, hogy legyen rendes kapucsínó meg sajtos szendvics a pultban, odáig, hogy legyen, aki megmutatja, hogyan kell, mit tudom én, becsövezni egy mellkast. Nem értek hozzá. Ahhoz viszont értek, mert politika, hogy miután kimegyünk az ajtón, felszállunk a villamosra, a jelen közklímában az én fehér bőröm, vöröses szakállam a megmárkázott helyénvalóság, míg ők azzal a barna bőrrel, éjfekete hajjal a százmilliárdos kormányzati kampányban köpült rasszista mocsok célpontjai. Olyan országban, amelynek miniszterelnöke arról üvölt, hogy nem kell a „kevert népesség”.
Ugyanebben az országban a pompás, fehér bőrű lakosság bemegy a sürgősségi osztályra, és fél napig fuldoklik a saját vérében. Kétéves kisfiú átszúrt szemmel egy napot vár az ellátásra. Apád kórházi fertőzéssel jön haza a rutinműtétből, nagymamád a szükségszerű kórházi tüdőgyulladás után sehogy. „Zalában hároméves várólista van fogszabályozásra, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében egy-egy fogszabályozó-rendelés működik, a várakozási idő öt év is lehet. Amíg 2013-ban 187 üres fogorvosi praxis volt, mostanra a statisztikából eltüntetett iskolafogászatokkal együtt több mint háromszáz” – írta múlt héten a 168 Óra. És azóta történtek is fontos lépések, a miniszterelnök újabb 112 334 alkalommal ígérte meg, hogy küzd a migránsok ellen...
Ez a két fiú is. Előttük bőven neonfilcezett jegyzet, anatómiának tűnik, nyitott laptop, rajta valami sejt metszete. Nem értek hozzá, de jó eséllyel orvosnak tanulnak. Magyar egyetemen, angol nyelven, nyilván busás tandíjért. Van egy működő rendszer, logikus felépítmény, kereslet-kínálat. Onnantól, hogy legyen rendes kapucsínó meg sajtos szendvics a pultban, odáig, hogy legyen, aki megmutatja, hogyan kell, mit tudom én, becsövezni egy mellkast. Nem értek hozzá. Ahhoz viszont értek, mert politika, hogy miután kimegyünk az ajtón, felszállunk a villamosra, a jelen közklímában az én fehér bőröm, vöröses szakállam a megmárkázott helyénvalóság, míg ők azzal a barna bőrrel, éjfekete hajjal a százmilliárdos kormányzati kampányban köpült rasszista mocsok célpontjai. Olyan országban, amelynek miniszterelnöke arról üvölt, hogy nem kell a „kevert népesség”.
Ugyanebben az országban a pompás, fehér bőrű lakosság bemegy a sürgősségi osztályra, és fél napig fuldoklik a saját vérében. Kétéves kisfiú átszúrt szemmel egy napot vár az ellátásra. Apád kórházi fertőzéssel jön haza a rutinműtétből, nagymamád a szükségszerű kórházi tüdőgyulladás után sehogy. „Zalában hároméves várólista van fogszabályozásra, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében egy-egy fogszabályozó-rendelés működik, a várakozási idő öt év is lehet. Amíg 2013-ban 187 üres fogorvosi praxis volt, mostanra a statisztikából eltüntetett iskolafogászatokkal együtt több mint háromszáz” – írta múlt héten a 168 Óra. És azóta történtek is fontos lépések, a miniszterelnök újabb 112 334 alkalommal ígérte meg, hogy küzd a migránsok ellen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.