2019. május 1., szerda

SZABAD SZEMMEL - AZ ANTISZEMITIZMUS ELEVEN ÉS PUSZTÍTÓ - NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.05.01.



Határozottan szembe kell szállni az antiszemitizmussal
New York Times 

Kemény önkritikát gyakorol a lap, mert pár napja antiszemita beütésű karikatúrát közölt, úgy ábrázolva az izraeli kormányfőt, mint aki Dávid-csillagot viselő kutyaként vezeti a világtalan amerikai elnököt, püspöki sapkával annak a fején. A vezércikk sajnálatosnak nevezi, hogy a szerkesztő nem vette észre a rejtett üzenetet, és hogy a lap ily módon megfeledkezett a történelem tanulságairól, miközben a világban egyre erősödik a zsidóellenesség. Mint írja, az eset azt bizonyítja, hogy hajlamosak vagyunk elfásulni a lopakodó, alattomos, ősrégi előítélettel szemben. Az ügy azért veszedelmes, mert Amerikában egymás után több antiszemita merénylet is történt, de még nagyobb veszélynek vannak kitéve a zsidók Európában, ahonnan a szóban forgó rajz is származik. Sorra erősödnek meg olyan pártok, amelyeknek jó ideje erősen antiszemita a retorikája. Az állásfoglalás kiemeli, hogy az újság részéről nem elég bocsánatot kérni, egyúttal kötelessége a cikkekben kifejezésre juttatni az általa képviselt értékeket. Annál is inkább, mivel a zsidóellenességet sokan azzal intézik el, hogy az csak a társadalom peremén jelentkezik. Ám ez nagy tévedés, mert ez a politikai fő áramlat gondja. És mivel a világ ismét ezzel a réges-régi ellenséggel hadakozik, határozottan szembe kell szállni vele.

Az antiszemitizmus él és halálos

A san diegói zsinagóga elleni terrortámadás mutatja, hogy az antiszemitizmus él és halálos, egyben a megosztott pártvita része. Erre emlékeztet Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem szélsőségkutatója. Mint írja, a zsidóellenesség túl súlyos dolog ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják, vagy hogy eszközül használják fel. A világban több mint egymilliárd ember ellenséges a zsidósággal szemben. Valamelyest erősödik a jelenség Európában, Magyarországon, Lengyelországban és Görögországban pedig nagyon is hangsúlyos. Következésképpen mind több a fizikai erőszak, a támadás, a hátrányos megkülönböztetés, a zsinagógák és temetők meggyalázása és ez aggasztó. Az incidensek száma az USÁ-ban robbanásszerűen nőtt, amióta Trump az elnök. Ráadásul a zsidók úgy érzik, hogy cserben hagyta őket mind a bal-, mind a jobboldal, mert ily módon próbálja megbékíteni a társadalom más rétegeit. Most az amerikaiaknak és az európaiaknak kell megnyugtatniuk a zsidókat, hogy nem kell aggódniuk. Ehhez komolyan kell venni az antiszemitizmust. Sajnos, sokan csak akkor ismerik el, hogy valós jelenségről van szó, ha az a másik táborból indul ki. Ám ameddig eszközként vetik be a politikai csatákban a másik fél ellen, addig sokat nem érnek az ígéretek. A jelenséget néven kell nevezni az egész társadalomban. És csaknem 75 év elteltével meg kell erősíteni a történelem legnagyobb emberi tragédiája miatt tett fogadalmat: Soha többé!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.