Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2019.05.17.
Az állami és üzleti szervezetek ezeket az információkat – a hatalom útmutatásai szerint – az egyénre vonatkozó döntéseikben használják fel. Aki magas pontot ért el, az olcsóbb hitelekre, gyorsan kiadott engedélyekre számíthat, aki viszont nem teljesített jól, attól megtagadják a hitelt és a jó állást. A social credit system – a Kínát egyébként is gyanakodva szemlélő Nyugaton – végleg kicsapta a biztosítékot. Már nem is Pavlov kutyuskáját, hanem a Skinner-dobozban – jutalmakkal és büntetésekkel – irányított patkányokat emlegetik. A rendszerszerűen alkalmazott minősítési eljárás ugyanis valóban alkalmas az emberi élet minden részletének politikai ellenőrzésére és a polgárok feletti totális kontroll megvalósítására. Sokan teszik fel – nem is titkolt aggodalommal – a kérdést: vajon tényleg elkerülhetetlen ez a rémálom? Vagy: lehet-e ezt a társadalom javát szolgáló modellként is szemlélni?
A kérdést indokolja, hogy ehhez hasonló rendszert 1854-ben a skót Alexander Maconochie vezetett be a norfolki fegyházban. Az Anglia legelvetemültebb bűnözői számára kidolgozott Mark System egyszerű elven alapult: aki az elvárt magatartást követte – rendesen dolgozott, nem verekedett –, az azonnal jutalompontokat kapott, a szabályok ellen vétőket viszont rögtön pontelvonással büntették. A jó magaviseletet követő jutalmazás és a szabályszegés kiváltotta (arányos) büntetés meghökkentően hatékonyan volt képes „újraprogramozni” a bűnözők rögzült, paranoid viselkedését. A börtön körülményei között is átláthatóan működő rendszer „hátrányának” éppen azt tekintették, hogy túl sikeresnek bizonyult. Még a javíthatatlanul elvetemültnek gondolt bűnözőket is képes volt visszavezetni a társadalomba.
A börtön feltételei között kipróbált rendszer később – zsetongazdaság (token economy) néven – széles körben alkalmazott viselkedésmódosító eljárásként vált ismertté. A „token economy” olyan pontozásos eljárás, amelyet az elvárt és a tényleges viselkedés folyamatos összevetésével, majd az eltéréshez kapcsolt jutalmakkal és büntetésekkel működtetnek. A bekövetkezett viselkedéstől függően jóváírt, illetve levont, így folyamatosan halmozódó pontok pillanatnyi értékéhez az adott személyhez illeszkedő előnyök, illetve hátrányok járulnak. Az élőlényeket pedig – Skinner patkányaitól a börtönök lakóin keresztül a demokratikus társadalom polgáráig – a jó viselkedés megerősítése, a szabályszegés megbüntetése az előírt szabályok elfogadására készteti. Az egyének folyamatosan nyomon követhetik aktuális helyzetüket, és saját belátásuk vezérli őket, hogy „jó magaviseletűvé” váljanak.
De miért van egyáltalán szükség egy efféle „büntető–jutalmazó” rendszer működtetésére a társadalomban? A természeti folyamatok fontos jellemzője – a szerveződések rendezetlenségét mérő – entrópia. Az élettelen világban a spontán változások irányát az entrópia növekedésének törvénye írja le: a rendezettség és szabályosság hajlamos fokozatosan megszűnni, és ez csak energia bevitelével, aktív beavatkozással szüntethető meg. Ennek mintájára – pusztán metaforaként – alkalmazhatjuk a szociális entrópia fogalmát: a társadalmi rend hajlamos szétesni, a kialakított szabályok leromlani. Hétköznapi tapasztalatunk: környezetünkben a rend nem jön létre csak úgy. A magára hagyott szobában felhalmozódik a szemét, és még a rendszeres rendrakástól is csupán időleges eredmény várható. A rendetlenség spontán növekedésének törvényét – lásd: a törött ablak elmélet – még kísérletek is igazolják (Keizer, K. 2008. The Spreading of Disorder). A társadalom tehát nem nélkülözheti, hogy folyamatos beavatkozással állítsa helyre a spontánul leromló szociális rendet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.