ORBÁN VIKTOR GÁTLÁSTALAN ZSENIALITÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.05.17.

Sokan és sokszor leírtuk már azt a jelenséget, amit Vajda Mihály filozófus jobbágymentalitásnak nevezett. Vagyis, hogy ez az ország azért nem lázad az orbáni önkény ellen, mert kompatibilis a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, elfogadja azt, betagozódik.

Orbán Viktor zseniálisan – és gátlástalanul – érzett rá arra, hogy mi kell az embereknek. Nyugalom, biztonság, és főleg egy olyan vezető, aki mindezt biztosítja a számukra. Lehetne ez a vezér akár baloldali is, de történelmileg úgy alakult, hogy liberális korszakát elhagyva Orbán a jobboldalon találta meg politikai identitását.

Bölcs vezető kell a magyaroknak. Olyan, aki nem csak gondoskodik róluk, de gondolkodik is helyettük. Ezért élesztik újjá mostanában a Horthy-kultuszt és igyekeznek úgy emlékeztetni az egykori kormányzó által vezetett országra, hogy akkor béke volt és biztonság. A Kádár-rendszer történelmileg még túlságosan közeli, azzal nem volna trendi előhozakodni, bár a lényege, igaz, más ideológia mentén, annak is ugyanarról a populista tőről fakadt.

Az 1956-os forradalom leverése után alig fél évvel, „negyedmillió fővárosi dolgozó” vonult fel május elsején Budapesten, miközben a dísztribünön Kádár János és más prominens elvtársak integettek nekik. Erre érzett rá zseniálisan Orbán és néhány barátja. Mondjátok, hogy mit akartok hallani, és én elmondom nektek!

Nem kívánnánk csökkenteni Orbán „érdemeit”, vagyis a felelősségét, de az az igazság, hogy nem Orbán alakította ilyenné Magyarországot, hanem ő érezte meg, hogy az ország lakosainak (tisztelet a kivételnek) mire van szüksége. Az ország lakosainak többsége egy nagy, gondoskodó államot szeretne, élén egy igazságos vezérrel. Olyannal, aki megvédi a polgárait a vélt, vagy valós veszedelmekkel szemben. Aki igazságot oszt, megjutalmazza azt, aki jó, és bünteti azt, aki rossz. Aki jó, annak megsimogatja a fejét, aki nem, az kokit kap, vagy sallert.

A bölcs és igazságos vezér megmondja mindenkiről, hogy mikor jó hazafi az illető, rendes polgár, családapa, jó gyerek, szülő. Egy ideje – szellemi verőlegényei révén – azt is ő dönti el, hogy ki a jó író, táncos, popzenész, nem sok idő múlva pedig azt is, hogy mit kutasson az akadémia tudósa.

Orbán zseniálisan ismerte fel azt az igazságot, hogy a magyarok többsége nem a szabadságot szereti, hanem a szabadságharcot. A szabadság a többség számára nem érték. Vágytak rá, mert azt hitték, hogy vele a jólét is eljön. De nem jött el – főleg nem automatikusan és nem mindenkinek. Ezért aztán meg is orroltak a szabadságra, őt okolták azért, hogy nem lett több a pénzük, nagyobb a lakásuk, újabb az autójuk...

ITT OLVASHATÓ