Szerző: RÓNAY TAMÁS
2019.05.15.
Egyre inkább elmérgesedik a Vatikán és az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini viszonya. Az egyházfő szerint nagy veszély leselkedik a társadalomra.
Matteo Salvini és a Ferenc pápa eddig sem szívelték egymást. Az olasz belügyminiszter megtestesíti mindazt, ami ellen a katolikus egyházfő felemeli szavát. Nem akar szolidaritást a menekültekkel, hanem még azon hajók ellen is szankciókat vezet be, amelyek humánusan felveszik őket a fedélzetükre. Hogy a pápa mennyire nem kedveli a jobboldali populista Liga elnökét, jelzi, nem is volt hajlandó fogadni őt. Salvini nemrégiben egy pólóban jelent meg, amelyen e szöveg szerepel: „Benedek az én pápám”.
A pápa többször figyelmeztetett az idegengyűlölet, a rasszizmus és a populizmus veszélyeire. 2017 márciusában a német Die Zeitnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a populizmus „a gonosztól való, és az elmúlt évszázad megmutatta, milyen rossz vége lehet”. Egy tavaly szeptemberi konferenciára írt beszédében rámutatott, hogy manapság ismét terjedőben van a félelem, a lenézés vagy a gyűlölet olyan emberek vagy csoportok ellen, amelyeket különbözőnek ítélnek meg etnikai, nemzeti vagy vallási hovatartozásuk alapján, és nem tartanak méltónak arra, hogy teljes mértékben részt vegyenek a társadalom életében. Ez pedig intoleranciához, diszkriminációhoz vagy kirekesztéshez vezetnek az adott társadalomban, ráadásul egyeseket tettlegességre, erőszakra is ösztönöz, amelyek – mint a Vatikáni Rádió akkori tudósítása rámutatott – súlyosan sértik az érintett személyek emberi méltóságát és alapvető jogait. A pápa kiemelte, a politika világában is előfordul, hogy a félelmeket, egyes csoportok nehézségeit eszközként használják fel és illuzórikus ígéreteket tesznek rövid távú választási érdekek miatt. A pápa kiemelte, e jelenségek iránt nem lehetünk közömbösek.
Ez a gondolat a Szentszékhez akkreditált januári üzenetében is felbukkant. Mint fogalmazott, a két világháborúban a populista és nacionalista törekvések fölébe kerekestek a Nemzetek Szövetsége tevékenységének. „Az ilyen ösztönös törekvések újbóli megjelenése fokozatosan gyengíti a multilaterális rendszert, aminek következménye a bizalom általános hiánya, a nemzetközi politika hitelességének válsága és a nemzetek családjában a legkiszolgáltatottabb tagok fokozatos marginalizációja” – fogalmazott a pápa.
Ferenc számos más alkalmakkor is figyelmeztetett a populizmus veszélyeire, legutóbb múlt héten, amikor a római egyházmegye papjaival találkozott. Arra figyelmeztette a lelkipásztorokat, kerüljék a rasszizmust és a populizmust. Aki a sorok között tud olvasni, az sejtheti: az üzenet részben Salvininek szól, aki folyamatos gyűlöletkeltéssel, mások kirekesztésével, rasszizmussal érte el azt, hogy hazája legnépszerűbb pártja a Liga legyen. Megmérgezte az emberek lelkét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.