2019. május 23., csütörtök

NEM ELÉG AZ ÜGYNÖKAKTÁK NYILVÁNOSSÁGA, KI KELL TILTANI A KÖZÉLETBŐL A VOLT ÜGYNÖKÖKET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.21.



Az európai parlamenti választás miatt egy rövid időre ellenzéki többség lett a Nemzeti Választási Bizottságban, amely alapjáraton ugyanolyan Orbánnak dolgozó testület, mint Magyarországon minden, ahol a közhatalmat érintő kérdésről döntenek. Ennek megfelelően mindig a diktatúra szolgálatában hoznak döntéseket. Az átmeneti “zavart” kihasználva Fekete-Győr Ándrás négy népszavazásra bocsátandó kérdést nyújtott be, amelyek elfogadására van esély, ha az ellenzéki többség nem olvad el azzal, hogy valamelyik ellenzéki tag Orbán beépített embere (ahogy az ellenzéki pártok tele vannak a Fidesznek dolgozókkal).

Nagy lehetőség, ezért vitatható, hogy Fekete-Győr András a legjobb négy népszavazási kezdeményezést nyújtotta-e be. Sokkal hasznosabb lett volna, ha az alkotmányos renddel és a rendszer működésének egészével, esetleg a fékek és ellensúlyok visszaállításával kapcsolatos népszavazásokat kezdeményezett volna. Esetleg nem négyet, hanem kettőt vagy egyet, de az olyan, ami megrázza a NER alapjait. Az például eléggé “mellékes” és normális esetben helytelen felvetés, hogy “Legyen tilos magyar adófizetői pénzből 3000 férőhelyesnél nagyobb sportlétesítményt építeni!” Erre demokráciában is szükség lehet, a baj Orbán stadionjaival van, mert az kidobott pénz.

A szabad sajtó szempontjából is sokkal fontosabb lenne a szabad közmédia, a Fidesz kiparancsolása a közmédiából, és a közmédia felszabadítása, mint az a követelés, hogy “Semmilyen média ne kaphasson az előző üzleti évi árbevétele 20 százalékát meghaladó mértékű kormányzati kommunikációs megrendelést!” Megoldják másképp a saját propagandasajtó finanszírozását. Ennél már fontosabb az a téma, hogy “Ne maradhasson Polt Péter a 9 éves mandátumának lejárta után automatikusan legfőbb ügyész!”, de nem ebben a formában. Az még ellenzéki többség esetén is kérdéses, hogy lehet-e népszavazást tartani egy konkrét személyről, másrészt ha nem Polt Péter, aki kineveznek egy másik pártkatonát, oszt jónapot. Vagy átszervezik az egészet, és nem legfőbb ügyész néven ültetik Poltot az ügyészség élére.

A negyedik népszavazási kezdeményezés is fontos ügyet érint, amely szerint “Legyenek nyilvánosak az ügynökakták!”, de ebben a formájában ez a javaslat nem elég pontos. Egyrészt vannak ügynökök, akik nem rendelkeznek már “ügynökaktával”, viszont a havi és éves operatív nyilvántartásokban szerepelnek, onnan nem lehetett kitörölni őket. Ezért nem az akta a lényeges, hanem az ügynökmúlt. Emellet az eddigi ügynöktörvények legnagyobb hibája az volt, hogy a közéleti szerepvállalás tekintetében nem szankcionálta érdemlegesen az ügynökmúltat. Legmesszebb az 1994.évi törvény ment, de ez is az ügynök döntésére bízta, hogy visszavonul vagy nem, a legnagyobb fenyegetést a nyilvánosságra hozatal jelentette. De az ügynökök arcátlanabb része nem vonult vissza, hanem megteremtette a “pozitív erkölcsiségű” ügynök fogalmát, és az ügynöki tevékenységét zavartalanul folyatja a III/III megszűnése után új “tartótiszt”, egyház, párt, cég, sajtó szolgálatában...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.