MI KÜLÖNBÖZTETI MEG A FÜGGETLEN ÚJSÁGÍRÁST A PROPAGANDÁTÓL?

MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2019.05.17.

A ma hatalmon lévő „új jobboldalnak” (nem hinném, hogy a szélsőjobb kifejezés pontatlanabb lenne rájuk) régóta a begyében van az, amit az értelmiség, bizonyos intézmények, illetve a média függetlenségének mondanak. Visszatérően támadják is őket, igyekeznek lejáratni, kifigurázni a magukat függetlennek mondókat (vagy akikről ők azt állítják, hogy magukat függetlennek mondják: ez nem elhanyagolható különbség!), leleplezni, hogy valójában politikai megrendelésre dolgoznak, saját politikai céljaik vannak.

Visszataszító, a történelem sötét napjait idéző összeesküvés elméletek is keringenek, jól-rosszul kifejtett elméleti igazolási kísérleteket is találni. Sőt, ma már egyre gyakrabban találkozni azzal az erkölcsileg relativizáló véleménnyel, hogy kormánypropagandistának és kormánykritikus újságírónak lenni lényegében ugyanaz a tevékenységi forma, ugyanolyan morális igazolhatósággal.

Nehéz nem felháborodni ezt hallván, hiszen mindezt a jelenlegi rezsim fizetési listáin lévő, politikailag elfogult és politikai megrendelésre dolgozó emberek írják, akik mögött ott egy állam egész hatalmi gépezete. Míg akiket kritizálnak, akiket magukkal morálisan egy szintre akarnak lehúzni, egy folyamatosan szűkülő nyilvánosság részei, amely régóta súlyos erőforráshiánnyal küzd.

De vajon, ha félretesszük az undort és haragot, amit az „új jobboldal” támadásai váltanak ki a jóérzésű emberben és őszintén megkérdezzük magunktól, vajon nincs-e valami igazság mégiscsak abban, hogy nincs újságírói függetlenség, csak propaganda, akkor mit válaszolhatunk magunknak?

A helyzet nagyon egyszerű. Ha ugyanis igaz lenne az „új jobboldal” kiinduló állítása, hogy mindenki propagandista, aki úgy dolgozik, mint a kormánypárti médiában szokás, és aki mást csinál, az független, akkor lehetetlen lenne más következtetésre jutni, mint hogy a média többi része mégiscsak tele van független újságírókkal, akkora különbség van ugyanis a valóságban a média többi részének és a rezsimhez lojális médiának a működése között.

Persze, ha nem csak e két dolog közül lehet választani, akkor érdekesebb és fontosabb dolgokat is megérthetünk a világból. Például azt is, hogy mi az alapvető baj az „új jobboldal”-nak a propaganda iránti nyílt vonzalmával.

Kezdjük ott, hogy a függetlenség, akárhogy is értjük – morálisan, anyagilag vagy pártsemlegesség értelmében – vitatható mértékben fontos erénye az újságírásnak. Habár liberálisként, bevallom, az autonómia szót többnyire pozitív összefüggésben szoktam használni, de nehezen tudnám tagadni, hogy a valóság ennél sokkal komplikáltabb.

A média eleve sokszínű műfaj, amelyben kezdettől megtalálhatóak a szenvedélyes, elkötelezett, pártos véleményeket képviselő hangok éppúgy, mint a szórakoztatni vagy elsősorban hitelesen tájékoztatni akarók. Hosszú időn át a pártos újságírás meghatározó szerepet töltött be a politikai nyilvánosságban, és tiszteletreméltó, követésre csábító példái vannak ennek a múltnak...

ITT OLVASHATÓ