Szerző: ARADI EMIL
2019.05.17.
Jól kiszúrta Széky János, hogy ma a legfőbb közjogi méltóságok egy alomból származnak, ha nem mindjárt egy kollégiumi szobából (Féktelen szerelem, ÉS, 2019/18., május 3.), de ennek okát túldimenzionálja. Cikkéből az derül ki, hogy a maroknyi csapatot egyfajta világnézet tartaná össze. Jó is lenne! Mármint hogy ha az ország életét meghatározó csapatnak elvei lennének. (Ha csak a minél több pénz lenyúlása nem nevezhető elvnek.) A Fidesz élcsapatának és magának Orbán Viktornak a karriertörténete viszont tele van pálfordulásokkal, önellentmondásokkal és tartalmatlan kijelentésekkel bárminemű konzisztencia nélkül. Nem hiszem, hogy a rövid távon meghatározott és kiadott taktikai húzásokkal és retorikával való egyetértés az egyedüli kötőszövete a szűk hatalmi elitnek, már csak azért sem, mert azokkal – sajnos – nagyon sokan egyetértenek. Több százezer, ha nem millió azoknak a száma, akik őszintén, meggyőződésből állnak a kormánypolitika mögé, elhiszik, magukévá teszik és támogatják azt, sőt – a maguk eszközeivel – még hozzá is járulnak annak megvalósulásához, finomításához. Magyarul jó elvtársak. De a legfőbb hatalom bástyáin belülre mégsem engedik őket: oda csak a régi elvtársak tartozhatnak. Az elvieken kívül tehát kell lenni valami másnak is, ami elengedhetetlenül szükséges a brancsba tartozáshoz. Ez pedig a lojalitás. Az, hogy tökéletesen megbíznak egymásban, feltételezik, hogy egymás szennyesét nem teregetik ki, amit az évtizedek során megtudtak egymásról (a közös nemtelen harcban), azt nem játsszák ki egymás ellen, igaz barátok. Nagyjából úgy, mint az egykori kollégiumi hálótársak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.