KRUSOVSZKY DÉNES: KIALAKULÓBAN VAN EGY ÚJ, CINIKUS, FIATAL ÉRTELMISÉG

24.HU / KULT
Szerző: JANKOVICS MÁRTON, INKEI BENCE
2019.05.18.

A filmvásznat elárasztották a világverő szuperhősök, de az emberek ki vannak éhezve a hétköznapi szereplőkre – véli Krusovszky Dénes, akinek első regénye a mai harmincasok tipikus dilemmáit rendezi egy nagyívű történetbe. Nem véletlen, hogy sokan rezonáltak rá, az Akik már nem leszünk sosem megkapta a Libri irodalmi közönségdíjat, több mint 21 ezer szavazat alapján. A kivándorlás vagy betagozódás az urambátyám-rendszerbe a megoldás? Hogy darálja be a központosítási láz a vidék önállóságát? És lehet-e úgy hiteles a történet, ha a szereplők egyáltalán nem szexelnek és pisálnak? Interjú Krusovszky Dénessel.

Kivándorlónak tekinti magát?

Mivel Bécsben élek, sok választási lehetőségem nincs. A mi helyzetünk ugyanakkor annyiban sajátos, hogy nem mostanában mentünk ki, és nincs közvetlen köze a politikai hangulathoz. Kivándorlásom elsődleges oka a feleségem lakhelye volt. Már akkor a bécsi egyetemen tanított irodalomtörténészként, amikor összejöttünk, így én igazából csapódtam hozzá. Több mint tíz éve él külföldön, így gyakrabban tör fel benne a honvágy, de mikor megvizsgáljuk a kérdést, mindig rájövünk, hogy inkább maradunk, mert nincs nagyon hová hazajönni – különösen amikor hallgatjuk a beszámolókat a módszeresen leépített bölcsészkarokról.

A fizikai távolság egy dolog, de fejben megtörtént az elszakadás? Követi és felbosszantja még magát az itthoni híreken például, vagy már kívülről néz rá?

Mivel külsős újságíróként dolgozom a Magyar Narancsnak, muszáj követnem. Amúgy zsigerileg is követném, és fel is tudom bosszantani magam rajta. Ilyen szempontból nem jelent védettséget, hogy Bécsben élek. Olyan szempontból persze igen, hogyha kilépek az utcára, nem ebben a frusztráló közegben találom magam. Ausztriában is dübörög a kampány, de nekem az inkább szafari, kívülállóként figyelem.

Ott is teret kap egy csomó frusztráció, de másfajta, mint az itthoni.

Aztán vannak az ilyen távlatosabb kérdések: például tetszik, hogy a gyerekeink már az óvodában találkoznak azzal, hogy sokfajta gyerek van, akiknek különbözik a kinézete, bőrszíne, nyelve, vagy a szülők öltözködése. Jövőre iskolát kell választanunk a nagyobbiknak, ami mindenhol sok vívódással jár, de ott legalább nincs átpolitizálva ez a kérdés, és azt is látjuk, hogy a magyar oktatási rendszer sajnos nagyon nem a javára fejlődik az utóbbi időben.

Ez a regényben is téma, több szereplő is a kivándorlást választja. Mintha lenne ennek egy olyan üzenete, hogy ez a generáció csak így oldhatja meg problémáit, hogy külföldre megy.

A könyv nem általános jelenségekről, hanem konkrét szereplőkről szól. Legutóbb egy író-olvasó találkozón nehezményezte valaki, hogy Bécs miért van pozitívabb színben bemutatva a könyvben, mint Budapest. Azt feleltem, hogy ez a főhős, Lente Bálint nézőpontja, aki azért érzi jobban magát Bécsben, mert ezzel a saját magánéleti problémáit is maga mögött hagyta. Persze több szereplőnél is megjelenik ez, és valamennyire azért lehet általánosítani. Az utóbbi pár évben én is azt látom, hogy a baráti körünknek nagy része már elment, vagy gondolkodik azon, hogy külföldre költözzön. Az orvosoknál, mérnököknél nagyon erős az elszívódás, de a fiatal bölcsészeknél is, ha nemzetközi szinten is értelmezhető a kutatási területük...

ITT OLVASHATÓ