Szerző: Határátkelő / Balázs
2019.05.18.
Aki esetleg lemaradt volna az első részről, annak jöjjön egy kis emlékeztető. Szóval Balázs hat éve döntött úgy, hogy Dániában folytatná a BME-n megkezdett tanulmányait. Azért éppen ott, mert egyrészt ingyenes az oktatás, másrészt volt egy barátja, akinek a korábbi barátnője dán volt, így némileg ismerte az országot.
„Az egész nagyon letisztultnak tűnt. Érkezéskor elképesztő szabadságérzésem lett. Leszálltunk Koppenhágában, felszálltunk az északi Aarhusba tartó vonatra. Érdekes volt látni, hogy minden mennyire tiszta, mennyire igényes, milyen sokan bicikliznek – és hogy mennyire rossz az idő, pedig augusztus volt…” – mesélte az első kultúrsokkról.
Az egyetem más volt, mint a magyarországi, kisebb, 30 fős osztályokkal dolgoztak, rengeteg volt a gyakorlati és a csoportmunka. Dolgoznia is kellett, hiszen az ösztöndíj egyik feltétele, hogy legalább havi 43 órát kell dolgozni mellette.
Ami a boldogságot illeti, Balázs szerint a dánok alapvetően nem szeretnek elégedetlenkedni. Ha elég jól megy a gazdaság (márpedig elég jól megy), akkor mindenki meg tudja venni a házát, az autóját, van biztos munkahelye, így aztán ha megkérdeznek egy dánt, hogy boldog-e, akkor azt mondja, igen, boldog vagyok.
„Azt sem szabad elfelejteni, hogy a skandináv országok éllovasok az antidepresszánsok szedésében, ami némileg ellentmondani látszik annak, hogy ők a legboldogabbak. Nem akarom megfejteni ezt, mindenesetre a felszínen azt lehet látni, hogy mosolygósak és elégedettek” – tette hozzá.
Egyetem után egy dán szoftvercégnél kezdett dolgozni, a munkahelyi ismeretségekkel, barátságokkal sem volt problémája, annak ellenére sem, hogy a dánok nagyon visszafogottak, nem könnyű mély barátságokat kiépíteni.
Ugyanakkor eljött egy pillanat az életében, amikor úgy érezte, elég volt az országból és a kötöttségekből, szeretne egy kicsit kalandozni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.