Szerző: HORN ANNA
2019.05.19.
Belépve a lakásba, a páromat seprűvel a kezében találtam, amint éppen az új salátástálam cserepeit próbálta meg gyorsan eltüntetni. Szorongás és bűnbánat volt az arcán, amikor azt mondta, holnap vesz nekem ugyanilyet. Meg akart lepni a kedvenc tonhal-salátámmal, mire megjövök, de kicsúszott a kezéből a tál. Művészlélek lévén, a salátát összedobta egy jénai tálban, a romhalmaz ráér később is, gondolta, de megleptem a „korai” érkezéssel.
Ma reggel elmentünk pótolni a „veszteséget” – az idézőjel azért van, mert menekült emberekkel foglalkozom, nekem a veszteség egészen mást jelent, mint akár egy salátástál, akár bármi egyéb anyagi jav Nincs ilyen szó? Nem baj, most van.
Egyéb dolgokat is akartunk venni, zöldséget, gyümölcsöt, például, szóval, nagy bevásárlás volt kilátásban. Elvből nincs kerekes bevásárló kocsink, látni sem bírja egyikünk sem, bár ebben a dél-kelet spanyolországi kisvárosban, ahol élünk, szinte mindenki azzal jár, ha kenyérnél többet akar hazavinni.
Csendes kis környék a miénk, a központtól öt percnyire gyalog. A házunkban négy lakás van, az egyikben két orosz hölgy, testvérek, laknak, a másodikon egy fülöp-szigeteki nagymama, aki negyven évvel ezelőtt ment férjhez egy spanyol üzletemberhez, és húsz éve megözvegyült. Rendszeresen látogatja a fia, aki Portugáliában él, és a lánya, aki Madridban ment férjhez egy szenegáli mérnökhöz. Mindig unokástul jönnek, és ilyenkor Concha lakása visszhangzik a gyerekzsivajtól. A harmadikon távol-keleti lányok laknak, hol hárman, hol többen, rendszeresen jönnek segítséget kérni az ezermester páromtól, mert hol kiment a biztosíték, hol eldugult a lefolyó, hol nem lehet le-fel húzni a redőnyt, ilyenek. A negyediken lakunk mi, a holland származású párom és a magyar én.
„Menjünk először a kínaiba?” – a félmosoly Peter arcán még mindig arról árulkodik, hogy restelli az eltört kurva tálat. Mintha ennél nagyobb veszteségektől is meg akarna óvni, de még ettől sem sikerült…
Jó, mondom, miközben az utcán elmegyünk a pakisztáni ember zöldséges boltja előtt. Aki még az üzletből is kiköszön, és nemet int a fejével – nem, még mindig nem ajánlja a görögdinnyét, amelyik ott díszeleg a kirakatban: „Még nem az igazi, ne vegyél ebből! Az újhagymám viszont csodás, visszafelé gyere be, eltettem neked a legszebbet!” Sok mindenkinek elmondja, gondolom, de tényleg remek az áruja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.