Szerző: HONT ANDRÁS
2019.05.29.
Mutatok még valamit a hétvégi választásról, miután megint kitört a „na, akkor most már tényleg fogjanak össze”, meg „vége a finnyáskodásnak, tessék elfogadni X-et is meg Y-t is, azután előre”, továbbá „mi következik ebből az őszi önkormányzati választásra” (semmi). Számokat fogok sorolni, úgyhogy aki szerint az újságíróknak, meg az elemzőknek nem az akadékoskodás, a szőrszálhasogatás a dolga, hanem szépeket mondani az egyikről és csúnyákat a másikról, az nyugodtan ugorja át. Szóval, hol vannak még hiányzó szavazatok? (Már amennyiben ezen múlna a rendszer sorsa. Nem ezen múlik, de valami miatt ennek az országnak az lett a hobbija, hogy választási kalkulációval pótolja a megoldandó feladatokkal való szembenézést. Mindegy, a számok is beszédesek.)
Az EP-választáson az ellenzék egymillió-százhetvenötezerrel kapott kevesebb szavazatot, mint tavaly áprilisban, ami önmagában nem csoda, hiszen a részvétel is csökkent. Hatvan százaléka volt az egy évvel ezelőttinek a voksok száma összesen, és az ellenzék ezen belül még egy kicsit rosszabbul teljesített: ötvennyolc százalékát szerezte meg tavalyi teljes támogatottságának. Viszont az egyes pártok, blokkok részvételi hajlandósága már egészen eltérő képet mutat. A Fidesz például a tavalyi szavazóinak hetven százalékát elvitte, és okkal reménykedett abban – mivel támogatóinak megjelenése az urnáknál nem az általános választási kedven, a hangulaton, az aktuális döntés lényegességének össztársadalmi megítélésén múlik, hanem a közvetlen elérésen és egyéb technikákon –, hogy ez az arány magasabb lehet, elérheti a nyolcvan százalékot is, és akkor lehettek volna elégedettek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.