Szerző: ÉS
2019.05.31.
Györke Ágnes: „A tapasztalataim összessége vagyok”
Interjú Bernardine Evaristo brit íróval
F E U I L L E T O N
A 72. cannes-i filmfesztivál
K R I T I K A
Selyem Zsuzsa: Susan Sontag kis kézmozdulata
Nádas Péter: A szabadság tréningjei. Jelenkor Könyvkiadó, Budapest, 2019, 152 oldal, 2999 Ft
Nádas Péter szabadságtréningjei egyre kíméletlenebbek. Pedig ez a kis könyv egyáltalán nem fenyeget azzal a kelet-közép-európai viszonyrendszer- és emberiállag-elemzéssel, aminek a végeredménye az a híres „Nagyon sajnálom” volt; a szabadságharc szűkölő dinamikáját se dörgöli felnőtt, demokratikus arcunkba, mint a Párhuzamosokban; forgácsok, szilánkok, műhelymorfondírozások az íróasztal széléről, gondolhatnánk. És akkor bevillan egy fotó vagy egy mondat Nádas íróasztaláról. De hiszen nincs is neki perifériája. Abban a rendben, ami ott van, az alaposan meg is lesz vizsgálva.
Első ránézésre négy rész van, négy részecske négy különböző időben: az Észrevételek 1976-ból, a Hírek 1974-ből, az Álomháztartás 1991-ből és A szabadság tréningjei 1999-ből. 2019-ben harminc éve lesz annak, hogy szétrohadt a Szovjetunió, és az általa uralt és kontrollált országok akkori lakóinak egy látványos része azt hihette, végre eljött a szabadság vagy valami ilyesmi. Aztán látjuk, mi van. Persze a harminc év is jó alkalom arra, hogy tisztázzunk pár dolgot e körül a szabadság körül, ahogy jó alkalom volt 1999‑ben a tíz év, de akkoriban nem jelent meg kötetben ez a hosszabb írás, 2000-ben a Magyar Narancs közölt belőle részletet, 2003-ban az Élet és Irodalom (2003/40., október 3.), majd a Hátországi napló 2006-ban. De nem ugyanaz a szöveg, ha a főbb történetek, leírások meg is egyeznek.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
L. Balogh Béni: Ex libris
Romsics Ignác: A Nagy Háború és az 1918–1919-es magyarországi forradalmak
Bódy Zsombor (szerk.): Háborúból békébe: a magyar társadalom 1918 után
Juhász Balázs (összeáll.): Trianon és az olasz diplomácia
Zeidler Miklós (összeáll.): A magyar békeküldöttség naplója
Várhegyi Éva: Tornádó magyar módra
Király Júlia: A tornádó oldalszele. Szubjektív válságtörténet 2007–2013. Park Könyvkiadó, Budapest, 2019, 418 oldal, 5490 Ft
Király Júlia bevallottan szubjektív memoárja más kérdésekben is jól érzékelteti azokat a dilemmákat, amelyekkel a jegybankároknak ebben a peches terminusban szembe kellett nézniük. Akkor, amikor sorra „jöttek az önkínzó kérdések: mit nem vettünk észre, miért hagytuk, hogy így legyen” (11.). De nem csupán a kiélezett válsághelyzet légköre teszi krimiszerűen érdekfeszítővé a könyvet, hanem az is, hogy bepillantást enged a jegybanki élet rejtett világába: az MNB döntéshozatali rendszerébe, a belső konfliktusokba és vívódásokba, a politikai és szakmai támadások okozta keserűség érzésébe. Őszinte könyv – már amennyire ember egyáltalán képes lehet szembenézni saját gyarlóságaival.
Pető Péter: Mindenki igazat mond
Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik – Az vagy, amire klikkelsz. Fordította Szieberth Ádám. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019, 358 oldal, 3999 Ft
Stephens-Davidowitz lenyűgöző és dramatikus példákat egyaránt hoz, hogy elmesélje történetét arról, hogyan változtatja majd meg a világról szerzett tudásainkat az adat. Emlékezetes parabolája az NBA-kosarasoké, amiből kiderül, a sportban sincsenek mesék, azonos adottságok mellett a középosztálybeli lét jobb esélyeket kínál, mint a szegénység, bármit meséljenek is erről amerikai álmok, amelyeket megint csak a valóság árnyal kicsit. Ahogyan a politikai észlelésünket is. Stephens-Davidowitz könyvének legerősebb része a politikai betét: Google-keresések és más adatbázisok alapján felállított modellekkel mutatja meg, mennyire mások az emberek, mint amilyennek mutatják magukat a nyilvános, a virtuális térben.
Bozóki András: Közelkép
Lakner Zoltán, Pungor András, Szabó Brigitta, Faragó József: Frontsebészet: A köztársaság utolsó kormánya. Telegráf Kiadó, Budapest, 2019, 271 oldal, 4290 Ft
1988-90 között Németh Miklós kormánya menedzselte a békés átmenetet a diktatúrából a demokráciába, majd átadta a hatalmat a győzteseknek és csakhamar Londonba távozott. A 2009-es gazdasági válsághelyzetben Bajnai menedzselte a békés átmenetet a kormányváltásig. Mindkét vezető a hatalmat szolgálatnak tekintette, a közpolitikát a pártpolitika elé helyezte, és az országot rendben adta át utódjának. Talán nem véletlen, hogy Bajnai a köztársaság legmagasabb kitüntetését adományozta Németh Miklósnak a rendszerváltás huszadik évfordulóján. Ma már Bajnai is Londonban dolgozik, kitüntetésre a jelenlegi rendszertől nem számíthat, és nyilvánvalóan el sem fogadná. Becsületére legyen mondva, 2012-14 között aktívan fellépett az Orbán-rezsimmel szemben.
Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik – Az vagy, amire klikkelsz. Fordította Szieberth Ádám. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019, 358 oldal, 3999 Ft
Stephens-Davidowitz lenyűgöző és dramatikus példákat egyaránt hoz, hogy elmesélje történetét arról, hogyan változtatja majd meg a világról szerzett tudásainkat az adat. Emlékezetes parabolája az NBA-kosarasoké, amiből kiderül, a sportban sincsenek mesék, azonos adottságok mellett a középosztálybeli lét jobb esélyeket kínál, mint a szegénység, bármit meséljenek is erről amerikai álmok, amelyeket megint csak a valóság árnyal kicsit. Ahogyan a politikai észlelésünket is. Stephens-Davidowitz könyvének legerősebb része a politikai betét: Google-keresések és más adatbázisok alapján felállított modellekkel mutatja meg, mennyire mások az emberek, mint amilyennek mutatják magukat a nyilvános, a virtuális térben.
Bozóki András: Közelkép
Lakner Zoltán, Pungor András, Szabó Brigitta, Faragó József: Frontsebészet: A köztársaság utolsó kormánya. Telegráf Kiadó, Budapest, 2019, 271 oldal, 4290 Ft
1988-90 között Németh Miklós kormánya menedzselte a békés átmenetet a diktatúrából a demokráciába, majd átadta a hatalmat a győzteseknek és csakhamar Londonba távozott. A 2009-es gazdasági válsághelyzetben Bajnai menedzselte a békés átmenetet a kormányváltásig. Mindkét vezető a hatalmat szolgálatnak tekintette, a közpolitikát a pártpolitika elé helyezte, és az országot rendben adta át utódjának. Talán nem véletlen, hogy Bajnai a köztársaság legmagasabb kitüntetését adományozta Németh Miklósnak a rendszerváltás huszadik évfordulóján. Ma már Bajnai is Londonban dolgozik, kitüntetésre a jelenlegi rendszertől nem számíthat, és nyilvánvalóan el sem fogadná. Becsületére legyen mondva, 2012-14 között aktívan fellépett az Orbán-rezsimmel szemben.
Fűzfa Balázs: Egyszemélyes popzenekarok?
Ketten egy új könyvről – Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 712 oldal, 7499 Ft
Háy János persze nem klasszikus irodalomtörténetet ír. Felesleges méricskélnünk, ki hány oldalt kap ebben a könyvben, s hogy kinek jár egynél több fejezet novellisztikus bővítésekkel vagy fordulatokkal (Petőfi, Jókai, Weöres, Kassák, Szabó Lőrinc, Szabó Magda), s kinek nem. Hogy miért szerepel benne Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Erdély Miklós, Vígh Mihály, s miért nem szerepel Radnóti, Németh László, Karinthy. Hajnóczy és Petri miért igen, Nádas, Esterházy, Parti Nagy, Kovács András Ferenc, Markó Béla és még sokan mások miért nem.
Valami más lehet a titka ennek a könyvnek. Talán olyan – iszonyatos mennyiségű munkával megteremtett! – egyszemélyes irodalomtörténet ez, amelyben a tankönyvfigurák élő szereplőkké szeretnének változni? Melyben az ő sorsuk a mi sorsunk modelljévé válhat? Ezért olvashatunk ugyan olykor a művekről is élénk és friss megállapításokat, de vélhetően elsősorban mégiscsak az életsorsok referenciális megelevenítése a lényeg az alkotó számára.
Margócsy István: Kisebbségben
Ketten egy új könyvről – Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 712 oldal, 7499 Ft
Oh, a magyar irodalomtörténetben, láthatjuk, soha nem uralgott az igazság – félrement, mint ebben az országban annyiszor, annyi minden. De időnként támadnak nagy igazlátók és igazmondók, s szózatuktól – bízzunk benne – megváltozik majd a leküzdhetetlen hagyomány (amely „köszönő viszonyban sincsen a valósággal”), s tiszta fényben tündöklik fel a magyar irodalom lényege: „az irodalmi mű alapvetően mindig valóságkérdés”. Hogy mi a valóság, hogy mi a valóság kérdése, hogy az irodalom hogyan kérdez rá a valóságra, az maradjon az igazlátó titka (becsületszóra elhisszük neki persze, hogy ő tudja…), örvendjünk hát annak, hogy végre, oly sok balszerencse közt, oly sok viszály után, végre eljött, aki rendet csinál (mondhatnám: rendet vág), s kijelenti: „mi a művészet alapkérdései felől nézzük az életművet”. Hát igen, ennek tényleg itt volt az ideje; mások, a többiek, az utóbbi kétszázötven évben, biztosan tévedésben voltak afelől, mik is a művészet alapkérdései… A kár csak az, hogy világos választ e könyv sem ad, hiába beszél hétszáz oldalnyit.
Ruff Borbála: Valahol egy lány
(Szabó Magda: Csigaház. Előadja Törőcsik Franciska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)
Károlyi Csaba a Csigaházról azt írta, jó, hogy megszületett, mert megtudtuk, „miből lett a cserebogár” (Ex libris, ÉS, 2019/12., márc. 22.). A hangoskönyv esetében ennek pont a fordítottja igaz. Noha Törőcsik Franciska nem először alakítja egy nagy formátumú személyiség fiatalkori mását (itt van mindjárt Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis), tévedés lenne azt gondolni, hogy bárminek is az elején jár. Hacsak nem annak, hogy hangoskönyvet olvasson fel. Hogy ez nem az első és utolsó, abban őszintén reménykedünk.
Gaál József: A frászkarika és a neotaoizmus
(feLugossy László Frászkarika című kiállítása a Godot Galériában 2019. június 15-ig látható.)
Wagner István: Az ifjú és az idős Picasso
(Der junge Picasso – Blaue und Rosa Periode, Fondation Beyeler, Riehen. Meghosszabbítva június 16-ig. Picasso – Das späte Werk. Aus der Sammlung Jaqueline Picasso, Museum Barberini Potsdam, megtekinthető június 16-ig.)
Stőhr Lóránt: Üres vászon
(Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség)
Bár a Fájdalom és dicsőség cselekménye kiszámítható, stílusa széttartó, a színészek, mint Almodóvar filmjeiben mindig, kiválóak, és elviszik a hátukon a filmet. Antonio Banderas, aki Almodóvar nyolcvanas évekbeli alkotásainak forrófejű hőseit alakította, idősödő színészként a mester alteregóját játszhatta el. Ez a rendezői döntés nem mellőzi az ellentmondásokat. Amikor az első snitten a kamera a víz alatt siklik egy medence mélyén, és ráközelít Banderas kisportolt, hatvan körül is jó karban lévő testére, akkor némi hitetlenkedéssel kell hallgatnunk szubjektív narrátorhangját az őt gyötrő testi fájdalmakról. Idővel azonban Banderas feledteti a kezdőképet, mi több, azt is, hogy egy hollywoodi sztárt látunk, mert mélyen átélt alakítást nyújt a zavarodott, útját vesztett, súlyos veszteségeket cipelő férfi szerepében.
Rákai Zsuzsanna: Kilóg a keretből
(Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar, Várdai István, Hannu Lintu – Zeneakadémia, május 16.)
Bármilyen szép lezárással búcsúzott is azonban hallgatóitól a finn vendégkarmester, Hannu Lintu, a színektől színekig tartó enigmatikus folyamat beszédesebb elemeit nem sikerült egyforma koncentráltsággal és energiával integrálnia a program egészébe. A Zsoltárszimfónia legalábbis meglehetősen sápadt maradt, tételkarakterei jelzésszerűen hatottak, polifóniájának bonyolult tisztasága tompán szövevényessé vált, szövegrészleteinek ereje pedig elveszett az előadás formális jellegében, amely még a Nemzeti Énekkar eleinte metszően fényes kórushangzását is öblössé és fátyolos fakította.
Herczog Noémi: A demokrácia: nehéz
(Adorjáni Panna, Raul Coldea, Csala Hermina, Radu Dogaru, Petro Ionescu, Bogdan Olarson, Ötvös Kinga, Oana Mardare, Adi Tudoran: 99,6 %. Reactor de creaţie și experiment, Kolozsvár, Románia)
Úgy látszik, képes, pedig minden fapados a 99,6%-ban: induló díszlettervezők, színészek, dramaturgok, zenészek alkotása, és mindenki vállaltan annyit ad bele, amennyit tud. Nem próbálnak megfelelni semmilyen színházi elvárásnak, amely részükről több profizmust igényelne, nincs kőbe vésve semmi. És ezért egyszer csak – na jó, csak egy pillanatra, de – elhiszem nekik, hogy tényleg bármi megváltoztatható. Még a román–magyar etnikai konfliktusok is.
Fáy Miklós: Manon a mennybe megy
(Puccini: Manon Lescaut – Erkel Színház, május 25.)
Aztán az ember megérti, hogy Szabó Máté rendezését a negyedik felvonás miatt kell megnézni. Ez az új Manon, hogy nem egyszerűen a kis, ellenállhatatlan nőről van szó, hanem a szerelem zsenijéről, vagy a szeretet zsenijéről, és ez a szeretet természetesen önszeretet is, áll bakancsban, kócosan, hálóingben, és azt kérdezi, ugye, milyen szép voltam. És azt is mondja, szeretlek, szerettelek.
Králl Csaba: A Gaga-misszió
(Shahar Binyamini: I Will Do What I Want / Ballroom; Ohad Naharin: Decadance – St. Pölten, Festspielhaus, május 18.)
A Gaga ugyanis hagyományos értelemben nem táncstílus, amelynek kialakult mozgásrendszere van, hanem tréning, pedagógia módszer, amely közelebb vezet a testhez és a testi folyamatok megértéséhez, összeköti a fizikalitást az érzésekkel, a pillanatra és a változás törvényszerűségére treníroz, ezáltal pedig új lehetőségeket nyit az önkifejezésben. Az egyik szabály, hogy a Gaga-tréningek sosem balett-tükör előtt zajlanak, a másik, hogy végig, megállás nélkül mozogni kell, a harmadik, hogy senki nem lehet kívülálló, csak résztvevő, ami eleve lehetetlenné teszi a külső szem pozíciójából fakadó ítélkezést. Saar Harari, a Gaga Movement Language művészeti vezetője filozófiai háttérrel is rendelkező fizikai kutatásként írja le a Gagát, mely hozzáférést biztosít a képességeinkhez. Binyamini szerint a Gaga eszközkészlet: tudnod kell, mit kezdesz vele, mert ezen múlik, barátod lesz-e az ismeretlen.
Siba Antal: Macronra várva
(A V4-ek három vezetője találkozik Emmanuel Macronnal)
Mondhatnánk, nem történt semmi érdemleges a találkozón, legföljebb annyi, hogy láttunk egy embert kétségek közt gyötrődni. De az is lehet, hogy ezt csak mi, magyarok láttuk, mert csak mi, magyarok érthetjük, mit mutat Orbán tekintete. Ezzel a tekintettel élünk lassan tíz éve, értünk mindent.
Ketten egy új könyvről – Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 712 oldal, 7499 Ft
Háy János persze nem klasszikus irodalomtörténetet ír. Felesleges méricskélnünk, ki hány oldalt kap ebben a könyvben, s hogy kinek jár egynél több fejezet novellisztikus bővítésekkel vagy fordulatokkal (Petőfi, Jókai, Weöres, Kassák, Szabó Lőrinc, Szabó Magda), s kinek nem. Hogy miért szerepel benne Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Erdély Miklós, Vígh Mihály, s miért nem szerepel Radnóti, Németh László, Karinthy. Hajnóczy és Petri miért igen, Nádas, Esterházy, Parti Nagy, Kovács András Ferenc, Markó Béla és még sokan mások miért nem.
Valami más lehet a titka ennek a könyvnek. Talán olyan – iszonyatos mennyiségű munkával megteremtett! – egyszemélyes irodalomtörténet ez, amelyben a tankönyvfigurák élő szereplőkké szeretnének változni? Melyben az ő sorsuk a mi sorsunk modelljévé válhat? Ezért olvashatunk ugyan olykor a művekről is élénk és friss megállapításokat, de vélhetően elsősorban mégiscsak az életsorsok referenciális megelevenítése a lényeg az alkotó számára.
Margócsy István: Kisebbségben
Ketten egy új könyvről – Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 712 oldal, 7499 Ft
Oh, a magyar irodalomtörténetben, láthatjuk, soha nem uralgott az igazság – félrement, mint ebben az országban annyiszor, annyi minden. De időnként támadnak nagy igazlátók és igazmondók, s szózatuktól – bízzunk benne – megváltozik majd a leküzdhetetlen hagyomány (amely „köszönő viszonyban sincsen a valósággal”), s tiszta fényben tündöklik fel a magyar irodalom lényege: „az irodalmi mű alapvetően mindig valóságkérdés”. Hogy mi a valóság, hogy mi a valóság kérdése, hogy az irodalom hogyan kérdez rá a valóságra, az maradjon az igazlátó titka (becsületszóra elhisszük neki persze, hogy ő tudja…), örvendjünk hát annak, hogy végre, oly sok balszerencse közt, oly sok viszály után, végre eljött, aki rendet csinál (mondhatnám: rendet vág), s kijelenti: „mi a művészet alapkérdései felől nézzük az életművet”. Hát igen, ennek tényleg itt volt az ideje; mások, a többiek, az utóbbi kétszázötven évben, biztosan tévedésben voltak afelől, mik is a művészet alapkérdései… A kár csak az, hogy világos választ e könyv sem ad, hiába beszél hétszáz oldalnyit.
Ruff Borbála: Valahol egy lány
(Szabó Magda: Csigaház. Előadja Törőcsik Franciska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)
Károlyi Csaba a Csigaházról azt írta, jó, hogy megszületett, mert megtudtuk, „miből lett a cserebogár” (Ex libris, ÉS, 2019/12., márc. 22.). A hangoskönyv esetében ennek pont a fordítottja igaz. Noha Törőcsik Franciska nem először alakítja egy nagy formátumú személyiség fiatalkori mását (itt van mindjárt Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis), tévedés lenne azt gondolni, hogy bárminek is az elején jár. Hacsak nem annak, hogy hangoskönyvet olvasson fel. Hogy ez nem az első és utolsó, abban őszintén reménykedünk.
Gaál József: A frászkarika és a neotaoizmus
(feLugossy László Frászkarika című kiállítása a Godot Galériában 2019. június 15-ig látható.)
Wagner István: Az ifjú és az idős Picasso
(Der junge Picasso – Blaue und Rosa Periode, Fondation Beyeler, Riehen. Meghosszabbítva június 16-ig. Picasso – Das späte Werk. Aus der Sammlung Jaqueline Picasso, Museum Barberini Potsdam, megtekinthető június 16-ig.)
Stőhr Lóránt: Üres vászon
(Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség)
Bár a Fájdalom és dicsőség cselekménye kiszámítható, stílusa széttartó, a színészek, mint Almodóvar filmjeiben mindig, kiválóak, és elviszik a hátukon a filmet. Antonio Banderas, aki Almodóvar nyolcvanas évekbeli alkotásainak forrófejű hőseit alakította, idősödő színészként a mester alteregóját játszhatta el. Ez a rendezői döntés nem mellőzi az ellentmondásokat. Amikor az első snitten a kamera a víz alatt siklik egy medence mélyén, és ráközelít Banderas kisportolt, hatvan körül is jó karban lévő testére, akkor némi hitetlenkedéssel kell hallgatnunk szubjektív narrátorhangját az őt gyötrő testi fájdalmakról. Idővel azonban Banderas feledteti a kezdőképet, mi több, azt is, hogy egy hollywoodi sztárt látunk, mert mélyen átélt alakítást nyújt a zavarodott, útját vesztett, súlyos veszteségeket cipelő férfi szerepében.
Rákai Zsuzsanna: Kilóg a keretből
(Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar, Várdai István, Hannu Lintu – Zeneakadémia, május 16.)
Bármilyen szép lezárással búcsúzott is azonban hallgatóitól a finn vendégkarmester, Hannu Lintu, a színektől színekig tartó enigmatikus folyamat beszédesebb elemeit nem sikerült egyforma koncentráltsággal és energiával integrálnia a program egészébe. A Zsoltárszimfónia legalábbis meglehetősen sápadt maradt, tételkarakterei jelzésszerűen hatottak, polifóniájának bonyolult tisztasága tompán szövevényessé vált, szövegrészleteinek ereje pedig elveszett az előadás formális jellegében, amely még a Nemzeti Énekkar eleinte metszően fényes kórushangzását is öblössé és fátyolos fakította.
Herczog Noémi: A demokrácia: nehéz
(Adorjáni Panna, Raul Coldea, Csala Hermina, Radu Dogaru, Petro Ionescu, Bogdan Olarson, Ötvös Kinga, Oana Mardare, Adi Tudoran: 99,6 %. Reactor de creaţie și experiment, Kolozsvár, Románia)
Úgy látszik, képes, pedig minden fapados a 99,6%-ban: induló díszlettervezők, színészek, dramaturgok, zenészek alkotása, és mindenki vállaltan annyit ad bele, amennyit tud. Nem próbálnak megfelelni semmilyen színházi elvárásnak, amely részükről több profizmust igényelne, nincs kőbe vésve semmi. És ezért egyszer csak – na jó, csak egy pillanatra, de – elhiszem nekik, hogy tényleg bármi megváltoztatható. Még a román–magyar etnikai konfliktusok is.
Fáy Miklós: Manon a mennybe megy
(Puccini: Manon Lescaut – Erkel Színház, május 25.)
Aztán az ember megérti, hogy Szabó Máté rendezését a negyedik felvonás miatt kell megnézni. Ez az új Manon, hogy nem egyszerűen a kis, ellenállhatatlan nőről van szó, hanem a szerelem zsenijéről, vagy a szeretet zsenijéről, és ez a szeretet természetesen önszeretet is, áll bakancsban, kócosan, hálóingben, és azt kérdezi, ugye, milyen szép voltam. És azt is mondja, szeretlek, szerettelek.
Králl Csaba: A Gaga-misszió
(Shahar Binyamini: I Will Do What I Want / Ballroom; Ohad Naharin: Decadance – St. Pölten, Festspielhaus, május 18.)
A Gaga ugyanis hagyományos értelemben nem táncstílus, amelynek kialakult mozgásrendszere van, hanem tréning, pedagógia módszer, amely közelebb vezet a testhez és a testi folyamatok megértéséhez, összeköti a fizikalitást az érzésekkel, a pillanatra és a változás törvényszerűségére treníroz, ezáltal pedig új lehetőségeket nyit az önkifejezésben. Az egyik szabály, hogy a Gaga-tréningek sosem balett-tükör előtt zajlanak, a másik, hogy végig, megállás nélkül mozogni kell, a harmadik, hogy senki nem lehet kívülálló, csak résztvevő, ami eleve lehetetlenné teszi a külső szem pozíciójából fakadó ítélkezést. Saar Harari, a Gaga Movement Language művészeti vezetője filozófiai háttérrel is rendelkező fizikai kutatásként írja le a Gagát, mely hozzáférést biztosít a képességeinkhez. Binyamini szerint a Gaga eszközkészlet: tudnod kell, mit kezdesz vele, mert ezen múlik, barátod lesz-e az ismeretlen.
Siba Antal: Macronra várva
(A V4-ek három vezetője találkozik Emmanuel Macronnal)
Mondhatnánk, nem történt semmi érdemleges a találkozón, legföljebb annyi, hogy láttunk egy embert kétségek közt gyötrődni. De az is lehet, hogy ezt csak mi, magyarok láttuk, mert csak mi, magyarok érthetjük, mit mutat Orbán tekintete. Ezzel a tekintettel élünk lassan tíz éve, értünk mindent.
I R O D A L O M
Ekkor, a folyosóügyeleten olvastam először a Csók című történetet. Esti Kornél érettségi ajándékként meglátogathatja a tengert, egyedül! És a vonatúton vele szemben ott ül egy gyönyörű, érett asszony és a taszító, beteges lánya. Végtelenül kínos jelenetek sora. A hosszú vonatút egy rövid, sötét alagúton is átvezet, ahol a csúnya lány hirtelen megcsókolja Estit. Ez a viszolyogtató csók lesz Esti beavatása a felnőtt életbe, ez a taszító érintkezés, ami után Kornél boldogan vetheti magát az olasz tengerbe, miközben – sejtjük – a lány épp egy zárt intézet falai között fogja folytatni az életét.
Egyedül voltam a folyosón, a szívem hangosan lüktetett a torkomban.
Az első kezdeményező nő, akiről valaha olvastam!
Jónás Tamás: Szerelmeskönyv
– Be akarom neked mutatni a barátnőmet – ezt úgy mondta, mintha azt mondaná, ugyan neki nincsenek ekkora mellei, mint nekem, de ő is egy érdekes lány, ha másért nem, hát mert én azt állítom.
– Tudom – ezt se hallotta meg, már ment is, hogy elém hozzá leendő szerelmemet.
Hatan ültünk az asztalnál, ő és én a legtávolabbi pontokon, mintha a többiek távol akartak volna tartani minket egymástól. Milyen hiábavaló igyekezet volt. A vele szemben ülő lány folyamatosan szóval tartotta, nem törődött vele, hogy megszakított egy olyan beszélgetést, amit talán senki másnak nem engedek meg, de ő a túljátszott részegségére hivatkozva közénk lépett, egy lényeges mondat közepén voltam, s olyan közel Annához, hogy el kellett löknie minket egymástól. Éppen elmondtam neki egy verset, amire nagy mellű barátnője szólított fel, engedtem ennek az olcsó manipulációnak, Anna szemébe mondtam a sorokat, ritmust tévesztettem, zavaromban elcsuklottam, a hátam mögött ugyanis a csapos barátom elejtett egy poharat, ránk figyelt ugyanis, éreztem a méltatlankodását, nem szabadott volna a lánnyal szóba elegyednem.
Légrádi Gergely: Az ég kékje
Meztelenül állt a tükör előtt. Szemét nézte, és a jól ismert arcot, amelyet a kékség köré rajzolt. Biztos kézzel sminkelt. Azt mutatott meg és azt rejtett el, amit akart. Az állkapcsát már nem járatta folyamatosan. Csak akkor, ha kihozták a sodrából. A fülével is megbarátkozott. Évekig hajpántban aludt, így szoktatta beljebb őket. Úgy látta, már kevésbé állnak el. A haját levágatta, most már nem kellett a takarás. És megunta sokáig szárítani. Csak Péter emlegette mindig, hogy bezzeg amikor megismerte, milyen szép hosszú volt. A vállai szépen tartották magukat, csak a felkarja lett húsosabb. A melleit nézte. Aztán két kézzel megemelte és formát adott nekik. Hát, elbántak vele a gyerekek, rendesen szétszopták. Amikor még menstruál, aránylag szépen kikerekednek. És már nem is annyira hegyesek. Az évek legalább ebben segítettek.
Marton-Ady Edina: A kimondott szó meg lesz tartva
Az anyja hatalmas erővel vágta bele a kapát a gazdag, porhanyós anyagba, ideje sem volt megcsillanni a fémnek, pedig náluk mindig, minden szerszám, a kapa, az ásó, a kasza, hideg holdfénnyel ragyogott, bent a fáskamrában az apja puha szarvasbőrrel fejezte be tisztításukat, és lágyan beszélt hozzájuk. Erős keze volt az anyjának, életet adó keze. A szomszédok hozzájuk hordták a dögrováson lévő szobanövényeket, néha be sem csengettek, csak letették a kapu elé, s mikor ő hazaért az iskolából, ott várta a sárga, fonnyadt levelű vízipálma, asparagus vagy tigrislevél, amit a faluban mindenki csak anyósnyelvnek hívott. Mikor megkérdezte az anyját, miért ez a neve, akkor az anyja megfogta a kezét, s végighúzta az egyik levél szélén. A sárga csíkos, hideg levél, vékony borotvapenge, felmetszette a bőrét, a vére megfestette a növény húsát. Fájt.
Toroczkay András: Kisimul
Toroczkay András: Minótaurusz
Toroczkay András: Itt jön a sötét
Szlukovényi Katalin: Életközepi válság, avagy óda a Collegiumhoz
Szlukovényi Katalin: Lift
Szlukovényi Katalin: Két szerző
Szlukovényi Katalin: Két kötetbemutató
Szlukovényi Katalin: Irodalmi est
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.