Szerző: ÉS
2019.05.24.
Szekeres Niki: „Egy szín, egy szag, egy káromkodás”
Beszélgetés Szvoren Edinával
F E U I L L E T O N
Láng Zsolt: 2666 nyomában
K R I T I K A
Károlyi Csaba: Mikro és hiper
Moesko Péter: Megyünk haza. Műút Könyvek 039, Miskolc, 2019, 96 oldal, 2500 Ft
Látszólag „realista” történetek ezek, sőt majdnem hiperrealisták. Ismerősek a helyszínek, a szereplők, a vidéki Magyarország néha esendő, néha gyámoltalan, de mégiscsak valahogy életben maradó figurái. Ha már a realizmus fogalma előkerült, úgy is mondhatnánk, hogy mikrorealista szövegeket olvasunk. Kis körökben zajlik hőseink élete, a családi közeg szűk, zárt, néha fojtogató légkörű, de mégis kiszámítható, ad egy kis biztonságot, otthonosságot. Megyünk haza – ez a kijelentés itt végső soron jót jelent, mert otthon azért van valami nyugalom, otthon azért csak otthon vagyunk. A szülők és a nagyszülők közel sem angyalok, de legalább emberek. Emberek, akikre lehet haragudni, akiket lehet szeretni, akik idegesítőek, néha sajnálatra méltóak. Ha valami, hát a novellák emberképe valóban realista, nem tupírozza föl, de nem is karikírozza túlságosan a szereplőket a szerző, ők olyanok, amilyenek (elsősorban: ismerősek).
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Weiss János: Ex libris
Radnóti Sándor: A süketnéma Isten és más bírálatok
Martin Buber: Istenfogyatkozás
Borbély Gábor: A lehetetlen másolatai
Esterházy Péter–Nádler István: Hét utolsó szó
Kész Orsolya: Test-történetek
Földes Györgyi: Test – szöveg – test. Testreprezentációk és a Másik szépirodalmi alkotásokban. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 326 oldal, 3000 Ft
A kötetből jól körvonalazható Földes szűkebb érdeklődése: a korporális narratológia, annak is főleg azon irányzatai, amelyek a pszichoanalitikus elméletekkel is kapcsolatban vannak, például Peter Brooks vagy a posztstrukturalista feminizmus képvielői, Cixous, Kristeva, Irigaray, de Daniel Punday fenomenológiai ihletésű korporális narratológiája, vagy a testelméletek és a Másik elméleteinek olyan megkerülhetetlen teoretikusai is folyamatosan elő kerülnek, mint Barthes, Foucault, vagy a Deleuze és Guattari szerzőpáros. A valahanyadik nem című második egység főként olyan szerzők és szépirodalmi művek elemzésével foglalkozik, amelyek kevéssé kanonikusak, vagy kanonizációjuk csak az elmúlt évtizedben indult útnak, leginkább a „női írás” (écriture féminine) és a test kapcsolata felől (Lesznai Anna lírája, Galgóczi Erzsébet prózája, de előkerül Rakovszky Zsuzsa VS című műve is stb.). Így ezt a XX. századi magyar nyelvű női irodalmi hagyomány egy részének megmutatására, rehabilitására törekvő kánonrevízióként is olvashatjuk. A kötet a zsidó mint Másik (Spiró György Fogságának Urija „mint értelmiségi, mint római zsidó, mint – enyhén– fogyatékos testű személy az idegen, a Másik tökéletes példája”), valamint a másod- és harmadgenerációs holokauszttraumák feminista vetületeivel foglalkozó elemzésekkel zárul (Marianne Hirsch – Turi Tímea, Csobánka Zsuzsa, Clara Royer).
Schüttler Tamás: Aktuális-e még Rubasov?
Arthur Koestler: Sötétség délben. Új fordítás az eredeti kéziratból, fordította Mesés Péter, Magvető Könyvkiadó, 2019, 304 oldal, 3499 Ft
Rubasov a proletariátus forradalmának első nemzedékét képviseli, annak a néhány tucat bolsevik értelmiséginek egyike, aki az életét tette fel a világ jobbá tételére, aki hitt abban, hogy a tömegek „relatív fejlettségi szintjük”, azaz elmaradottságuk ellenére „átzsilipelhetőek” egy magasabb rendű társadalomba. Aztán ezeknek a többnyire polgári származásúból forradalmárrá vált figuráknak, így Rubasovnak is, rá kell döbbenniük arra, hogy a felemelkedés érdekében nem ritkán erőszakra, a demokrácia szabályainak átmeneti feladására, sőt a morális tisztaság időleges háttérbeszorítására van szükség. El kell fogadni a „cél szentesíti az eszközt elvét”, még akkor is, ha ez emberéletek sokaságába kerül. Végül társai, majd a saját sorsán keresztül kénytelen megtapasztalni, hogy a pártban nincs helye vitáknak, alternatív megoldások keresésének.
Svébis Bence: Kétséges kurtizánok
Csillag Lea: Cukorvilág. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2018, 336 oldal, 3699 Ft
Nagyot markolt tehát ez a kis könyv, és bár a kezdeményezés dicséretes, a végeredmény mégsem az igazi. Kapásból a szerkezete sem előnyös: egyesíteni kívánja a témával foglalkozó kétféle irodalmat, tehát a történelmi tablón túl találunk benne személyes elbeszéléseket, amelyeket olyanok írtak, akik érintettek az ügyben. Megismerünk itt sugar babyt, sugar daddyt, sőt még egy házaspárt is, amely sugar babyként tart el egy lányt, aki a szexuális életüket hivatott feldobni. Amellett, hogy a paletta nem túl széles, hiszen se sugar mommyval, se sugar boyjal nem találkozunk, a történetek hitelessége is kétséges.
Visy Beatrix: Fapados járatok
Izsó Zita: Éjszakai földet érés. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 88 oldal, 1495 Ft
A versek a bűn, bűntudat, részvét, szeretet és az emberi szenvedés, nyomorúság (ön)pusztítás kapcsán a teodícea kérdéseit vetik fel, az emberiség jelenében zajló háborúkat, mészárlásokat, száműzött sorsokat a bibliai idők vándorlásainak, üldözéseinek, a krisztusi passiónak a képeivel szélesítik általános, lesújtó léttapasztalattá. Izsó Zita költészete gondolatiságában, kérdésfeltevéseiben nem jár messze Pilinszky és Borbély Szilárd lírájának mélyrétegeitől. A versek megszólalói sok esetben az ima teherbíróságát, működőképességét is „tesztelik”, az istenhez szólás lehetőségeit keresve faggatják a süket eget, vagy a földre tekintve az ártatlanok, a meg sem született vagy éppen „torzszülött” csecsemők áldozatvállalásáról, „megelőlegezett” passiójáról szólnak.
Benedek Szabolcs: És a madarad énekelhet
Bolgár György: Amikor 64 leszek. Csupa Beatles. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 128 oldal, 2990 Ft
Első pillantásra azt hihetnénk, hogy Bolgár György kötete is a nosztalgiából merít: Beatles-dalcímeket látunk, aztán verseket, majd a dalokról szóló rövid ismertetőt, végül egy kis visszapillantást arra, hogy ugyanazon a napon, amikor a szóban forgó Beatles-felvétel készült, vagy Beatles-lemez megjelent, nálunk, Magyarországon mit írtak az újságok. Ráadásul a könyv címe is kissé a nosztalgiára hajaz. A címadó verset egyébként kétszer is megírta a szerző, először akkor, amikor 32 éves volt (1974-ben), majd amikor ténylegesen 64 éves lett (2010-ben). Hasonlóképpen három másik vers is két változatban szerepel a kötetben, ami azt jelzi, hogy Bolgár György többször nekifutott abbéli szándékának, hogy Beatles-dalcímekre versek szülessenek. A dalokból ugyanis a címük (magyarul és angolul) és az ismertető maradt. Valamint időnként egy-két magyarított sor, vagy más utalás az eredeti tartalomra. Egyébiránt Bolgár önálló, mondhatni, a Beatlestől elrugaszkodva is működőképes verseket írt.
Lovász Andrea: „A vadmalac a fityisz”
Varró Dániel: A szomjas troll – Kis viking legendárium. Maros Krisztina rajzaival, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 134 oldal, 3990 Ft
Ajándék az olvasónak, hogy a kötetben szereplő négy történet (A szomjas troll, A kíváncsi óratörpe, A kis hablegény, A leprikónok átka) mindegyike külön legenda, ám a szereplők, helyszínek, kalandok visszaköszönnek egy-egy másik kalandban is, így alkotva valódi legendáriumot. A (szerzőtől jogosan elvárt) bravúros formák legalább annyi meglepetést tartogatnak, amennyire váratlan és meghökkentően pimasz a küldetések megoldása.
Szív Ernő: A lisszaboni bábszínház
Széplaky Gerda: Visszapillantó tükör
(Katharina Roters–Szolnoki József: Wunderblock, MODEM)
György Péter: Pátosz és kritika
(Eperjesi Ágnes: Érezze megtiszteltetésnek, Fészek Művészklub, Galéria és Herman-terem, megtekinthető június 14-ig.)
Báron György: Narcisszusz fejkamerával
(Szeretlek, mint állat. Magyar film. Rendező–operatőr: Novák Erik. Forgalmazó: MozgóMozi.)
Az a tény, hogy a hős, aki azonos az író-rendezővel, egy pillanatra sem látható, a legkevésbé sem öncélú stiláris játék – amúgy annak is élvezetes –, hanem azonos film alapeszméjével: létezik-e egyáltalán Erik, ez a mai Casanova, ha éppen nem csábít, vagyis létét nem hódításának tárgyai igazolják-e vissza. S bár ez, Kierkegaard óta tudjuk, komoly filozófiai probléma, azért ne ijesszen el senkit: a Szeretlek, mint állat sodró lendületű mai mozi, benne a mi életünk díszleteire, figuráira, a lassan vénülő X-generáció gondjaira, helyzeteire, s nem mellékesen szövegeire ismerhetünk.
Csengery Kristóf: Zongora és vonósok
(The New York Concert. Evgeny Kissin & Emerson String Quartet, Mozart – Fauré – Dvořák. Deutsche Grammophon)
A nyolcvanas évek Magyarországon is megfordult csodagyerekéből sértetlenül csodafelnőtté átlényegült Kiszin nem fordul el olyan következetességgel a partnerekkel való együttmuzsikálástól, mint idősebb kortársa, a másik nagy zárkózott orosz, Szokolov – de azért az ő esetében is inkább szólóestekre és szólólemezekre, legfeljebb zongoraversenyek élményére emlékezünk, a kamarazene ritkább pillanat, lemezen különösen (vessünk csak egy pillantást diszkográfiájára), s ezért nagyobb kíváncsiság is övezi. Kiváltképp, ha olyan rendkívüli a partner, mint korunk egyik legjelentősebb vonósnégyese, az elmélyült és maximalista Emerson Kvartett, amely a repertoárban éppoly igényesen válogat, mint a partnerek között. A Kiszinnel való találkozás még számukra is különleges élmény, olyannyira, hogy a lemez kísérőfüzete is erről: az együttműködés részleteiről szól, ahogy a primárius, Eugene Drucker emlékezik a részletekre.
Molnár Zsófia: Retúr
(Rodgers–Hammerstein: Carousel, Budapesti Operettszínház, április 27.)
A kontextusnál persze itt és most érdekesebb a színrevitel, egyrészt mert a Liliom jelenleg is több magyar prózai színházban műsoron van (sőt, lesz jövőre is!), másrészt azért, mert a rendező, Béres Attila mintegy húsz éve foglalkozik a darabbal, vagyis kívül-belül ismeri. Lőrinczy Attila dramaturggal sokat is tett azért, hogy a világot keresztül-kasul bejárt zenés feldolgozást visszamolnárosítsa – szövegében, nyelvezetében, apró, visszalopott részleteiben. Ha már a szövegnél tartunk, ehhez a rehabilitációs vállalkozáshoz nem biztos, hogy jó választás volt az időnként merész pennájú Závada Péter: a dalszövegek legtöbbje belesimul ugyan a műegészbe, egy helyütt viszont erősen kilóg a lóláb, helyesebben a szavak lógnak ki az amerikai keresztségben Billy Bigelow nevet kapott Liliom száján, mégpedig egy igen fontos dramaturgiai pillanatban, amikor megtudja, hogy gyereke lesz.
Fáy Miklós: Puccini és az ördög
(Puccini: Messa di Gloria – Erkel Színház, május 20.)
Csak azt nem tudom, mire számítottak az operaháziak, amikor a Puccini-sorozatban a Messa di Gloriát műsorra tűzték. Ez csak valami tehetetlenség, hogy Puccini-évad, összes művek, és ez része annak, korai alkotás, de azért Puccini vagy a saját erők súlyos félreértése? Mert most a kiindulás rossz: gyengécske, de hosszacska darabot játszunk pokoli rosszul. Az vajon kinek jó? És mi az értelme?
Grecsó Krisztián: Történelem
(Csernobil, HBO)
Csernobil megmutatta az embereknek, hogy felelősségük van a saját sorsukban, hogy a cipőgyári szakmunkás nem képes reaktort ellenőrizni, és nem minden mindegy.
Talán ezt értette meg a svéd rendező, amikor a jól működő katasztrófafilmes dramaturgiapanelek és akciófilmes klisék közé ilyen aprólékosan kidolgozott, finoman felépített társadalomrajzot illesztett. Nem csak az elvtársak karakterét dolgozta ki tökéletesen, de a társadalmi hatásokat, a kor emberének világképét, a reakciók és tagadások, az önáltatások technikáját is meg tudja mutatni. Hogy egy diktatúra milyen mélyen a szívekbe ivódik, az értelmen túl is működik, még az életösztön ellenében is képes hatni. Végső Zoltán: Gitár, gitár, gitár!
Báron György: Narcisszusz fejkamerával
(Szeretlek, mint állat. Magyar film. Rendező–operatőr: Novák Erik. Forgalmazó: MozgóMozi.)
Az a tény, hogy a hős, aki azonos az író-rendezővel, egy pillanatra sem látható, a legkevésbé sem öncélú stiláris játék – amúgy annak is élvezetes –, hanem azonos film alapeszméjével: létezik-e egyáltalán Erik, ez a mai Casanova, ha éppen nem csábít, vagyis létét nem hódításának tárgyai igazolják-e vissza. S bár ez, Kierkegaard óta tudjuk, komoly filozófiai probléma, azért ne ijesszen el senkit: a Szeretlek, mint állat sodró lendületű mai mozi, benne a mi életünk díszleteire, figuráira, a lassan vénülő X-generáció gondjaira, helyzeteire, s nem mellékesen szövegeire ismerhetünk.
Csengery Kristóf: Zongora és vonósok
(The New York Concert. Evgeny Kissin & Emerson String Quartet, Mozart – Fauré – Dvořák. Deutsche Grammophon)
A nyolcvanas évek Magyarországon is megfordult csodagyerekéből sértetlenül csodafelnőtté átlényegült Kiszin nem fordul el olyan következetességgel a partnerekkel való együttmuzsikálástól, mint idősebb kortársa, a másik nagy zárkózott orosz, Szokolov – de azért az ő esetében is inkább szólóestekre és szólólemezekre, legfeljebb zongoraversenyek élményére emlékezünk, a kamarazene ritkább pillanat, lemezen különösen (vessünk csak egy pillantást diszkográfiájára), s ezért nagyobb kíváncsiság is övezi. Kiváltképp, ha olyan rendkívüli a partner, mint korunk egyik legjelentősebb vonósnégyese, az elmélyült és maximalista Emerson Kvartett, amely a repertoárban éppoly igényesen válogat, mint a partnerek között. A Kiszinnel való találkozás még számukra is különleges élmény, olyannyira, hogy a lemez kísérőfüzete is erről: az együttműködés részleteiről szól, ahogy a primárius, Eugene Drucker emlékezik a részletekre.
Molnár Zsófia: Retúr
(Rodgers–Hammerstein: Carousel, Budapesti Operettszínház, április 27.)
A kontextusnál persze itt és most érdekesebb a színrevitel, egyrészt mert a Liliom jelenleg is több magyar prózai színházban műsoron van (sőt, lesz jövőre is!), másrészt azért, mert a rendező, Béres Attila mintegy húsz éve foglalkozik a darabbal, vagyis kívül-belül ismeri. Lőrinczy Attila dramaturggal sokat is tett azért, hogy a világot keresztül-kasul bejárt zenés feldolgozást visszamolnárosítsa – szövegében, nyelvezetében, apró, visszalopott részleteiben. Ha már a szövegnél tartunk, ehhez a rehabilitációs vállalkozáshoz nem biztos, hogy jó választás volt az időnként merész pennájú Závada Péter: a dalszövegek legtöbbje belesimul ugyan a műegészbe, egy helyütt viszont erősen kilóg a lóláb, helyesebben a szavak lógnak ki az amerikai keresztségben Billy Bigelow nevet kapott Liliom száján, mégpedig egy igen fontos dramaturgiai pillanatban, amikor megtudja, hogy gyereke lesz.
Fáy Miklós: Puccini és az ördög
(Puccini: Messa di Gloria – Erkel Színház, május 20.)
Csak azt nem tudom, mire számítottak az operaháziak, amikor a Puccini-sorozatban a Messa di Gloriát műsorra tűzték. Ez csak valami tehetetlenség, hogy Puccini-évad, összes művek, és ez része annak, korai alkotás, de azért Puccini vagy a saját erők súlyos félreértése? Mert most a kiindulás rossz: gyengécske, de hosszacska darabot játszunk pokoli rosszul. Az vajon kinek jó? És mi az értelme?
Grecsó Krisztián: Történelem
(Csernobil, HBO)
Csernobil megmutatta az embereknek, hogy felelősségük van a saját sorsukban, hogy a cipőgyári szakmunkás nem képes reaktort ellenőrizni, és nem minden mindegy.
Talán ezt értette meg a svéd rendező, amikor a jól működő katasztrófafilmes dramaturgiapanelek és akciófilmes klisék közé ilyen aprólékosan kidolgozott, finoman felépített társadalomrajzot illesztett. Nem csak az elvtársak karakterét dolgozta ki tökéletesen, de a társadalmi hatásokat, a kor emberének világképét, a reakciók és tagadások, az önáltatások technikáját is meg tudja mutatni. Hogy egy diktatúra milyen mélyen a szívekbe ivódik, az értelmen túl is működik, még az életösztön ellenében is képes hatni. Végső Zoltán: Gitár, gitár, gitár!
(Bill Frisell és Skúli Sverrisson, Müpa, május 8., Al Di Meola, MomKult-Get Closer, május 12., Marc Ribot, BMC-Get Closer, május 17.)
A Get Closer csapata három koncertre is elhozta Al Di Meolát, amiből külön médiaesemény lett az éppen Budapesten forgató hollywoodi sztárok felbukkanása miatt. Di Meola kellemes jelenség, vonzza a népszerűséget és a sajtót, szervezői szempontból bátran lehet szentelni neki egy teljes hétvégét, a teltház garantált.
A Get Closer csapata három koncertre is elhozta Al Di Meolát, amiből külön médiaesemény lett az éppen Budapesten forgató hollywoodi sztárok felbukkanása miatt. Di Meola kellemes jelenség, vonzza a népszerűséget és a sajtót, szervezői szempontból bátran lehet szentelni neki egy teljes hétvégét, a teltház garantált.
I R O D A L O M
Németh Gábor: Az Isten is, meg más is
A véglegesítő – VI.
Amikor a tízes évek végén az akkori Nyugati – korábban Marx, előtte Berlin, jelenleg Szulejmán – téren elbontották a felüljárót, és a Váci út forgalmát az utcaszint alá vezették, a Skála Metró (későbbi Libri székház) fölrobbantott épületének hején, a nyelvrokonságon alapuló hagyományos török–magyar barátság jegyében a közös múltat fölidéző, vidám kalandpark létesült. A vasúti közlekedést már Zuglóban megállították, így a világszerte méltán megbecsült, a legújabb kutatások szerint bizonyíthatóan magyar származású Eiffel Gusztáv által tervezett egykori pályaudvart végre birtokba vehette a Nemzeti Közérzetjobbító Hivatal, a magas- és a tömegkultúrát korszerűtlenül szétválasztó lövészárok betemetésének szellemében.
Kiss Noémi: A stég
Régi gyerekkori emlékem, ahogy nagyapám fekszik a stégen egy gyékényen. A tűző nap felé tart egy könyvet, sok Balzacot olvasott, Zolát, Mikszáth Kálmánt. A fegyverek érdekelték, gyűjtő volt. Vitorláskötelek, pisztolyok, a ravasz pozíciói és a perzsa díszgombok. A vastag, színes kötet árnyékot vet az arcára, órák óta olvas. Szalmakalapot nem hordott. Átfésülte kopasz homlokán hosszú szálú, csillogó, sötétbarna haját. Fémkeretes napszemüvege volt, amit a belvárosban csináltatott, a Múzeum Antikvárium melletti kapualjban dolgozott az optikusa. Három sirály repked, nagydarab, zsíros pontyok csobbannak időnként a testmeleg, sekély vízben. Szétrebbennek a snecik, akár a porladó csillagok fénycsíkjai augusztusban.
Kutas József: Háború
Fájt a gyomra, és vadul lüktetett a feje (az anyja egykor azt mondta neki, hogy jobban illene hozzá a Tamás név, mint a János – a rajzfilm-gőzmozdony miatt), ám a legrosszabb mégis a tapintható némaság volt.
A katona katona marad minden helyzetben, gondolta, és összeharapta a száját, majd a hátára fordult, hogy enyhítsen a fájdalmon; minden körülmények közt, így mondaná, a Kapitány, a cserzett bőrű, veszternkék szemű férfi, akit vagy ezer éve nem látott ugyan, de kitűnően emlékezett minden szavára; úgyhogy hagyd abba a nyafogást, és szedd össze magad.
Littner Zsolt: A törökvészi pléhkrisztus
Mindennap elmegyek a Törökvészi és a Kapy út kereszteződésében álló pléhkrisztus mellett.
Laci atya, a teniszpartnerem különös ember. Azt mondja, hogy szokott beszélgetni vele. Mondjuk én is motyogok néha magamban. Főleg vezetés közben.
A múlt héten megálltam a kereszteződés másik oldalán lévő péknél. Még volt fél órám a meccsig. Éhesen nem lehet teniszezni, ugyebár. A kakaóscsigát majszolva átsétáltam hozzá. Na, helló öregfiú, mondtam a pléhkrisztusnak és odakínáltam neki a félig rágott csigát. Ma Laci atyával játszom. Üdvözöl.
Kiss Judit Ágnes: Terminustúllépés
Marsó Paula: Partvonal
Marsó Paula: Futósáv
Marsó Paula: Függöny és etcetera
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.