Szerző: ÉS
2019.05.03.
Turi Tímea: A szemöldök
Csobánka Zsuzsa Emese: Téli álom
Van egy buszmegálló valahol egy szigeten, hosszú út vezet el odáig. A buszmegállóban nincsen senki, egyetlen falfirka jelzi, hogy járt már erre ember, na, meg a buszmegálló maga, hiszen valaki meg kellett hogy építse, csak úgy a semmiből hogyan is teremhetne ott. A palatetőn hangosan dobol az eső, dobogása szívritmusra emlékeztet, mindegy, mekkora sugárban ömlik is vagy épp csak cseperészik, mindentől függetlenül ugyanazt játssza. Mint egy lemezjátszó elakadt tűje, visszaugrik egy korábbi dallamra. Az út ott ér véget a buszmegálló mellett. A falba torkollik, pedig messziről érkezik bárki, aki eljut idáig.
Látok egy férfit a pala alatt gubbasztani, az út a térde mellett szélesedik ki, pedig nincs egymáshoz közük, mindössze annyi, hogy a végigjárt utakat megszereti az ember. Megszokja, és azt hiszi, lett köze hozzá, sőt, akár azt is, hogy az övé. Pedig az út senkié, esetleg az éppen rajta haladóé, a talpaké és a lábnyomé, azé az egyetlen pillanaté, amíg és ami érinti.
Mit jelent az, hogy az út egy falba ütközik?
Szánthó Erika Emma: Szerelmes
Nagyanyám mondja, édesanya tizenkét éves volt, mikor a kisszobában a mennyezetet tartó egyik gerendára megpróbálta felakasztani magát, és édesanya egyre csak azt ismételgette: örök harag, csutadarab, míg a kutya meg nem harap. A halála előtt sokszor kérdezte, hogy sírok-e majd a temetésen. Nemrég megkaptam édesanya régi fényképeit, a kedvencemen, egy fekete-fehér igazolványképen édesanya felveti az állát, duzzadt szép ajkait összeszorítja, tizennyolc éves, látszanak a szeplői, hegyes az orra, kócos a haja. A szemei minden fényképen szomorúak. Édesanya tizenöt éves korától idősebb férfiakkal szökik el. Ilyenkor úgy képzelem, mint a képen: elszántnak, szomorúnak, orrtövében néhány szeplő, fülcimpájában csillogó ékszer.
Lévai Júlia Míra: Ziherejsztű
Kinn áll a táblánál, most rángatta ki a padjából ide a Lili néni, a karján még sajog a markolás nyoma. Nem érti, mi történik, ő minden szabályt betartott, nem csinált semmi rosszat. Ült a padjában, és jólesőn nézegette a bizonyítványát. Tiszta kitűnő lett, pedig nem is számított rá. Lili néni egész félévben csak szapulta őt, biztos volt benne, hogy írásból nem adja meg az ötöst. Legutóbb is borzasztó cirkuszt csinált, amikor meglátta az írásfüzetében a sok kiskacsát meg bohócot a sormintákban. Hogyhogy nem tudod abbahagyni a rajzolást?! Hát mert nem tudja. Hiába ér ki a lap szélére, annyira szereti, hogy az S betűből, K-ból, B-ből mindenféle vicces figurákat lehet kanyarítani (de hiszen ezt maga Lili néni tanította meg nekik!), hogy a sor végén sem hagyja abba, folytatja a következőben. Néha még az az alatt lévőben is.
Frideczky Katalin: Mese
Élt éldegélt egyszer egy maszkulin nő, és egy feminin férfi. Egymásba szerettek.
A férfi a nő maszkulinitását irigyelte, a nő a férfi feminitását. Sajnos a maszkulin még nőben is erősebb, s a nő bárhogy is igyekezett magát visszafogni, mindig mindenben megelőzte a férfit. Ha kirándulni mentek, a nő ment elöl, ha eltévedtek, ő találta meg a kivezető utat.
Molnár Krisztina Rita: Lenkönyv
Tőzsér Árpád: Fogadáson
Tőzsér Árpád: Öröm-dal
Tőzsér Árpád: Sartre&Bahtyin
K R I T I K A
Selyem Zsuzsa: Vígjátékoktól A végső kocsmáig
Clara Royer: Kertész Imre élete és halálai. Fordította Marczisovszky Anna. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 480 oldal, 4999 Ft
Pontosság és spontaneitás – Clara Royer életrajz-esszéjét jól jellemzik Nádas Péter jelzői a Helen című esszéjének az Henri-Pierre Roché „franciaságát” kifejtő részéből. Lenyűgöző a hivatkozások sokasága és sokszínűsége, megtaláljuk közöttük a korszakra vonatkozó legkeményebb történeti munkákat, a soáról szóló filozófiai és történelmi tanulmányokat, ugyanakkor egy-egy korszak efemer cikkecskéit is. A bevezetőben a szerző megemlíti, hogy Kertész egy adott ponton „kis ávósomnak” nevezi őt. Amiben benne van az a mérhetetlen sok információ, amit egy professzionális megfigyelő összeszed egy személyről, ami többnyire meghaladja a megfigyelt személy saját magáról való ismereteit, ugyanakkor benne van ebben a „kis ávósban” Kertész gyilkos humora, amit Clara Royer pontosan ért, és spontánul röhög rajta.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
L. Varga Péter: Ex libris
Szvoren Edina: Verseim
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc
Budapest off
ÉS-KVARTETT – Kemény István Nílus című verseskötetéről
Károlyi Csaba Arató Lászlóval, Bazsányi Sándorral és Margócsy Istvánnal beszélgetett 2019. április 24-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb május 29-én, szerdán Kálmán Gábor Janega Kornél szép élete című regényéről fogunk beszélgetni.
Cserhalmi Luca: Az izolált flóra
(Mátyási Péter Green box című kiállítása június 22-ig megtekinthető a Molnár Ani Galériában.)
Sinkó István: Ott és most
(Zoltai Bea kiállítása a Pannonia Reformata Múzeumban, Pápán szeptember 30-ig látható.)
Tőzsér Árpád: Öröm-dal
Tőzsér Árpád: Sartre&Bahtyin
K R I T I K A
Selyem Zsuzsa: Vígjátékoktól A végső kocsmáig
Clara Royer: Kertész Imre élete és halálai. Fordította Marczisovszky Anna. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 480 oldal, 4999 Ft
Pontosság és spontaneitás – Clara Royer életrajz-esszéjét jól jellemzik Nádas Péter jelzői a Helen című esszéjének az Henri-Pierre Roché „franciaságát” kifejtő részéből. Lenyűgöző a hivatkozások sokasága és sokszínűsége, megtaláljuk közöttük a korszakra vonatkozó legkeményebb történeti munkákat, a soáról szóló filozófiai és történelmi tanulmányokat, ugyanakkor egy-egy korszak efemer cikkecskéit is. A bevezetőben a szerző megemlíti, hogy Kertész egy adott ponton „kis ávósomnak” nevezi őt. Amiben benne van az a mérhetetlen sok információ, amit egy professzionális megfigyelő összeszed egy személyről, ami többnyire meghaladja a megfigyelt személy saját magáról való ismereteit, ugyanakkor benne van ebben a „kis ávósban” Kertész gyilkos humora, amit Clara Royer pontosan ért, és spontánul röhög rajta.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
L. Varga Péter: Ex libris
Szvoren Edina: Verseim
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc
Budapest off
ÉS-KVARTETT – Kemény István Nílus című verseskötetéről
Károlyi Csaba Arató Lászlóval, Bazsányi Sándorral és Margócsy Istvánnal beszélgetett 2019. április 24-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb május 29-én, szerdán Kálmán Gábor Janega Kornél szép élete című regényéről fogunk beszélgetni.
Cserhalmi Luca: Az izolált flóra
(Mátyási Péter Green box című kiállítása június 22-ig megtekinthető a Molnár Ani Galériában.)
Sinkó István: Ott és most
(Zoltai Bea kiállítása a Pannonia Reformata Múzeumban, Pápán szeptember 30-ig látható.)
Wagner István: Korai Lassnig–Rainer
(Lassnig – Rainer, Das Frühwerk. LENTOS Kunstmuseum Linz, május 19-ig, Museum Moderner Kunst Kärnten, Klagenfurt, június 14.–szeptember 1. között)
Stőhr Lóránt: Kitakarva
(Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban; Hajdú Eszter: Hungary 2018)
A merész politikai alkotásairól ismert Hajdú Eszter a Hungary 2018-cal a kampánydokumentumfilm Amerikában megteremtett műfaját adaptálta magyar viszonyok közé. Csakhogy míg az Egyesült Államokban mindig két nagy párt jelöltjei küzdenek meg az elnökségért, 2018-ban Magyarországon ez közel sem volt igaz, s még kevésbé állt meg a lábán az – az elsősorban nemzetközi közönségnek szánt – filmből kirajzolódó kép, hogy Orbán Viktor kihívója Gyurcsány Ferenc volt. Hol maradnak a nagyobb ellenzéki pártok jelöltjei és rendezvényei? Hogyan lehetne hiteles képet adni a 2018-as magyar országgyűlési választásról az ellenzéki pártok közötti alkuk és rossz ízű üzengetések nélkül? A Hungary 2018 láttán feltoluló kérdésekre egyetlen elfogadható választ tudok adni: a hazai támogató híján kevés pénzből, kis stábbal lebonyolított forgatás során Hajdúnak nem volt módja mélyre hatolni a választási küzdelem bugyraiba.
Csengery Kristóf: Szokolov sokadszor
(Grigorij Szokolov zongoraestje. Müpa, április 29.)
Szokolovot tehát több mint másfél évtizede, minden évben meghallgathatjuk, s ez mostanáig másfél tucatnyi hangversenyt jelent. Bachtól Chopinig, Mozarttól Prokofjevig, Schuberttől Szkrjabinig nagyon sok és sokféle zeneszerző műveit játszotta már ezekben az években, előbb a Zeneakadémián, utóbb azonban, immár sok esztendő óta, a Müpa zsúfolásig megtelt nagytermében. (...) Szólóestjein valóban nagyon gazdag repertoárból válogat, ugyanakkor a műsor sokszínűsége ellenére, a művész jelentőségének megkérdőjelezése nélkül elmondható, hogy bármilyen zeneszerző művét játssza is, bizonyos értelemben mindig ugyanazt nyújtja. Ő nem „fejlődő”, nem „változó” művész, hanem statikus, végérvényes, állócsillagszerű.
(Lassnig – Rainer, Das Frühwerk. LENTOS Kunstmuseum Linz, május 19-ig, Museum Moderner Kunst Kärnten, Klagenfurt, június 14.–szeptember 1. között)
Stőhr Lóránt: Kitakarva
(Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban; Hajdú Eszter: Hungary 2018)
A merész politikai alkotásairól ismert Hajdú Eszter a Hungary 2018-cal a kampánydokumentumfilm Amerikában megteremtett műfaját adaptálta magyar viszonyok közé. Csakhogy míg az Egyesült Államokban mindig két nagy párt jelöltjei küzdenek meg az elnökségért, 2018-ban Magyarországon ez közel sem volt igaz, s még kevésbé állt meg a lábán az – az elsősorban nemzetközi közönségnek szánt – filmből kirajzolódó kép, hogy Orbán Viktor kihívója Gyurcsány Ferenc volt. Hol maradnak a nagyobb ellenzéki pártok jelöltjei és rendezvényei? Hogyan lehetne hiteles képet adni a 2018-as magyar országgyűlési választásról az ellenzéki pártok közötti alkuk és rossz ízű üzengetések nélkül? A Hungary 2018 láttán feltoluló kérdésekre egyetlen elfogadható választ tudok adni: a hazai támogató híján kevés pénzből, kis stábbal lebonyolított forgatás során Hajdúnak nem volt módja mélyre hatolni a választási küzdelem bugyraiba.
Csengery Kristóf: Szokolov sokadszor
(Grigorij Szokolov zongoraestje. Müpa, április 29.)
Szokolovot tehát több mint másfél évtizede, minden évben meghallgathatjuk, s ez mostanáig másfél tucatnyi hangversenyt jelent. Bachtól Chopinig, Mozarttól Prokofjevig, Schuberttől Szkrjabinig nagyon sok és sokféle zeneszerző műveit játszotta már ezekben az években, előbb a Zeneakadémián, utóbb azonban, immár sok esztendő óta, a Müpa zsúfolásig megtelt nagytermében. (...) Szólóestjein valóban nagyon gazdag repertoárból válogat, ugyanakkor a műsor sokszínűsége ellenére, a művész jelentőségének megkérdőjelezése nélkül elmondható, hogy bármilyen zeneszerző művét játssza is, bizonyos értelemben mindig ugyanazt nyújtja. Ő nem „fejlődő”, nem „változó” művész, hanem statikus, végérvényes, állócsillagszerű.
Herczog Noémi: Konzervhazafik
(Sacra Hungarica. R.: Urbán András, Stúdió K)
De minden a világon arrafelé tol-paszíroz minket, hogy feketén-fehéren gondolkozzunk (a hazafiasság kérdésében végképp), szóval jó látni, hogy létezik még egyformán politikaikorrektség-ellenes és Orbán Viktor politikájával is szembenálló, előadásukat hazafias tettként aposztrofáló rendező. Felmerül, hogy nem budapestiként honnan is tudná, miről érdemes színházat csinálni a budapesti nézőnek, de Urbán Andrásé kollektív műfaj, a színészek mondatain érződik, hogy ez közös alkotás.
Fáy Miklós: A cselló súlya
(Songs of the Cello – Warner, 2019)
Az első benyomásom elég illetlen. Mintha Taeguk Mun megtanulta volna, mit szokás általában mondani az ázsiai származású klasszikus zenészekről, és eldöntötte volna, hogy ezt nem hagyja magán csattanni. Így aztán nem lehet vádolni sem gépszerűséggel, hogy csak lejátssza a hangokat, sem görcsösséggel, mintha valahogy az izmaiba-idegeibe ásták volna magukat a megszólaltatáshoz szükséges finom mozdulatok. Taeguk Mun ennél sokkal lazább, könnyedebb, a magas szinten való csellózáshoz szükséges gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás mintha nem kínozta volna meg. Az más kérdés, hogy ebben a viszonylagos könnyedségben és természetességben mintha el is veszett volna valami, a Beethoven-szonáta így egyszerűen kevesebb, mint ideális esetben.
Torma Tamás: Kapitalista Notre-Dame
(A párizsi Notre-Dame)
Annyi biztos, hogy a Notre-Dame-ot az elemésztő tűz óráiban (majdnem) az egész világ magáénak érezte, mindenki, aki már valaha állt vagy állni akart előtte. Aztán elkezdődött a szálazás: vajon sok év egyetemes kultúrtörténete égett-e azon az éjjelen, vagy a világ egyik katolikus temploma, esetleg a világ egyik leglátogatottabb keresztény temploma? A történelem és a gótika diadalmas folyamatosságát látjuk-e bele, vagy éppen a fénykorok és pusztulások állandó váltógazdaságát?
Siba Antal: Két Magyarország
(Valóság a köztévében és az RTL Klub Híradójában)
Ami a kereskedelmi televíziókat illeti, a közéleti hírek az adás második felében kezdődnek, ha úgy vesszük, az első fele tisztán bulvár. Javaslom, ne vegyük úgy! Hogy mi történik Magyarországon, és hogy az emberek jelentős része hogyan él, annak pontos lenyomata például az RTL Klub Híradója.
(Sacra Hungarica. R.: Urbán András, Stúdió K)
De minden a világon arrafelé tol-paszíroz minket, hogy feketén-fehéren gondolkozzunk (a hazafiasság kérdésében végképp), szóval jó látni, hogy létezik még egyformán politikaikorrektség-ellenes és Orbán Viktor politikájával is szembenálló, előadásukat hazafias tettként aposztrofáló rendező. Felmerül, hogy nem budapestiként honnan is tudná, miről érdemes színházat csinálni a budapesti nézőnek, de Urbán Andrásé kollektív műfaj, a színészek mondatain érződik, hogy ez közös alkotás.
Fáy Miklós: A cselló súlya
(Songs of the Cello – Warner, 2019)
Az első benyomásom elég illetlen. Mintha Taeguk Mun megtanulta volna, mit szokás általában mondani az ázsiai származású klasszikus zenészekről, és eldöntötte volna, hogy ezt nem hagyja magán csattanni. Így aztán nem lehet vádolni sem gépszerűséggel, hogy csak lejátssza a hangokat, sem görcsösséggel, mintha valahogy az izmaiba-idegeibe ásták volna magukat a megszólaltatáshoz szükséges finom mozdulatok. Taeguk Mun ennél sokkal lazább, könnyedebb, a magas szinten való csellózáshoz szükséges gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás mintha nem kínozta volna meg. Az más kérdés, hogy ebben a viszonylagos könnyedségben és természetességben mintha el is veszett volna valami, a Beethoven-szonáta így egyszerűen kevesebb, mint ideális esetben.
Torma Tamás: Kapitalista Notre-Dame
(A párizsi Notre-Dame)
Annyi biztos, hogy a Notre-Dame-ot az elemésztő tűz óráiban (majdnem) az egész világ magáénak érezte, mindenki, aki már valaha állt vagy állni akart előtte. Aztán elkezdődött a szálazás: vajon sok év egyetemes kultúrtörténete égett-e azon az éjjelen, vagy a világ egyik katolikus temploma, esetleg a világ egyik leglátogatottabb keresztény temploma? A történelem és a gótika diadalmas folyamatosságát látjuk-e bele, vagy éppen a fénykorok és pusztulások állandó váltógazdaságát?
Siba Antal: Két Magyarország
(Valóság a köztévében és az RTL Klub Híradójában)
Ami a kereskedelmi televíziókat illeti, a közéleti hírek az adás második felében kezdődnek, ha úgy vesszük, az első fele tisztán bulvár. Javaslom, ne vegyük úgy! Hogy mi történik Magyarországon, és hogy az emberek jelentős része hogyan él, annak pontos lenyomata például az RTL Klub Híradója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.