2019. május 1., szerda

EGYRE TÖBB A VÁLSÁGHELYZET AZ OKTATÁSBAN, ORBÁN VIKTOR KÉPTELEN A KORREKCIÓRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.05.01.


Átgondolatlan kármentés folyik az oktatásban, továbbra is a szakma megkerülésével. A 2010-es drasztikus átalakítások káros hatásai naponta produkálják a válsághelyzeteket. Orbán Viktor azonban, úgy tűnik, képtelen a korrekcióra, így az oktatási rendszer egészéhez nem nyúl a kormány, csak egyes szegmenseit próbálja javítgatni. Ez tetőfoldozás, rogyadozó alapokkal, most éppen a technikumokat vezetik be.

A vicc kedvéért eljátszhatnánk azzal a gondolattal, mi lenne, ha az oktatáspolitika formálói támaszkodnának a tényekre, a kutatási eredményekre, a nemzetközi és hazai tendenciákból levonható következtetésekre. Ilyen tényeket szállítanak mások mellett azok a kutatóintézetek, amelyeket Palkovics László tárcája, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ki akar szedni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alól azzal az ürüggyel, hogy nem elég hatékonyak. Pedig elég sok mindenben támaszkodhatna az ott felhalmozódó tudásra.

Friss hír például, hogy 2020 szeptemberében az ITM alá tartozó szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak. Akárhogy is nézzük, ez valamiféle visszarendezése egy korábbi állapotnak, amelyet éppen négy éve változtattak meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.