DONÁTH LÁSZLÓ ÉS DONÁTH ANNA: A MI CSALÁDUNKBAN NEM ARMAGEDDON, HA BEVISZNEK A RENDŐRÖK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CSERI PÉTER
2019.05.02.

Van-e valami sorsszerű abban, hogy Donáth Ferencnek, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának, a múlt századi magyar történelem egyik fontos szereplőjének előbb a fia, majd az unokája is politikai pályára lépett? Egyebek mellett ezt a kérdést tettük fel Donáth László evangélikus lelkésznek, az MSZP korábbi parlamenti képviselőjének és lányának, Donáth Annának, a Momentum alelnökének. A páros interjúban megvitattuk, melyikük a radikálisabb, lehet-e egy tisztességes ember tagja bármely pártnak, milyen politikai karriert futhat be Anna, és azt is, milyen mély sebet ejtett az apa nemzedékén a lánya generációja.

– Épp kilenc hónappal azután, hogy elhunyt Donáth Ferenc, a múlt század egyik meghatározó közéleti szereplője, 1987 tavaszán megszületett az unokája, Donáth Anna. A családban ő már a harmadik generáció képviselője, aki politikai pályára lépett. Van ebben valami sorsszerűség?

– Donáth László: Szeretném, ha nem lenne sorsszerű. Kívülről talán fatálisnak tűnik, én inkább történelmi szükségszerűségnek mondanám. Kissé talán bizarr, de az apám azt mondogatta: aki Magyarországon politizál, azt vagy a guta üti meg, vagy felakasztják. Mondta ő, aki egész életében politizált. Azt meg édesanyám mesélte, hogy kiskoromban gyakran kiálltam a kapuba, és csak akkor engedtem be bárkit hozzánk, ha elárulta, hányszor és hány évet ült börtönben. Merthogy apám háromszor, három különböző rezsimben volt politikai fogoly, és aki ehhez hasonlót nem tudott felmutatni, az gyanús alak volt a szememben. Az otthonunkban a hatvanas-hetvenes években megfordult a rendszerellenes ellenzéki értelmiség színe-java, én meg figyeltem, hogy miről beszélgetnek.

– Donáth Anna: Pontosan ugyanezt tettem én is a kilencvenes években: amíg édesanyám sütött-főzött, hallgattam édesapám értelmiségi baráti körének beszélgetéseit. Azt ugyan nem értettem mindig, miről is folyik a szó, de azt igen, hogy apám számára fontosak ezek az emberek, és az is, amit mondanak. Nem tudom, hogy ez sorsszerű-e, de a családi mintának nyilvánvalóan kiemelkedő szerepe van. Főleg a szilárd értékrendnek és annak a társadalmi igazságérzetnek, amely segíteni próbál a gyengéknek, az elesetteknek. Hiszek abban, hogy nem véletlenül születik egy gyermek egy adott családba, így aztán a családi szocializáció is determinált. Ennek ellenére sokáig meg voltam győződve arról, hogy biztosan nem leszek politikus.

– Miért?

– D. A.: Épp azért, mert az állandó politizálás légkörében nőttem fel. Gyerekként azt láttam, hogy a politikus apám soha nem érhető el, mások mindig előrébb állnak a sorban nála, mint mi. Nem tartottam igazságtalannak, értettem én, hogy ez a világ rendje, de ettől még nem éreztem jónak. Ráadásul a szüleim is más irányba terelgettek: jogásznak szántak.

– D. L.: Talán furcsának tűnhet ez a törekvésünk, hiszen egy olyan országban élünk, ahol percek alatt írnak át alkotmányt, sarkalatos törvényt, ahol a jog könnyen sebezhető, oldalba rúgható, másrészt viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy törvényesség nélkül nincs demokrácia. Aki pedig a törvényesség őrének szegődik, annak olyan felkészült és elszánt embernek kell lennie, mint Anna...

ITT OLVASHATÓ