BARTUS LÁSZLÓ: AZ ORBÁN-MÍTOSZ VÉGE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2019.05.12.

Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy Orbán egy tehetséges politikus, nagy stratéga, megfoghatatlan manipulátor, ügyes taktikus. Nagy “államférfinek” mindig csak korlátolt emberek tartották, vagy azok, akik felszínes emberismerettel rendelkeznek, és csak azt látják, ami a szemük előtt van. De kétségtelenül élt egy mítosz, hogy Orbán tehetséges ember, ügyes politikus, amit ellenfelei és kritikusai is elismertek. Ezt a véleményt mi soha nem osztottuk, ezt a képességet mi nem ügyességnek és tehetségnek, hanem gátlástalanságnak nevezzük. A skizofrén paranoiások ösztönös megérzéseinek és hatalomvágyának.

De örömmel jelenthetjük, hogy ez a hamis mítosz szertefoszlott. Orbán eltaktikázta, elfuserálta, és mára kinyírta magát. Ez nem azt jelenti, hogy a vidéki magyar embereket ne tudná még sokáig bolondítani, de a nemzetközi tekintélye, az európai befolyása, a világra szóló tervei romba dőltek. Márpedig nem az volt nagy teljesítmény, hogy a roskadozó magyar demokráciát felszámolta, hanem az lett volna teljesítmény, ha a jogállam felszámolása mellett fenn tudja tartani a demokrácia hamis látszatát, és a liberális demokráciákkal szembeni alternatíva lehetőségét. Márpedig erre minden lehetősége megvolt.

Orbán nagy előnye a többi diktátorral és fasisztával szemben a liberális múltja, neveltetése, hogy értette és beszélte a liberális demokraták nyelvét. Ezért sokáig képes volt arra, hogy leplezze valódi szándékait, és lépései törvénytelen, antidemokratikus és önkényuralmi jellegét. A pávatánc lényege az volt, hogy másképp beszélt, mint ahogy cselekedett, és ha meg tudja őrizni a szalonképességét, iszonyatos veszélyt jelentett volna a liberális demokráciákra, a szabadságra és az egész világra. Ha megtartja a látszatot, hogy olyan, mint közülünk egy, csak másképp lát bizonyos kérdéseket, más megoldásokat használ azokra a problémákra, akkor megfertőzhette volna az egész világot. Amíg tanakodnak a világ “bölcsei”, hogy mi ez valójában, addig ő fasizálta volna az egész világot. Ha ezt megteszi, tehetséges és ügyes politikus.

Ez volt Orbán titka, hogy úgy beszélt, mint egy liberális demokrata, és úgy cselekedett, mint egy fasiszta. De becsomagolta a legtörvénytelenebb aljasságait is, mintha az a jogállamiság keretein belül történne. Mérget csomagolt cukrospapírba. Az első hibát azzal követte el, amikor ő maga elárulta, hogy ez méreg: az “illiberális demokrácia” fából vaskarika. Illiberális demokrácia nem létezik. Ebből már tudni lehetett, hogy itt a disznószart csomagolták selyembe. Bármennyire igyekezett demokráciának álcázni ezt, és baloldali bunkósbotnak láttatni a “fasisztázást”, ha valaki felismerte a tartalmat. Orbán saját szempontjából sajnálatosan szorosan követte Mussolini, Horthy és Hitler mintáját, ami felismerhetővé tette őt. A törvénytelen és illegitim alaptörvényében megmutatta a “magot”, amit elvet, és akinek van szeme, abból azonnal látta, hogy ez a “kereszténység” neve alá bújtatott fasiszta diktatúra lesz.

De ezt sokan még ma sem látják, mert nem látják egy jelenség gyökere és ága közötti összefüggéseket. Nem tudják, hogy minden “mag” a maga gyümölcsét termi. Szilvamagból szilva lesz, soha nem körte. A rosszul alkalmazott fenomenológiai, jelenségszintű megismerés, amely csak a láthatót látja (de a láthatatlant, amiből a látható létrejött, nem), alkalmatlan társadalmi folyamatok megismerésére, azonosítására. Aki mindig csak annyit tud egy jelenségről, amit lát, az a népirtást csak akkor fedezi fel és ismeri el, ha már megtörtént, és a halottakat szedik ki a tömegsírokból. Aki tudja, hogy semmi nem véletlen és semmi nem magától lesz, hanem annak van egy “magja”, amit elvetettek, az tudja, hogy a népirtás már a “magban” benne volt, és kezdettől népirtó rendszerről beszél, holott még sehol nincs a népirtás. Vadállatnak nevezi a kedves pici tigriskölyköt, mert tudja, hogy a kölyök egyszer felnő, és a benne levő program alapján belőle egy vadállat lesz.

Ugyanígy nevezhetjük Orbán rendszerét 2010-től diktatúrának, mert a megválasztása estéjén elmondott, fülkeforradalomról szóló beszédében a diktatúra magvát vetette el. De akinek ebből még nem esett le semmi, legkésőbb 2011-ben ezt már tudnia kellett (volna). Orbán kezdeti sikereinek titka az volt, hogy a látszatot fenn tudta tartani, a jelenség szintjén nem volt egyértelműen beazonosítható és megfogható. A nyelv birtoklásával a fasiszta diktatúrát demokráciának láttatta, és ha nem követi el azt a hibát, hogy rendszere “illiberális” magváról beszél, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy a “keresztény-nemzeti” identitást feltámassza, és ezzel az ideológiával azonosítsa magát, akkor a jogállam lebontását az üres keretek fenntartásával és a liberális nyelvezettel sikeresen leplezhette volna. Azzal, hogy magát a szélsőjobboldali maggal azonosította, az antiszemita gyökereket feltárta, a “szoknyáját felhúzta”, és meglátszott a mezítelenségének rútsága, már vesztes pályára helyezte magát. Mert a szélsőjobbot nem lehet szélsőjobbként eladni. Hibás rögeszme volt az is, hogy a rendszerrel való azonosuláshoz kell adni egy hamis nemzeti identitást. Az emberek praktikus alapon is azonosultak volna, kimondatlanul, az önleleplezés nélkül.

Az például kilenc éve nem zavar Magyarországon senkit, hogy a Fidesz szélsőjobboldali párt, Orbán pedig egy antiszemita, aki fasiszta államot épít. Ezt nemcsak azért fogadják el, mert “kereszténynek” nevezi a magyarokat. Ezzel előhívhat antiszemita érzelmeket, de ezek megvannak enélkül is. Viszont leleplezi önmagát az állami álkeresztény dumával. Az nálunk mindig antiszemitát és fasizmust jelent...

ITT OLVASHATÓ