AZ MTA-ÜGY: WTF?

MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2019.05.04.

A hónapok óta húzódó MTA-ügy a maga nemében egészen kivételes intellektuális élmény mindazoknak, akiket érdekel a közpolitikacsinálás, akár önmagában, akár a jelenlegi rezsim működési logikájának részeként. Kivételességét részben az adja, hogy az ilyen témákkal szakmailag foglalkozók a terepen, saját bőrükön tapasztalhatják meg a jelenlegi rezsim tudománypolitikájának minden szépségét, részben pedig az, hogy ami történik, az annyira hihetetlen, hogy hiába tudjuk, hogy mindez valójában tragédia, nehéz megállni röhögés nélkül.

Az első és legfontosabb vonása ennek az ügynek, hogy máig nem tudni, miért kezdte el a kormány és mit remél tőle.

Ahhoz képest, hogy szó nélkül elvonták a kutatóhálózat költségvetését, csak valami zavaros innovációs blablát, külföldi példákra való felületes, a tényekkel laza viszonyban álló hivatkozásokat, egy-két (hónapokkal később felhajtott) „szakértő” saját nevükben előadott támogató szavait, amelyekre száz szám jöttek az indokolt cáfolatok és végül az akadémiai kutatóhálózat teljesítményének vehemens kritikáját (aminek ráadásul maga a minisztérium mond ellent rendszeresen) sikerült kiizzadnia magából a kormánynak, de nemigen született semmilyen értelmes indokolás arról, hogy ez az egész mire jó. Személyes kedvencem az, amikor a miniszter „elvként” hivatkozik arra, hogy valaminek azért kell úgy lennie, ahogy ő szeretné, mert ő úgy szeretné.

Ötletek persze vannak, hogy mi a valódi ok. Nem akarom ezeket részletesen felidézni, hiszen annyi helyen leírták, elmondták már, hogy én magam is unom. Azért is, mert egyikre sincs semmilyen bizonyíték. De még inkább azért, mert valójában mindegy is. Egészen egyszerűen nem elfogadható indok az MTA átszervezésére az, ha a kormány uniós forrásokat akar kontrollálni, ha politikai kifogásai vannak kutatókkal, intézetekkel, akadémiai vezetőkkel szemben, ha Palkovics miniszter presztízsnövelő gyors győzelemmel akarta kezdeni a miniszterségét vagy bármi más, amit fel szoktunk hozni.
Egy erdőtűz után sem elég mentség senkinek, hogy nem volt hova dobni a csikket, ahogy a szomszéd macskát sem szabad megmérgezni csak azért, mert hangosan nyávog.

Ezek részleges pszichológiai magyarázatok legfeljebb, de nem méltányolható szakpolitikai indokok.

A másik figyelemreméltó vonása az ügynek, hogy bár a kormánynak láthatóan nincs értelmes és nyilvánosan megvédhető indoka az MTA átalakítására, de nem is kíváncsi senki véleményére. Az Akadémia vezetése, külső szakértők, külföldi intézmények képviselői, az akadémiai dolgozók, a legkiválóbb kutatók stb. mind-mind készségesen válaszolgatnak a kormányzati elvetésekre, észérvekkel reagálnak, alternatív javaslatokat dolgoznak ki, átvilágították a kutatóhálózatot, tárgyaltak a kormány képviselőivel.

De mindez nem igen zavarja Palkovics minisztert és minisztériumát. Hol simán az ellenkezőjét mondják annak, ami le van írva anyagokban, hol olyasmit adnak mások szájába, amit az nem mondott, hol azzal vádolják az MTA-t, amit az helyzeténél fogva sem tehetne meg, de nem is akarna (fenyegetőzéssel, nyomásgyakorlással stb.). Mindennek a tetejébe a miniszter rendszeresen megpróbálkozik azzal, hogy megkerülje tárgyalópartnereit, a sajtóban vagy épp telefonon üzenget, időről időre kihátrál megállapodásokból, váratlanul bekeményít. Így meglehetősen nehéz komolyan venni a tárgyalásokat...

ITT OLVASHATÓ