Szerző: KAPELNER ZSOLT
2019.05.27.
A szélsőjobboldali áttörés, az illiberalizmus és autoriter kapitalizmus európai tengelyének megszilárdulása elmaradt.
Ugyan a szélsőjobboldal helyenként aggasztóan jól teljesített (Franciaország, Olaszország, Magyarország), de sokhelyütt láthatóan nem erősödött (Németország), sőt vissza is szorult (Dánia, Ausztria). Ez annál is figyelemreméltóbb, mert az összeurópai részvételi arány idén viszonylag magas volt. Vagyis amikor az eddig passzív, apatikus Európapolgárok elmennek szavazni, nem automatikusan a szélsőjobboldal kedvéért teszik ezt.
Ez is jelzi, hogy ideje leszámolni a középutas progresszió és a baloldal azon tévképzetével, miszerint a siker titka a szélsőjobboldali szavazók „átcsábítása” a „mi oldalunkra” azzal, hogy „komolyan vesszük” félelmeiket a bevándorlóktól, a kisebbségektől, és így tovább – értsd: átvesszük a szélsőjobb retorikáját. A tágan értett progresszív oldal feladata nem a szélsőjobboldallal való összekacsintás, hanem a politikailag inaktív polgárok mérhetetlen tömegeinek mobilizálása, képessé tétele a politikai érdekérvényesítésre.
Vajon a mostani EP választási eredmények bizakodásra adnak okot e feladat teljesíthetőségét illetően? Az úgynevezett „zöld hullám”, a különféle zöldpártok megerősödése Európa-szerte mindenképp reménykeltő – arra utal, hogy ha a klímaforradalom nem is áll a küszöbön, a klímaváltozáshoz hasonló globális kihívások egyre több ember számára jelennek meg sürgető problémaként.
Ugyanakkor kétséges marad, hogy akár a zöldek európai pártcsoportja, akár a tagállami zöldpártok elégséges erővel bírnak-e ahhoz, hogy lényegi fordulatot hozzanak az európai klíma- és környezetpolitikában; az ezen ügyek mellett elkötelezett állampolgárok továbbra is teljes erővel kell, hogy részt vegyenek a közvetlen akciókban, a nemzetközi hálózatépítésben, és a hathatós klímapolitikához elengedhetetlen társadalmi, értékrendbeli, ideológiai fordulat létrehozásához.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy az EP választás legnagyobb nyertesei a centrum, vagy a „radikális közép” képviselői. A legtöbb új képviselői helyet idén a liberális ALDE pártcsoport szerezte, itthon pedig a hasonlóan centrista liberális politikai irányvonal felé orientálódó DK és Momentum törtek előre egészen váratlan módon. Így bár az eddig domináns pozícióban lévő, veretes pártcsoportok (az EPP és az S&D) vesztettek valamelyest támogatottságukból, a regnáló európai hatalmi elitek nem szembesülnek súlyos establishment-ellenes kihívással. Ez nem feltétlenül tragédia. Jobb az igazságosság és egyenlőség ügyéért egy centrista-liberális politikai környezetben küzdeni, amelyben a szereplők többsége kénytelen legalább a szavak szintjén elfogadni ezeket a politikai alapelveket, semmint a nyíltan fajvédelmi politikát folytató szélsőjobboldal ellenében...
Ugyan a szélsőjobboldal helyenként aggasztóan jól teljesített (Franciaország, Olaszország, Magyarország), de sokhelyütt láthatóan nem erősödött (Németország), sőt vissza is szorult (Dánia, Ausztria). Ez annál is figyelemreméltóbb, mert az összeurópai részvételi arány idén viszonylag magas volt. Vagyis amikor az eddig passzív, apatikus Európapolgárok elmennek szavazni, nem automatikusan a szélsőjobboldal kedvéért teszik ezt.
Ez is jelzi, hogy ideje leszámolni a középutas progresszió és a baloldal azon tévképzetével, miszerint a siker titka a szélsőjobboldali szavazók „átcsábítása” a „mi oldalunkra” azzal, hogy „komolyan vesszük” félelmeiket a bevándorlóktól, a kisebbségektől, és így tovább – értsd: átvesszük a szélsőjobb retorikáját. A tágan értett progresszív oldal feladata nem a szélsőjobboldallal való összekacsintás, hanem a politikailag inaktív polgárok mérhetetlen tömegeinek mobilizálása, képessé tétele a politikai érdekérvényesítésre.
Vajon a mostani EP választási eredmények bizakodásra adnak okot e feladat teljesíthetőségét illetően? Az úgynevezett „zöld hullám”, a különféle zöldpártok megerősödése Európa-szerte mindenképp reménykeltő – arra utal, hogy ha a klímaforradalom nem is áll a küszöbön, a klímaváltozáshoz hasonló globális kihívások egyre több ember számára jelennek meg sürgető problémaként.
Ugyanakkor kétséges marad, hogy akár a zöldek európai pártcsoportja, akár a tagállami zöldpártok elégséges erővel bírnak-e ahhoz, hogy lényegi fordulatot hozzanak az európai klíma- és környezetpolitikában; az ezen ügyek mellett elkötelezett állampolgárok továbbra is teljes erővel kell, hogy részt vegyenek a közvetlen akciókban, a nemzetközi hálózatépítésben, és a hathatós klímapolitikához elengedhetetlen társadalmi, értékrendbeli, ideológiai fordulat létrehozásához.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy az EP választás legnagyobb nyertesei a centrum, vagy a „radikális közép” képviselői. A legtöbb új képviselői helyet idén a liberális ALDE pártcsoport szerezte, itthon pedig a hasonlóan centrista liberális politikai irányvonal felé orientálódó DK és Momentum törtek előre egészen váratlan módon. Így bár az eddig domináns pozícióban lévő, veretes pártcsoportok (az EPP és az S&D) vesztettek valamelyest támogatottságukból, a regnáló európai hatalmi elitek nem szembesülnek súlyos establishment-ellenes kihívással. Ez nem feltétlenül tragédia. Jobb az igazságosság és egyenlőség ügyéért egy centrista-liberális politikai környezetben küzdeni, amelyben a szereplők többsége kénytelen legalább a szavak szintjén elfogadni ezeket a politikai alapelveket, semmint a nyíltan fajvédelmi politikát folytató szélsőjobboldal ellenében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.