Szerző: GUCSA MAGDOLNA
2019.05.15.
A cselekményt nagy vonalakban mindenki ismeri vagy a Disney, vagy Victor Hugo elbeszélésében. Isten szolgája, az esperes a mese egyszerű, ám szimbolikus nyelvén mutat rá a törvény szolgájának a párizsi gótikus székesegyház, a Notre-Dame jelentőségére: az isteni jelenlétet megtestesítő templom önmagában is látható tetteink és láthatatlan gondolataink tanúja.
A kortárs örökségvédelem persze elsősorban nem egyházi épületként tekint a Notre-Dame-ra, amelyet 1163-ban kezdtek építeni, és amely a francia forradalom óta állami tulajdonban áll, hanem olyan alkotásként, amely építészeti, építészettörténeti, történelmi, tudományos, városépítészeti, képző- és iparművészeti, kertépítészeti, régészeti és műszaki-technikatörténeti jelentőséggel bír a francia nemzet számára. Két technikatörténeti szempontot említenék, amelyek jól mutatják a körülményekhez képest szerencsés végkimenetelű (értsd: a falak nem omlottak le) április 15-i tűz által okozott pótolhatatlan károkat: az elpusztult tölgyfa tetőszerkezet a 13. századi ácsmesterség remekműve volt, amely szakma eredeti formájában érthető módon nem létezik többé, a négyezeti huszártorony pedig a középkorit imitáló 19. századi ácsmesterségé. Immár nem létező vagy pontosan sosem dokumentált munkaeszközök és több száz éves tölgyek hiányában a fedélszék rekonstruálható ugyan, de eredeti formájában nem állítható vissza többé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.