Szerző: BOKROS LAJOS
2019.05.24.
Viszont az MNB nem akar magas kamatokat sem, mert az egész Fidesz-rezsim a növekedés mindenáron való ösztönzésének és gyorsításának bűvöletében él. Meghirdette azt, hogy 2030-ra elérjük az osztrákokat legalább az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében. (Nem fogjuk elérni, ez kockázatmentesen borítékolható, de jelen témánk szempontjából ez mellékes.) Van tehát az immár három éve 0,9 százalékon álló jegybanki alapkamat és a növekedési hitelprogramok, amik erősen ösztönzik a magyarországi kereskedelmi bankokat arra, hogy minél többet hitelezzenek. Minél több a hitel, annál gyorsabb a növekedés – ez mind a kormány, mind az MNB nyíltan meghirdetett és erőteljesen követett stratégiája. (Hogy a lakosság és a vállalatok túlzott eladósodása milyen veszélyeket rejt magában, azt láttuk a tíz évvel korábbi hitelválság nyomán.)
Igen ám, de a növekedéshez versenyképes gazdaság és társadalom kellene, ami a magyarországiról nehezen mondható el. Korábban többször írtam már e lap hasábjain arról, hogy a mértékadó nemzetközi rangsorokban hazánk sokáig csúszott lefelé, és az elmúlt két évben is csak alig lépett előre. Figyelemre méltó, hogy az Európai Unió tagországainak mezőnyében mindig leghátul kullogunk, a huszonnyolcból legalább húsz rendre megelőz bennünket. Közöttük az összes balti és visegrádi ország, amelyeket nemcsak a hazánkat uraló zárt oligarchia, hanem a magyar társadalom is mércének tekint. Nehezen fogadják el, fogadjuk el, hogy Magyarország versenytársai immár nem Szlovákia vagy Lengyelország, hanem Románia, Bulgária, sőt újabban Szerbia és Ukrajna. A civilizációs válság merevíti mind a gazdaság, mind a társadalom szerkezetét, ami nem ösztönzi a piaci kezdeményezésű, hatékony beruházásokat. A gúzsba kötött, államosított gazdaság, a sikeres vállalkozók piaci helyett politikai alapú kiválogatása nem ösztönzi a felzárkózást, nem ad alapot a fenntartható gazdasági növekedésnek. Ez utóbbit tehát mesterséges pótlékokkal, szaporodó állami beavatkozással, növekvő pénzügyi támogatásokkal kell serkenteni.
A hazai önkényuralom gazdaságpolitikája mély ellentmondásokkal terhes. Keresletösztönző gazdaságpolitikát folytatni olyankor, amikor a gazdaság amúgy is képes gyorsan növekedni, hosszabb távon bizonyosan nem fenntartható. Minél inkább cikluserősítő (prociklikus) gazdaságpolitikát folytat a kormány, annál nagyobb lesz a visszaesés a következő válságban. A mai mesterségesen felpörgetett, erőltetett növekedés eredményeinek jó része biztosan elvész majd, mert alapjai gyengék, hatékonysága kétséges, állami támogatások folyósítása nélkül nem versenyképes. A politikai ihletésű, korrupcióval átitatott pénzügyi támogatási rendszer elsősorban a fogyasztást, nem a beruházásokat ösztönzi. Az élősdi kegyenc is tudja, hogy holnap kieshet a pikszisből, hiszen az önkényúr személyi uralmát elsősorban éppen azzal igyekszik fenntartani, hogy egyeseket felemel, majd később elejt – nehogy bárki túlságosan a fejére nőjön, nehogy bárki túlzott biztonságban érezhesse magát. Teret nyer a máról holnapra élés, megerősödik a rövid távú szemlélet. Nem fejlesztünk, nem ruházunk be, hacsak az állam nem ad hozzá támogatást. Ez a torz, jövőfelélő szemlélet és magatartás immár a külföldi vállalatokra is jellemző; szinte nincs egyetlen olyan komolyabb működőtőke-beruházás, amihez a szónoklataiban multiellenes kormány ne adna elképesztő mértékű pénzügyi támogatást. (Lásd legutóbb BMW – Debrecen.)
Roppant jellemző, hogy az önkényuralmi kormány sikermutatónak tekinti a költségvetési támogatások mértékét, holott ez a gazdaság gyengeségének jele. Ha a magyar gazdaság önmagában erős, nemzetközileg versenyképes lenne, akkor csak kivételes esetekben, mértékben és területeken lenne szükség erre. De a pénzügyi támogatásokról a kormány nem mondhat le. Ezekre nemcsak az önkényuralom által millió intézkedéssel szétrombolt versenyképesség részleges helyreállítása, némi javítása miatt van szüksége, hanem azért is, hogy függésben tartsa a vállalkozókat, gyámoltalan alattvalókká süllyessze az állampolgárokat. Hasonló szerepet töltenek be az EU támogatásai is – egyrészt megolajozzák a magyar gazdaság rozsdás gépezetét, másrészt alátámasztják és fenntartják a kegyosztó önkényuralmi rendszert, harmadrészt rendkívül torz kultúrát szülnek. Az állami beavatkozás és gondoskodás utáni vágyakozást és törekvést erősítik az önálló kezdeményezés, kockázat- és felelősségvállalás helyett.
Az MNB az önkényuralom szolgálóleánya
Hogyan illik bele ebbe a képbe az MNB? Legalább három vonatkozásban. Egyrészt az utóbbi időben Magyarországon gyors ütemben nőttek a bérek. Több területen a névleges bérek emelkedése messze meghaladta a termelékenység növekedési ütemét. Ez a termékegységre jutó bérköltség (unit labor cost) növekedését eredményezte, ami erős tényezője a versenyképesség romlásának. A magyar nemzeti valutának az értelmetlenül alacsonyan hagyott MNB-kamatok által előidézett érzékelhető értékvesztése arra szolgál, hogy a gazdaságnak a túlzott béremelésből keletkezett jelentős versenyképességi romlását legalább az exportőrök számára részlegesen ellensúlyozza. (Közben a nép nagy része nem veszi észre, hogy hiába nőttek a névleges bérek, ennek felét visszaveszi az állam a nemzeti valuta értékvesztésével, másik felét az infláció felpörgésével.)
Az infláció gyorsulásának (immár 4 százalék fölötti fogyasztóiár-emelkedés) egyéb hatása is van. Itt jön be a képbe a második tényező. Kereskedelmi bankjaink ma egyáltalán nem fizetnek kamatot a rövid lejáratú betétekre. A lekötöttekre is jóval kevesebbet, mint amennyi az infláció és a forint belső-külső értékvesztése. Államunk hasonlóképpen cselekszik kötvényeinek túlnyomó többsége esetén. (Ráadásul ez utóbbit – mesterségesen, versenyellenesen és törvényellenesen – kedvezményezi a szabályozás úgy, hogy az állampapírok hozama után nem kell fizetni forrásadót.) A pénzügyi megtakarítások reálértéke látványosan romlik. Ezt a több tízmilliárd forintra rúgó veszteséget az állampolgárok ama része viseli, akinek van érdemi megtakarítása. Ez egyértelműen káros, jövőfelélő politika. Éppen ellenkezőleg kellene cselekedni. A hazai pénzügyi megtakarításokat azok megsarcolása helyett ösztönözni kellene, hiszen ezek képezik a beruházások jóval kevésbé sebezhető (külföldi adósságot nem növelő) tartós forrását.
Harmadik tényezőként nem feledkezhetünk meg az MNB alapítványairólsem. Ki kell mondani, hogy ezek létrehozása eleve törvénytelen volt, működésük pedig súlyosan sérti mind az Alaptörvényt, mind pedig az államháztartási törvényt. Az alapítványok vásárlásai ugyanis állami fiskális költekezést testesítenek meg, márpedig költségvetési jellegű kiadásokról az Alaptörvény és az államháztartási törvény értelmében kizárólag az Országgyűlés dönthet. Az alapítványok sötét és átláthatatlan gazdálkodása visszaélés azzal, hogy a jegybank mint monopólium a semmiből és költségmentesen képes teremteni jegybanki pénzt. Ebből aztán állampapírt vásárol, aminek hozamát átengedi olyan költekezés céljaira, amit az alapítványok kivonnak a parlament ellenőrzése alól. A társadalom nyilvános ellenőrzését nélkülöző alapítványok egyfajta második költségvetéstképeznek, amelyek kiadásai elfogyasztják az MNB nyereségének egy részét. Nem arról van szó tehát, hogy a magyar jegybank nyeresége túl nagy, hanem túl kicsi. Ha nem lennének ezek az alapítványok, akkor az MNB nyeresége – minden egyéb tényezőt változatlannak tekintve – még több kellene hogy legyen. Ennek a többletnek pedig még az önkényuralom által súlyosan eltorzított jogrend szerint is a nemzet költségvetésében lenne a helye.
Az, hogy az MNB – hasonlóan a hazai önkényuralom sok más intézményéhez – lényegében bűnszövetkezetként működik, kitűnően jelzi, hogy nem független intézményről van szó. Ha a költségvetés durva kijátszásában korrupt bűntárs, akkor nem meglepő, hogy pénzpolitikája sem önálló. Mint elemzésemből kiderült, elsődleges célja nem az árstabilitás védelme, ahogy a törvény előírja, hanem a magyar nemzeti valuta értékének fokozatos rontása a gazdaság folyamatos versenyképességi romlásának részleges ellensúlyozása végett. Fontos azonban felismerni, hogy ezt az ördögi kört széttörni csak akkor leszünk képesek, ha a demokrácia helyreáll Magyarországon.
Mint látható, a magyar jegybank valódi arca elég ronda, hűen visszatükrözi az önkényuralom torz vigyorát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.