Szerző: BARÁT JÓZSEF
2019.05.16.
A Fidesz egyre távolabb sodródik a Néppárttól, már nyíltan a kereszténydemokrata pártszövetség ellen kampányol. A végső szakítást azonban mindkét fél halogatja: az EP-választások eredményétől teszik függővé. Orbán Viktor – miközben Heinz-Christian Strachéval, az Osztrák Szabadságpárt vezetőjével Budapesten pecsételte meg a „nemzetvédők” barátságát – kihátrált Manfred Weber csúcsjelölt mögül, alkalmatlannak nevezve őt arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen. A válasz nem sokáig késett, Joseph Daul, a kereszténydemokrata pártszövetség elnöke kijelentette: ha Orbán Viktor tovább becsmérli az Európai Uniót, akkor a Néppárt kidobja, vagy ő maga lép ki. Ebben a kiélezett helyzetben adott interjút a 168 Órának Szájer József, aki a Fidesz tagságának felfüggesztése ellenére továbbra is a Néppárt jogalkotásért felelős alelnöke. Szájer a napokban mutatta be „Ne bántsd a magyart!” című könyvét, amelyben javaslatokat tesz az unió reformjára.
- Lehetséges-e még egyáltalán, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradjon?
- Igen, egyelőre még nyitott kérdés, hogy mi történik a választások után. A Fidesz azonban mindenképpen fontos eleme marad az európai pártstruktúrának, akkor is, ha az most óriási változáson megy át, ha várható, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban, években jelentős pártpolitikai átrendeződés tanúi leszünk. A jelenlegi viszonyok között azonban azzal számolunk, hogy bár a Néppárt összezsugorodott, bár súlyos belső viták szabdalják, de nélküle sokkal nehezebb lenne elérni céljainkat. Beszéljünk akár a nemzetek Európájának megerősítéséről, akár a keresztény hagyományokhoz való visszakapcsolódásról, akár a számunkra kitüntetetten fontos bevándorlásról, a Néppárt még ma is kulcsszereplő. Mi úgy tekintünk erre a pártszövetségre, mint amely megnyerhető a nézeteink számára, és ezért nem írtuk le. Az elmúlt hónapok konfliktusait nem mi kerestük, legalábbis nem akartuk, hogy a viták pártpolitikai jelleget öltsenek. Ez a szövetség változatlanul stratégiánk fontos eleme, és érdemes szem előtt tartani: a Néppárt csak másodlagosan ideológiai párt, valójában egy „powerhouse”, olyan hatalmi mechanizmus, amely Európa ma még legfontosabb pártjai együttműködésének terepe. Pontosan ezért jelenik meg benne a mai Európát jellemző összes válságtünet is...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.