Szerző: KRÁNICZ BENCE
2019.04.17.
Készült egy film Ferenc pápáról, amit a nem-hívőknek is érdemes megnézni, mert egy karizmatikus, vibráló személyiséget mutat be. Wim Wenders rendező nem kérdőjelezi meg a pápa tanításait, hanem közvetíti őket, de ez is éppen elég izgalmas.
Rég nem gondoltam már Istenre, bár Esterházy Péter azt írja, az Isten hiánya is Isten-alakú. Keresztény filmeket sem szoktam nézni, legalábbis a trashfilmeknek azt a rémesen kínos csoportját hanyagolom, amelyek kifejezetten keresztény tanításokba burkolnak be valami tucathorrort vagy romantikus vígjátékot (ilyenekben időnként Nicolas Cage is játszik). De szívesen nézek filmeket a hitről – Andrej Tarkovszkij például nem is csinált másmilyet –, ezért a Ferenc pápáról készült friss dokumentumfilm is érdekelt. A vallásomat nem gyakorló, híreket olvasó katolikusként úgy tűnik, Ferenc pápára különösen érdemes odafigyelni.
Wim Wenders dokumentumfilmje leginkább a hozzám hasonló nézőknek szól, akik számára a mindenkori pápa tanítása nem megkérdőjelezhetetlen igazság, hanem egyetlen álláspont a sok közül. A róla szóló portréfilmben Ferenc pápa kifejti a nézeteit a világ dolgairól. Senkit nem akar megtéríteni – mint mondja, azt meg sem próbálná, ami egy jezsuita szerzetestől finoman szólva is ritka önmérsékletre vall –, helyette sorra veszi azokat a közügyeket, amelyekről markáns véleménye van. Folyamatosan a nagy lehetőségéről beszél, hogy rá pápaként sokkal többen odafigyelnek, mint valakire, aki nem 1,2-,1,3 milliárd katolikus vallású ember legfőbb szellemi vezetője. Azt mondja, a világból kiveszni látszik a hallgatás képessége: egymás szavába vágva beszélünk, bábeli hangzavart teremtve, de nem halljuk, amit a másik mond...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.