SZIMBOLIKUS TÉROLVASÁS - A KOSSUTH TÉRTŐL AZ ALAPTÖRVÉNY UTCÁJÁIG

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: MÉLYI JÓZSEF
2019.04.26.

Húsvét előtt nyilvánosságra hozták a trianoni békeszerződés századik évfordulójára készülő, az Alkotmány utcában felállítandó emlékmű terveit. A Kossuth tér felől egy száz méter hosszú és négy méter széles rámpa vezet le négyméteres mélységbe; a gránitburkolatú falakba vésve Magyarország 1913-ban regisztrált helységeinek neve olvasható, az út végén pedig egy több részre hasadt gránittömb belsejében lobogó örök láng utal a nemzeti összetartozás időtlen érvényességére. Az alkotás Zimay Balázs építész és Mohácsi Sándor tájépítész tervei alapján készül, tehát nincs képzőművész alkotója, s így nehéz számon kérni rajta a művészi elgondolást. A koncepció az elmúlt évtizedek nemzetközi emlékműsablonjaiból építkezik – a mai Magyarországon már meglepetésnek számít az egyértelmű nacionalista, irredenta vizuális jelképek használatának mellőzése. A föld alá vezető út az ellenemlékművek hiányfogalmát idézi, a falba vésett nevek Maya Lin washingtoni vietnamiveterán-emlékművének megoldására emlékeztetnek, s több közvetlen előképet fel lehetne sorolni a hasadás vagy az örökké égő tűz motívumára is. Az alászállás és felemelkedés útjával vagy a kőbe vésett (áldozat)nevek megjelenítésével könnyen lefordítható szimbolikus tér alakul ki, amelyben a magyar látogatók – turisztikai vagy nacionalista élményként – saját településüket kereshetik, érinthetik, fotózhatják. A bírálat is épp ennyire egyszerűen felépíthető: az összetartozást egy árok jelképezi; a szabad bejárás helyett a mélyben kialakított teret majd folyamatosan megfigyelni, ellenőrizni kell; az objektum – hihetetlen mennyiségű adófizetői pénzből – a polgárok véleménynyilvánításának terét szűkíti le. Ha mindezt összegezzük, az a benyomás alakulhat ki, hogy a Nemzet Főterén egy semleges, szimbolikusan szinte légüres objektum jön létre. Az új emlékmű azonban nem önmagában áll, hanem a Kossuth téri összetett emlékezeti rendszer újabb elemét alkotja, s így semlegessége korántsem igazolható.

A tér átalakítására 2011-ben született határozat; akkoriban a legnagyobb visszhangot a köztéri alkotások 1944 előtti állapotának helyreállítása kapta. Ennek keretében került új helyére Marton László József Attila-szobra vagy a Makovecz Imre által tervezett, 1956-ra utaló szimbolikus sírhely, s ekkor távolították el a térről többek között Varga Imre Károlyi Mihályát vagy Lugossy Mária alkotását, A Forradalom lángját. Ezután az 1945-ben lerombolt alkotásokról – Tisza István és Andrássy Gyula emlékművéről – készítettek a lehetőségek szerint pontos másolatot, illetve újrafaragták Horvay János Kossuth-szoborcsoportját, hogy a kópiát Kisfaludi Strobl Zsigmond Rákosi-korban készült műve helyén állítsák fel. A programot nemrég a Nagy Imre-emlékmű elszállítása és a Nemzeti Vértanúk emlékművének újraalkotása egészítette ki.

A Kossuth tér átformálásában – amelyben fontos szerepet játszott a tervezett Trianon-emlékmű tájépítész-alkotója – Steindl Imre eredeti elképzelésének megfelelően minél jobb rálátást kívántak nyújtani a Parlament épületére. Ennek jegyében számos jó megoldás született – föld alatti terek hasznosítása, téregységek tisztázása –, és több erősen kifogásolható: fák felesleges kivágása vagy a túlzott térkövezés. Az alkotók a Steindl-féle építészi elvárások mellett szellemi kiindulópontjuknak a Lechner Jenő és Rerrich Béla által 1926-ban készített rendezési tervet tekintették, adottságként pedig a szobrok harmincas évek végére kialakult konstellációját. A két világháború között a téren a legnagyobb viták éppen az emlékművek körül zajlottak. Mindez szó szerint értendő, hiszen például a Kossuth-szoborcsoport felállítása előtt másfél évvel, 1926 áprilisában a megbízott fő- és albizottságok tagjai az újságok beszámolói szerint a téren hangosan vitatkozva követték a Nemzeti Színház kellékesei által festett – és ide-oda hordozott – méretarányos kulisszát, amelynek segítségével Horvay János szobrának helyét próbálták kijelölni. Az emlékmű ekkor már, húszévnyi előkészület után ezer sebből vérzett: a kortársak közül sokan sem kompozícióját, sem koncepcióját nem tartották megfelelőnek. Felállítására a helyszínjavaslat még 1903-ban (három évvel az épület látványát alig zavaró Andrássy-szobor avatása előtt) született: a nagyszabású művet vagy a Szabadság téren, vagy az Országház bejáratával szemben szándékoztak elhelyezni. 1908-ban már döntöttek Horvay művéről, de a kivitelezés folyamatosan akadályokba ütközött. A húszas évek közepére az eredeti koncepció idejétmúlttá vált: a szomorú kormánytagok, élükön a „magvető Kossuth Lajos” figurájával nem a forradalmat jelenítették meg, hanem a reménytelen küzdelem szimbólumaiként értelmeződtek. A szélsőjobboldali újságíró, Milotay István a Magyarság című lapban arról írt 1926-ban, hogy Horvay szoborcsoportja a kiegyezés, a beletörődés emlékműve; az alakokban a „jóvátehetetlen történelmi ballépés tragikuma” tükröződik, s a „ne merjetek még egyszer ilyet kezdeni” felszólítása ölt testet. Ilyen megfontolásokból is táplálkozott az a gondolat, amelyet a szakértők a viták során vetettek fel: bontsák három részre a szoborcsoportot, a szabadságharcos részt helyezzék el a Várban, Kossuth alakja kerüljön a Kossuth tér bal oldalára, a többi miniszter pedig álljon átellenben. Az újabb áthidaló javaslat már az 1926-os bejárások idején megszületett, és sajtónyilvánosságot is kapott: maradjon egyben (és a bal oldalon) a fájdalmas Kossuth-szoborcsoport, de vele szemben, szimmetrikusan helyezzék el Rákóczi emlékművét...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)