2019. április 15., hétfő

RÁHEL ÉS TIBORCZ A SIÓFOKI KIKÖTŐBEN

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.04.15.


Már a címmel baj lehet: az egyik szereplő csak a kereszt-, a másik pedig csak a vezetéknevével szerepel. De hát mit tegyünk: így mentek át a köztudatba, nem Orbán Ráhelként, és nem Tiborcz Istvánként. Nem érdemes kutatni a miérteket, fogadjuk el, hogy ők így jelennek meg a nyilvánosság előtt.

Aztán baj lehet még a történettel, amelyet a következőkben ismertetünk. Baj lehet, mert a hitelességét nem tudjuk szavatolni, nem készült róla kép, sem videofelvétel. Csak éppen a helyiek mesélik, akik látták, hallották. Azt tudniillik, hogy egy szép napon megjelent Siófok kikötőjében a két említett szereplő. Amiben persze nem lehet semmi kivetnivalót találni, már miért ne jelenhetnének meg éppen a siófoki kikötőben.

A legenda szerint azonban villogó autóval érkeztek, amin legfeljebb azért lehet csodálkozni, mert vajon miért keresték volna a feltűnést? Azt gondolná az ember, hogy sem a miniszterelnök lányának, sem a vejének nem tesz jót, ha úgy érkezik meg bárhová, hogy mindenki rájuk figyel, ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy egyikőjüket sem az óvatosság jellemzi. Igaz, volt egy időszak, amikor Tiborcz István igyekezett elbújni a nyilvánosság elől, sőt egyenesen menekült, ha egy kamera felbukkant a közelében, ez azonban nem vonatkozik azokra a hétköznapi helyzetekre, amikor nincs a közelben újságíró. Business as usual; a birodalom építése a zavaros időkben is zavartalanul folytatódott. Szóval egyszerre zárhatjuk ki, és fogadhatjuk el, hogy a dolog megtörtént, vagyis a fiatal pár villogó – megkülönböztető jelzést használó – autóval érkezett meg a siófoki kikötőbe.

A továbbiak még erősebb kombinációt takarnak, még csak azt sem állítjuk, hogy nem zörög a haraszt, tehát inkább a helyiek félelmeit írjuk ide. Szerintük ugyanis a látogatás célja a kikötő privatizációja lehet; egyfajta helyszíni szemle. Éppen szombaton közöltük azt az interjút, amelyben Siófok független polgármestere arról beszél, hogy a Bahart, azaz a balatoni hajózásért felelős cég, amely eddig többségi önkormányzati tulajdonban volt immár az állam kezében van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.