Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2019.04.18.
„A Szíriából érkezőket menekültként kezelik, és a státuszuknak megfelelő ellátásban részesítik. A magyar belügyminiszter kérte az ország lakosságát, különösen azon települések lakóit, ahol menekülttáborok vannak, hogy toleránsan kezeljék ezeket az embereket, mert ők nem jószántukból jöttek Magyarországra, hanem fegyveres harcok, atrocitások elől menekültek.” A hivatalos kormányzati portál 2014 októberében számolt be Pintér Sándor e megfontolt szavairól.
Alig három hónappal később a magyar kormány megkezdte a menekültellenes propagandakampányt, amely azóta is tart, egyre terebélyesedik, és politikailag kétségtelenül hatalmas sikerekre vezet. Amennyiben a siker mércéje a Fidesz választási győzelme, amelynek 2018-ban a migrációellenesség az egyik alapköve volt.
Hiba lenne tagadni, hogy a 2015-ös menekülthullám és a franciaországi terrorcselekmények kivételes szituációt teremtettek. Az új helyzetre a kormányzat előbb feltűnő tehetetlenséggel, majd extrém és azóta sem szűnő keménységgel, számos esetben nyílt jogtiprással reagált. Ennek a magatartásnak a betetőzése a tranzitzónákban újra és újra előforduló éheztetés gyakorlata. A magyar állam csak ismételt európai bírósági közbeavatkozások nyomán hajlandó ételt adni egyes, Magyarországon tartózkodó menedékkérőknek.
A krízis időszakában az Orbán-rendszer nem csak a menekültkérdéshez való viszonyát változtatta meg, s nem is csupán a témát emelte az ez iránt addig közömbös magyar választópolgárok érdeklődésének középpontjába. Többet tett ennél, átalakította a „mi” és „ők” kategóriáit, kitágította a „politikai idegen” fogalmát. Évekkel korábban egy elméleti művében Szabó Márton politológus úgy fogalmazott: „A politikai »nem mi« absztrakt kategóriája (…) mindig konkretizálódik, az idegen tehát valamilyen meghatározott idegenné válik.” Ezt a konkretizálást vitte végbe a kormány 2015-ben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.