2019. április 30., kedd

KÉRI LÁSZLÓ: IRRACIONÁLIS, SZÜRREÁLIS VALÓSÁGBAN ÉLÜNK

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ / LAMPÉ ÁGNES
2019.04.29.


Mi a Fidesz trükkje? Miért bénult le a rabszolgatörvény elfogadása után? Miért vannak túlbuzgó önkéntesei? Mit okoz a félelem?

A Fidesz trükkje, hogy csak annak a 2,5 millió embernek beszél, akiket ő állított elő. Gyakorlatilag „lenyúlta” ezeket a baloldalból kiábrándult rétegeket és szellemileg átformálta. Közben ennek a cinkos, képmutató rezsimnek a korszaka egy jól körülhatárolható kisebbségé. Erről beszélt Kéri László politológus a Reggeli gyorsban.

A Fidesz migránsozós kampánya -amely egyébként kifulladóban van-, azt próbálja sugallni, hogy miközben a világban dúl az erőszak, ez itt a béke szigete, de csak addig amíg ez a párt van hatalmon. Kormányzásuk már elég hosszú ideje tart ahhoz, hogy úgy tűnjön, ezen már nem is lehet változtatni. Kitermel rengeteg alkalmatlan vezetőt kisebb közösségek élére, akiknek alkalmatlanságuknál fogva szükségük van arra, hogy a hűségüket bizonyítsák és félelmet keltsenek. A félelem pedig kiszolgáltatottsághoz, a jogok csorbulásához vezet.

Kéri László szerint a három Orbán-kormány különbözik egymástól. Az első a politikai, társadalmi hátteret készített elő, a második megteremtette a hatalom gazdasági hátterét, a harmadik pedig levagdossa a sallangokat. Kiiktatja mindazokat az elemeket, amelyek veszélyeztethetik. Ezért megy neki az értelmiségnek, a civil szférának. Már csak az ellenzékkel kell tennie valamit, de ez is elkezdődött.

A politológus úgy véli, hogy az EP-választásokat a Fidesz bőven megnyeri. Az önkormányzati választásokon viszont van esélye az ellenzéknek. A rabszolgatörvény elfogadása utáni időkben az ellenzék felvonultatott számos olyan eszközt, amelyek hatásosak, de aztán nem folytatta. Pedig akkor a Fidesz lebénult. Az őszi helyhatósági választás fordulatot hozhat, főleg Budapesten. S ha a fővárosban igen, akkor több nagyvárosban is.

A Kéri László által végtelenül aljas, szemét helyzetnek nevezett állapotot meg lehetne szüntetni, mert nem csak öt százaléknak épül ez az ország...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.