Szerző: PuPu
2019.04.03.
Lehet, félbehagyott művet hagyna utódjára?
Vagy nincs is mű, mert a helyiérdekű ördögűző az oroszok után a Sátánt is hazazavarta?
Azért van ok az aggodalomra, merthogy az ördögűzés bonyolult és nehéz tudomány, az eredmény meg kiszámíthatatlan, van úgy sokszor, hogy a Sátán győz.
De van olyan is, hogy maga a Sátán ölti fel az ördögűző történelemből évezredek óta jól ismert gúnyáját, és Istenes dumákkal hülyíti az Úr együgyű teremtményeit, hirdetve, hogy majd ő megvédi őket az ördögtől.
Azok meg mennek utána, mégha az ördögűző csuhája alól ki is lóg a lóláb, melynek tövénél ott lengedezik az istenfélő polgár jutalma erős hitéért.
Mindenesetre a Sátán tudja, hogy az ember életének egyetlen dolog ad valódi tartalmat, ez pedig a félelem.
Szeretünk félni, létszükségletünk szinte a félelem, ha éppen nem kell félnünk semmitől, csak pislogunk tanácstalanul, mint a luki nyúl, mikor üres a mező...
A félelem jó, a félelem eligazítást ad olyan esetekben, mikor cselekednünk kellene, mert azonnal tudjuk, hogy ki vagy mi ellen kell védekeznünk. És mennyivel egyszerűbb a világ, ha van, aki eligazít bennünket ebben a fontos kérdésben...
A védekezés formája magyar sajátosság - népünk ezt ellenfelünk háta mögött térdre ereszkedve, vad nyelvcsapásokkal végzi, gondosan odafigyelve a csapások egy speciális rózsával megjelölt pontos helyének kiválasztására.
Féltünk hajdan a tatároktól - ellenük a tengerig futva, félelmetes hátunkat mutatva harcoltunk, aztán féltünk a törököktől, ezért is neveztük országunk egy részét hódoltságnak és nem harcosságnak, féltünk a Habsburgoktól, akik királyokat adtak nekünk - utódaik ma errefelé várják sorsuk jobbra fordulását.
Féltünk az oroszoktól, akik internacionalista kötelezettségüknek eleget téve 1848-ban puskalövés nélkül besétáltak a világosi síkig, aztán féltünk tovább. Félelmeink megszüntetése érdekében az I. Világháborúban nyakunkra húztuk a Bruszilov-offenzívát, a II. Világháborúban pedig Ukrajna megszállóiként vitézkedtünk, melynek következtében ismét beballagtak az orosz csapatok, de már nem puskalövések nélkül.
Aztán 1956-ban is esett néhány lövés, utána meg hosszú ideig csend és Varsói Szerződés, meg barátság, egészen addig, míg I.Viktor Mihály ki nem zavarta őket.
Aztán egy darabig nem féltünk, csak a rendszerváltás után éledt fel a régi, ismerősen kellemes érzés, hisz oly kevesen szeretnek térképet nézegetni és még kevesebben kulturáltan viselkedni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.