ELŐSZÖR SZÍNHÁZBAN – PETHŐ TIBORNAK

M AGYAR HANG ONLINE
Szerző: TÉREY JÁNOS
2019.04.21.

Elsős gimnazista koromtól minden szeptemberben bérletet váltottam, lehetett páholyba is kérni. Legjobban azt szerettem, ha a hétfőket aranyozta be vagy egyszerűen emelte meg a színházi program. Az úgynevezett „román hétfőket”! Hétfőn ugyanis adásszünet volt a magyar televízióban. Odaát viszont nem, és mi Debrecenben tudtuk fogni a román egyes csatornát. Ceausescu-beszédek szóltak rajta végtelenítve, illetve nótaszó – az adás teljes két órájában –, s ennek a zenés propagandának akkoriban nem értékeltem eléggé a brutális báját. Igaz, itt lehetett először wimbledoni közvetítéseket is nézni, máshol nem látható BL-meccseket, illetve a nyolcvanas évek közepéig magyar filmeket is, román felirattal.

Ha kicsit szégyenkezve is, de apámmal köttettem meg a nyakkendőmet, mert én nem voltam képes megtanulni, őtőle viszont nem szívesen kértem már semmit. Felszálltam a villamosra, és irány a színház. Szürke öltönyöm a Vörös Október Ruhagyárból származott, aztán varrattunk egy vajszínűt is érettségire, barna inggel és fehér bőrnyakkendővel kellett hordani (anyám hiába ódzkodott, nem tudta megóvni a döntést, a szülők megszavazták!), a hideg futkározott tőle a hátamon, tisztára olyan volt, mintha nem ért volna véget az úttörőségem.

Első, jól felidézhető színházi élményem mégsem a Csokonai Nemzeti Színházból származott, hanem a csillogó-villogó, szocialista-brutalista, kívül kicsit szögletes és otromba, belül mégis igényes és márványlépcsős Kölcsey Művelődési Központ kamaraterméből. És bizony, Molnár Ferenc volt, 1982 őszén. Az Egy, kettő, három című egyfelvonásos ment aznap, frissen, nem sokkal a bemutató után, és keresztanyámékkal néztük egy hétvégén, gondolom, november hetedike táján, mert ha jöttek, ők mindig olyankor jöttek hozzánk a Wartburggal...

ITT OLVASHATÓ

MAGYAR HANG-AJÁNLÓ