Szerző: ÉS
2019.04.18.
Fóti Tamás: Kitörési pont lehet a digitalizáció
Beszélgetés Richard Grieveson brit közgazdásszal
F E U I L L E T O N
Márton László Walther von der Vogelweide-fordításáról
K R I T I K A
Robert Walser: Emlékszem, egyszer. Fordította Báthori Csaba. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2019, 64 oldal, 1990 Ft
Walser antihősei többnyire ez emberi kapcsolat lehetőségétől is elzárkóznak. Ezt mutatja a szintén most megjelent, Elsüllyedt ösvény című kötet (mely az 1914-es Kleine Dichtungen anyagát tartalmazza, ismét Báthori Csaba fordításában), amelynek nyitószövegében egy költő lebeszéli lehetséges patrónusát arról, hogy meg akarja őt ismerni: „én ugyanis olyan ember vagyok, akit nem érdemes megismerni”. Ez a költő a walseri szereplők egyik prototípusának is tekinthető. Elzárkózva, egy lepusztult világban él: „egy sivár, ódon házban lakom, mondhatom, romok között. De ez boldoggá tesz.” Ugyanakkor a régi, ódon dolgok iránti, már-már rajongó lelkesedését fejezi ki: „Nézze, ez úgy van: már egy új öltöny egészen felkavar és boldogtalanná tesz; és ebből úgy gyanítom, hogy mindent, ami szép, új és finom, gyűlölök, és mindent, ami régi, rongyos és ütött-kopott, szeretek.”
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Erős Ferenc: Ex libris
Csabai Márta: Eset-történet
Erdélyi Ildikó: Többletszem
Krékits József: Határhelyzetek és határterületek
Deviancia
Weiss János: Túl a félelmen?
Gábor György: Nem félsz book. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2018, 239 oldal, 3590 Ft
A könyv nagy érdeme, hogy a félelemmel vívott küzdelem számára talált megfelelő formai konstrukciót. Eredetileg persze nem is könyvről van szó, hanem blogbejegyzésekről, amelyek 2015 októbere és 2018 októbere között születtek. A bejegyzések punktuálisak, alkalmakhoz kötődnek, de mindig nagyon szellemesek és lényegre törőek. A félelem elkerülésének bázisa a fölény megkonstruálásán keresztül jön létre.
Schüttler Tamás: Kalligaró búcsúbeszéde
Konrád György: Öreg erdő (Ásatások 2.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 503 oldal, 5999 Ft
Az öregség, az elmúlás ezekben a szövegekben sztoikus nyugalommal tudomásul vett tényként, az élet teljességének részeként jelenik meg. Egy öt évvel korábbi kerek születésnapja kapcsán így ír: „Azt kérded, miért éljél? Csak! Mert akkor is jó, ha nem jó.” Majd a nyolcvanadik születésnapján, a különböző köszöntő beszédeket követően ő is el szeretne mondani egy búcsúbeszédet „talán Öreg erdő címmel. Elbúcsúzom attól, ami nékem adatott…föl tudom hívni a föld alatt a halottakat is, és üdvözölni tudok bárkit, akihez közöm volt.” (Alulmúlom 369.)
Nagy Kinga: Szövegbe veszve
Csobánka Zsuzsa Emese: Szépen ölni. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 296 oldal, 3500 Ft
Ez a regény az öt felvonásos operák nagyszerkezetével kecsegtet, miközben a kereteket folyamatosan szétfeszítő szöveg töredezettsége nyilvánvalóan rácáfol erre. Ez a szövegvilág azonban nem a Mahler-szimfóniákra jellemző, darabokra eső nagykompozíció, a szemünk láttára és kezünk között szétforgácsolódó anyag jelenvalóságát mutatja fel, itt a talán egészet soha nem alkotó elemeket fogja össze egy vasabroncs, az enyészetet magába gyömöszölő teremtett struktúra. Ennek a struktúrának a léte (vagy meglétének illúziója) ad egyáltalán lehetőséget arra, hogy a különböző motívumok, szólamok önmagukra találjanak, tehát ez működteti azt az értelmezői keretet, ami az olvasóban elindítja a nyomkeresési mechanizmust, és ami a szövegben távoli elemeket is összekapcsol. Ez a nyomkeresés, olvasási stratégia a regény végén explicitté is válik egy Borges-hivatkozással: „Nekem van egy versem, amelyet a nővérem nem ismer, s amelynek a témája analóg: Jézusra gondolok, aki a galileai esőkre emlékezik, az ácsműhely szagára s valamire, amit sohasem lát az égben, s ami után vágyakozik: a csillagos égboltra. Hát, ezeket a nyomokat kéne követni.” (272.)
Gács Anna: Bazmeg isten gyermekei
Az ÉS könyve áprilisban – Margaret Atwood: MaddAddam. Fordította Csonka Ágnes. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 650 oldal, 4499 Ft
A MaddAddam főszereplői Toby és az előző könyvben ugyancsak szereplő jószívű kalandor Zeb. Kettejük későn jött, gyöngéd szerelme ad keretet az időben és térben csapongó elbeszélésnek. Toby életéről itt nem sokat tudunk meg, Zeb kalandos élettörténetét viszont ő csalogatja elő a férfiból, és aztán ő meséli tovább a guvatkáknak. Az elbeszélés, az áthagyományozás kérdése itt végképp kulcskérdéssé válik: Toby feladata lesz, hogy a gyermeki tudatú guvatkáknak fogyasztható formába öntse a közösség emlékeit. Egy ilyen mesélés során történik, hogy egy félreértés folytán a guvatkák az ember-társaságban oly gyakran emlegetett Bazmeget istennek vélik, és beépítik mitológiájukba. A kulturális áthagyományozás problémáján túl a túlélőknek a genetikai áthagyományozás fogós kérdésével is meg kell küzdeni: a regény végére négy édes, de egyelőre ismeretlen faji jellegzetességekkel rendelkező guvatka–ember keverék születik. És közben persze az életben maradás feladatáról sem feledkezhetek meg: az erőszakra képtelen, de mindenféle lénnyel kommunikálni képes guvatkák, az emberi génekkel felruházott, szuperintelligens, de a ravaszt meghúzni képtelen óriásdisznók és a ravaszt meghúzni legalább képes maroknyi embersereg végül összefog, és sok áldozat árán, de legyőzi a létüket fenyegető bűnözőket.
Széplaky Gerda: Labirintusban
(Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)
György Péter: Orosz : magyar
(Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)
Stőhr Lóránt: Bikák és emberek
(Carlos Reygadas: Mi időnk)
Nem tudom, Reygadas filmje mennyiben önéletrajzi ihletettségű és mennyiben önterápia, mindenesetre gyanakodhatunk, mert maga a rendező játssza a férj szerepét, felesége, Natalia López vágó Esthert, a két kisebb gyereket pedig szintén saját lányuk és fiúk alakítják. A hétköznapi hímsovinizmussal kapcsolatos önterápia, az öntudatlan vívott párkapcsolati játszmákkal való szembenézés távol Mexikótól is minden nő és férfi ügye.
Rákai Zsuzsanna: Egymás mellett
(Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kirill Gerstein, Hamar Zsolt – Művészetek Palotája, április 11.)
A Nemzeti Filharmonikusok április 11-i hangversenye ebből a szempontból egyszerre volt szűkszavú és beszédes: a művészek mindössze két kompozíciót vettek fel a műsorukra, kissé azzal az attitűddel, mintha csak egymás mellé akarták volna helyezni őket, ugyanakkor – ahogyan azt a rendezvény promóciója sugallta – azzal a szándékkal is, hogy a XIX. század második felében egymással szemben álló két alkotói tábor, az abszolút és a programzene híveinek esztétikai horizontja közötti különbségek markánsan kirajzolódhassanak. Ami azt illeti, ezt bizonyos értelemben el is érték a művészek Brahms d-moll zongoraversenyének (op. 15) és Liszt Faust-szimfóniájának előadásával, noha a két alkotás közötti kapcsolatok rendszere természetesen jóval komplexebbnek mutatkozott a kontraszthatás meghökkentő, de nem feltétlenül gondolatébresztő erejénél, és az interpretációk erényei is vegyesen mutatkoztak meg.
Herczog Noémi: Homeless-burleszk
(Harold Pinter: A gondnok. R.: Alföldi Róbert, Radnóti Színház)
Totth Benedek fordításában A gondnok szövege jobb, maibb és mondhatóbb. Talán azért nehéz követni mégis (számomra), mert az újragondolás nem terjed olyan kérdésekig, mint például, hogy mit jelentettek a hatvanas évek Angliájában azok a nagyon is konkrét angol városnevek, amelyeket a szereplők emlegetnek. De amelyek társadalmi jelentésüket (vagy bevallom, nekem bármit) illetően annál is kevesebbet mondanak a magyar nézőnek, mint Mazsoláék tökháza vagy a Futrinka utca. Igaza van Alföldinek, ez nem politikus előadás. De nem is egzisztenciális abszurd. Inkább lassúcska burleszk.
Fáy Miklós: Nyolc kürttel a csatába
(Sosztakovics: 6. és 7. szimfónia – Deutsche Grammophon, 2019)
Ha az a kérdés, hallani-e ezt a mérhetetlen emberi szenvedést és halálközeliséget Andris Nelsons interpretációjából, akkor a válasz az, hogy nem. De minden mást hallani. Kisdobok finom rezdüléseit, vagy hogy a vonósok részint pizzicato, részint col legno, vagyis a vonó fájával játszanak, azt igen. A szimfóniát hallani, teljes terjedelmében.
Károlyi Csaba: Határon túl
(Pátria Rádió, Pozsony, Szombat délután Alindával, 14–17 óra közt)
Gábor György: Nem félsz book. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2018, 239 oldal, 3590 Ft
A könyv nagy érdeme, hogy a félelemmel vívott küzdelem számára talált megfelelő formai konstrukciót. Eredetileg persze nem is könyvről van szó, hanem blogbejegyzésekről, amelyek 2015 októbere és 2018 októbere között születtek. A bejegyzések punktuálisak, alkalmakhoz kötődnek, de mindig nagyon szellemesek és lényegre törőek. A félelem elkerülésének bázisa a fölény megkonstruálásán keresztül jön létre.
Schüttler Tamás: Kalligaró búcsúbeszéde
Konrád György: Öreg erdő (Ásatások 2.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 503 oldal, 5999 Ft
Az öregség, az elmúlás ezekben a szövegekben sztoikus nyugalommal tudomásul vett tényként, az élet teljességének részeként jelenik meg. Egy öt évvel korábbi kerek születésnapja kapcsán így ír: „Azt kérded, miért éljél? Csak! Mert akkor is jó, ha nem jó.” Majd a nyolcvanadik születésnapján, a különböző köszöntő beszédeket követően ő is el szeretne mondani egy búcsúbeszédet „talán Öreg erdő címmel. Elbúcsúzom attól, ami nékem adatott…föl tudom hívni a föld alatt a halottakat is, és üdvözölni tudok bárkit, akihez közöm volt.” (Alulmúlom 369.)
Nagy Kinga: Szövegbe veszve
Csobánka Zsuzsa Emese: Szépen ölni. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 296 oldal, 3500 Ft
Ez a regény az öt felvonásos operák nagyszerkezetével kecsegtet, miközben a kereteket folyamatosan szétfeszítő szöveg töredezettsége nyilvánvalóan rácáfol erre. Ez a szövegvilág azonban nem a Mahler-szimfóniákra jellemző, darabokra eső nagykompozíció, a szemünk láttára és kezünk között szétforgácsolódó anyag jelenvalóságát mutatja fel, itt a talán egészet soha nem alkotó elemeket fogja össze egy vasabroncs, az enyészetet magába gyömöszölő teremtett struktúra. Ennek a struktúrának a léte (vagy meglétének illúziója) ad egyáltalán lehetőséget arra, hogy a különböző motívumok, szólamok önmagukra találjanak, tehát ez működteti azt az értelmezői keretet, ami az olvasóban elindítja a nyomkeresési mechanizmust, és ami a szövegben távoli elemeket is összekapcsol. Ez a nyomkeresés, olvasási stratégia a regény végén explicitté is válik egy Borges-hivatkozással: „Nekem van egy versem, amelyet a nővérem nem ismer, s amelynek a témája analóg: Jézusra gondolok, aki a galileai esőkre emlékezik, az ácsműhely szagára s valamire, amit sohasem lát az égben, s ami után vágyakozik: a csillagos égboltra. Hát, ezeket a nyomokat kéne követni.” (272.)
Gács Anna: Bazmeg isten gyermekei
Az ÉS könyve áprilisban – Margaret Atwood: MaddAddam. Fordította Csonka Ágnes. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 650 oldal, 4499 Ft
A MaddAddam főszereplői Toby és az előző könyvben ugyancsak szereplő jószívű kalandor Zeb. Kettejük későn jött, gyöngéd szerelme ad keretet az időben és térben csapongó elbeszélésnek. Toby életéről itt nem sokat tudunk meg, Zeb kalandos élettörténetét viszont ő csalogatja elő a férfiból, és aztán ő meséli tovább a guvatkáknak. Az elbeszélés, az áthagyományozás kérdése itt végképp kulcskérdéssé válik: Toby feladata lesz, hogy a gyermeki tudatú guvatkáknak fogyasztható formába öntse a közösség emlékeit. Egy ilyen mesélés során történik, hogy egy félreértés folytán a guvatkák az ember-társaságban oly gyakran emlegetett Bazmeget istennek vélik, és beépítik mitológiájukba. A kulturális áthagyományozás problémáján túl a túlélőknek a genetikai áthagyományozás fogós kérdésével is meg kell küzdeni: a regény végére négy édes, de egyelőre ismeretlen faji jellegzetességekkel rendelkező guvatka–ember keverék születik. És közben persze az életben maradás feladatáról sem feledkezhetek meg: az erőszakra képtelen, de mindenféle lénnyel kommunikálni képes guvatkák, az emberi génekkel felruházott, szuperintelligens, de a ravaszt meghúzni képtelen óriásdisznók és a ravaszt meghúzni legalább képes maroknyi embersereg végül összefog, és sok áldozat árán, de legyőzi a létüket fenyegető bűnözőket.
Széplaky Gerda: Labirintusban
(Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)
György Péter: Orosz : magyar
(Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)
Stőhr Lóránt: Bikák és emberek
(Carlos Reygadas: Mi időnk)
Nem tudom, Reygadas filmje mennyiben önéletrajzi ihletettségű és mennyiben önterápia, mindenesetre gyanakodhatunk, mert maga a rendező játssza a férj szerepét, felesége, Natalia López vágó Esthert, a két kisebb gyereket pedig szintén saját lányuk és fiúk alakítják. A hétköznapi hímsovinizmussal kapcsolatos önterápia, az öntudatlan vívott párkapcsolati játszmákkal való szembenézés távol Mexikótól is minden nő és férfi ügye.
Rákai Zsuzsanna: Egymás mellett
(Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kirill Gerstein, Hamar Zsolt – Művészetek Palotája, április 11.)
A Nemzeti Filharmonikusok április 11-i hangversenye ebből a szempontból egyszerre volt szűkszavú és beszédes: a művészek mindössze két kompozíciót vettek fel a műsorukra, kissé azzal az attitűddel, mintha csak egymás mellé akarták volna helyezni őket, ugyanakkor – ahogyan azt a rendezvény promóciója sugallta – azzal a szándékkal is, hogy a XIX. század második felében egymással szemben álló két alkotói tábor, az abszolút és a programzene híveinek esztétikai horizontja közötti különbségek markánsan kirajzolódhassanak. Ami azt illeti, ezt bizonyos értelemben el is érték a művészek Brahms d-moll zongoraversenyének (op. 15) és Liszt Faust-szimfóniájának előadásával, noha a két alkotás közötti kapcsolatok rendszere természetesen jóval komplexebbnek mutatkozott a kontraszthatás meghökkentő, de nem feltétlenül gondolatébresztő erejénél, és az interpretációk erényei is vegyesen mutatkoztak meg.
Herczog Noémi: Homeless-burleszk
(Harold Pinter: A gondnok. R.: Alföldi Róbert, Radnóti Színház)
Totth Benedek fordításában A gondnok szövege jobb, maibb és mondhatóbb. Talán azért nehéz követni mégis (számomra), mert az újragondolás nem terjed olyan kérdésekig, mint például, hogy mit jelentettek a hatvanas évek Angliájában azok a nagyon is konkrét angol városnevek, amelyeket a szereplők emlegetnek. De amelyek társadalmi jelentésüket (vagy bevallom, nekem bármit) illetően annál is kevesebbet mondanak a magyar nézőnek, mint Mazsoláék tökháza vagy a Futrinka utca. Igaza van Alföldinek, ez nem politikus előadás. De nem is egzisztenciális abszurd. Inkább lassúcska burleszk.
Fáy Miklós: Nyolc kürttel a csatába
(Sosztakovics: 6. és 7. szimfónia – Deutsche Grammophon, 2019)
Ha az a kérdés, hallani-e ezt a mérhetetlen emberi szenvedést és halálközeliséget Andris Nelsons interpretációjából, akkor a válasz az, hogy nem. De minden mást hallani. Kisdobok finom rezdüléseit, vagy hogy a vonósok részint pizzicato, részint col legno, vagyis a vonó fájával játszanak, azt igen. A szimfóniát hallani, teljes terjedelmében.
Károlyi Csaba: Határon túl
(Pátria Rádió, Pozsony, Szombat délután Alindával, 14–17 óra közt)
Alinda azzal és arról beszélget, akivel és amiről akar. A beszélgetések érdekesek, csak az nem világos, mi köze mindennek a pozsonyi adóhoz. Hacsak az nem, hogy a magyar kultúra egy nagy egész (bár a magyar közélet már nem). Ezzel együtt jó lenne, ha szlovákiai, netán romániai vagy Amerikában élő vendégei is rendszeresen lennének a műsornak.
I R O D A L O M
(...)
Ahogy a házigazdák vegán töltött káposztájából enni kezdek, megcsap a hónaljam sült húsra emlékeztető szaga. Fáradt melankóliával veszem tudomásul, nem ez az első alkalom, hogy váratlanul meg kell birkóznom egy szaggal, ami az enyém, és amit még soha korábban nem éreztem magamon. Attól már nem félek, hogy a többiek megérzik, és megítélnek vagy megsajnálnak miatta. Hogy például az Anna azt mondja a Gyurkának, hogy ez a szegény Györgyi, olyan büdös mostanában, engem már elvitt a lift, de ők még egy aggódó pillantás erejéig ott állnak az ajtókeretben. Különben a szagot valószínűleg csak képzelem. Ha mégsem, akkor ez is egyike azoknak a kellemetlen, sunyi változásoknak, amik együtt járnak az öregedéssel. Kicsi az esélye ugyan, de az is lehet, hogy beteg vagyok, kezdődő Parkinson-kór, annak is van szaga, amint azt a napokban megtudtam egy cikkből, amit soha nem terveztem elolvasni.
Bozsik Péter: Kubanap7
Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás
Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei
(trinidad, 02.10., szerda) a vasútállomáson hosszú sor, bolsevik tempó, mondaná zeke gyula barátom. mila áll be a sorba, én gyűlölöm a sorban állást, ő is, de ez az egész őt a csau-érára emlékezteti, így ő nyert, különben meg ő tud spanyolul. én közben sört iszogatva várok és nézelődöm. egy csapat gaucho poroszkál el mellettem, cowboykalaban, cowboycsizmában, ahogy a westernekben, csak a pisztolyok és pisztolytartók hiányoznak a derekukról. a különbség még annyi, hogy egyikük-másikuk a mobiltelefonját piszkálgatja vagy épp telefonál. nevetgélnek, ugratják egymást. káprázatos, nyugdíj közeli autók, szekerek, taligák, biciklisek, gyalogosok kavalkádját látom. húznak, vonnak, vontatnak, vonszolnak, visznek, szállítanak, hurcolnak, cipelnek, cipekednek. szorgos termeszek. ha valaki derékmagasságban elrepülne előttem egy kiszuperált szekrényben, azon sem csodálkoznék.
Csehy Zoltán: Solar Impulse
(Svájci útinapló-töredékek 2018-ból)
Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás
Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei
S. meséli, milyen rémült lett, amikor gázálarcot talált a szobája egyik zugában. (Az enyémben is van.) U. viszont halvérű komolysággal magyarázta el, hogy fel kell készülni mindenre, az esetleges légi csapásra, nukleáris katasztrófára, minden svájcinak van ilyen, sőt óvóhelye is, Svájc egy hatalmas erőd, egy óriási védmű. Svájc, a békés, extravagáns racionalizmussal készül a háborúra, valószínűleg ezért ússza meg évszázadok óta. Rengeteg katonát látni: vidám egyenruhások hatalmas pakkokkal, sőt egészen konkrét fegyverekkel. Minden svájci férfi 260 napot köteles szolgálatban tölteni huszas–harmincas éveiben, saját időbeosztás szerint. Közben fizetése nyolcvan százalékét kapja. Plusz hazakap két egyenruhát, és a saját fegyverét is megtarthatja. Minden svájci házban fegyverek lapulnak. S. Boszniában élt, a háború hosszúra nyúlt árnyékában: szerinte a háborúra nem lehet felkészülni.
Győrfi Kata: ropogott a bőr
Győrfi Kata: lentről kezd elmúlni
Győrfi Kata: a nyár, amit megálmodtam
Petőcz András: Újra a Lánchíd utcában
(Tandori-búcsú)
Petőcz András: Bűnben
Oscar Wilde-variáció
Petőcz András: A Moselle völgye
Jorge Semprun-variáció
Ahogy a házigazdák vegán töltött káposztájából enni kezdek, megcsap a hónaljam sült húsra emlékeztető szaga. Fáradt melankóliával veszem tudomásul, nem ez az első alkalom, hogy váratlanul meg kell birkóznom egy szaggal, ami az enyém, és amit még soha korábban nem éreztem magamon. Attól már nem félek, hogy a többiek megérzik, és megítélnek vagy megsajnálnak miatta. Hogy például az Anna azt mondja a Gyurkának, hogy ez a szegény Györgyi, olyan büdös mostanában, engem már elvitt a lift, de ők még egy aggódó pillantás erejéig ott állnak az ajtókeretben. Különben a szagot valószínűleg csak képzelem. Ha mégsem, akkor ez is egyike azoknak a kellemetlen, sunyi változásoknak, amik együtt járnak az öregedéssel. Kicsi az esélye ugyan, de az is lehet, hogy beteg vagyok, kezdődő Parkinson-kór, annak is van szaga, amint azt a napokban megtudtam egy cikkből, amit soha nem terveztem elolvasni.
Bozsik Péter: Kubanap7
Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás
Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei
(trinidad, 02.10., szerda) a vasútállomáson hosszú sor, bolsevik tempó, mondaná zeke gyula barátom. mila áll be a sorba, én gyűlölöm a sorban állást, ő is, de ez az egész őt a csau-érára emlékezteti, így ő nyert, különben meg ő tud spanyolul. én közben sört iszogatva várok és nézelődöm. egy csapat gaucho poroszkál el mellettem, cowboykalaban, cowboycsizmában, ahogy a westernekben, csak a pisztolyok és pisztolytartók hiányoznak a derekukról. a különbség még annyi, hogy egyikük-másikuk a mobiltelefonját piszkálgatja vagy épp telefonál. nevetgélnek, ugratják egymást. káprázatos, nyugdíj közeli autók, szekerek, taligák, biciklisek, gyalogosok kavalkádját látom. húznak, vonnak, vontatnak, vonszolnak, visznek, szállítanak, hurcolnak, cipelnek, cipekednek. szorgos termeszek. ha valaki derékmagasságban elrepülne előttem egy kiszuperált szekrényben, azon sem csodálkoznék.
Csehy Zoltán: Solar Impulse
(Svájci útinapló-töredékek 2018-ból)
Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás
Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei
S. meséli, milyen rémült lett, amikor gázálarcot talált a szobája egyik zugában. (Az enyémben is van.) U. viszont halvérű komolysággal magyarázta el, hogy fel kell készülni mindenre, az esetleges légi csapásra, nukleáris katasztrófára, minden svájcinak van ilyen, sőt óvóhelye is, Svájc egy hatalmas erőd, egy óriási védmű. Svájc, a békés, extravagáns racionalizmussal készül a háborúra, valószínűleg ezért ússza meg évszázadok óta. Rengeteg katonát látni: vidám egyenruhások hatalmas pakkokkal, sőt egészen konkrét fegyverekkel. Minden svájci férfi 260 napot köteles szolgálatban tölteni huszas–harmincas éveiben, saját időbeosztás szerint. Közben fizetése nyolcvan százalékét kapja. Plusz hazakap két egyenruhát, és a saját fegyverét is megtarthatja. Minden svájci házban fegyverek lapulnak. S. Boszniában élt, a háború hosszúra nyúlt árnyékában: szerinte a háborúra nem lehet felkészülni.
Győrfi Kata: ropogott a bőr
Győrfi Kata: lentről kezd elmúlni
Győrfi Kata: a nyár, amit megálmodtam
Petőcz András: Újra a Lánchíd utcában
(Tandori-búcsú)
Petőcz András: Bűnben
Oscar Wilde-variáció
Petőcz András: A Moselle völgye
Jorge Semprun-variáció
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.