Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2019.04.14.
Vasárnap 11 órától tartotta európai parlamenti kampányindító rendezvényét a Demokratikus Koalíció, amelyen a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc mellett felszólalt az EP-lista első három helyét elfoglaló jelölt, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor is.
Az egykori miniszterelnök hosszan sorolta a Fidesz és az Orbán-kormány bűneit, de futotta néhány önkritikus mondatra is. Gyurcsány szerint az elkövetkező hetekben „iszonyatos küzdelemre” készülnek „egy politikai-erkölcsi, erkölcstelen monstrummal” szemben.
A mostani EP-választások céljának azt nevezte, hogy a magyarok megmutassák, létezik egy másik Magyarország, és emögött legalább annyian állnak, mint az „országromboló kormány mögött”.
Az Orbán-kormány vétkeinek felsorolása után Gyurcsány leszögezte: „világossá kell tenni, miben hiszünk, és miben nem”. A pártelnök szerint a DK-ban hisznek abban, hogy az ember szabadnak született, a szabadság rendjét pedig lehetőségek sokaságával kell felöltöztetni. Hisznek az emberiség egyetemességékben, de hisznek a hazában is. Hisznek a demokráciában mint a szabadság politikai rendjében, és az emberek segítésében, a szolgáló és védő államban.
Arról is beszélt, miben nem hisz:

- hogy csak egyfajta módon lehet boldog és teljes életet élni, csak egyfajta módon lehet szeretni, jó anyának lenni;
- egyetlen nemzet felsőbbrendűségében sem, és abban sem, hogy bármely társadalmi csoport születésénél fogva uralkodásra, vezetésre, kormányzásra teremtetett;
Ezek után, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatait megidézve Gyurcsány néhány önkritikus kijelentést is tett. Szerinte a rendszerváltás után elfelejtettük, hogy aki a demokráciában alszik, az diktatúrában ébred, vagyis, hogy a demokrácia egyedül nem képes megvédeni magát.
"Rövidlátóak voltunk, nem ismertük eléggé, hogyan működik a világ" – mondta.
„A demokráciáért minden nap meg kell küzdeni, nem hangzatos szövegekkel, nem pátosszal, nem az intellektuális felsőbbrendűség kimutatásával” – tette hozzá.
Szerinte a demokrácia melletti legfontosabb érv, hogy minden más rendnél emberibb, és minden más rendnél jobb életet tud teremteni. Ha ez nincs, a többség előbb-utóbb elfordul tőle.
És akkor jönnek a történelem farkasai, a történelem gazemberei, mint az Orbán nevű, a Le Pen, meg a Salvini, akik aztán megtanítanak félni, megtanítanak gyűlölni, és bezárnak a gyűlölet áthatolhatatlan falai közé – jelentette ki...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.