A SIKER KÜLÖNÖS RECEPTJEI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.04.21.

Vajon mitől lesz sikeres valaki? Egyáltalán: mit jelent a siker? Boldogságot, a saját út megtalálását, esetleg sok pénzt? A kérdésre nem csak az egyes emberek, de az egyes kultúrák is eltérő választ adnak, amit nem árt figyelembe vennünk akkor sem, ha másik országba költözünk.

A gyereknevelési elveket például nagyban formálja a saját kultúránk és a társadalmi nyomás – ami egészen érdekes helyzetet eredményezhet, amikor a kettő nem egyezik. Trembácz Éva Zsuzsa erről gondolkodott el az ázsiai „tigrisanyákkal” kapcsolatban.

„Évekkel ezelőtt egy pekingi kolléganőm panaszkodott arra, mekkora társadalmi és családi nyomás hárul rá egy szem fia nevelése kapcsán: iskola után rohan vele angol- és zongoraórára, matektanárhoz, majd a szigorúan beosztott napirendben következik a házi feladat, gyakorlás, memorizálás – mindez alapos szülői felügyelet mellett.

Olyan taposómalom ez, amelyben a szabályokat a külvilág és a versenyhelyzet diktálja, és amelyből nehéz kilépni, hiszen akkor a gyerek lemarad a végletekig felfokozott versenyben.

Nem tartotta magát igazi tigrisanyának, de a rá nehezedő nyomás hatására belekényszerült ebbe a szerepbe. (…)

Barátnőm, Tina Hongkongban nőtt fel, ahol az iskolák, így a gyerekek és a szülők közötti versengés roppant intenzív. Gyerekkorában, a 80-as években még közel sem volt ilyen erős a verseny, így ő a szülei példáját követve szabadabban neveli gyerekeit a közeli Kantonban.

Kívülről figyeli tigrisanya-barátnőit, akiknek a szigorúan beosztott, különórákkal és számonkérésekkel tarkított napirendjébe sokszor egy baráti kávézás sem fér bele.

A gyerekek háromévesen kezdenek legalább egy, de általában két hangszeren játszani, a szülők pénztárcáját pedig jócskán megterheli az anyanyelvi nyelvtanár és a rengeteg különóra.

Mindez a gyerekek és az édesanyák számára is kimerítő, de Tina érti barátnői mozgatórugóját: csak a legjobb iskolákból vezet út a legjobb egyetemekre, és onnan a jól fizető állásokba, így bármennyire kegyetlennek tűnhet a módszer, ezek az anyák a későbbi előrejutás reményében nyomják át a gyerekeket a tanulással, gyakorlással megpakolt gyermekkoron.

A Fülöp-szigeteki Alma nem szerette a roppant szigorú szabályokat, amelyeket egyedülálló szülőként tigrisanyja szabott ki számára, de mélyen elültette benne, hogy egyetlen lehetősége van a szegénységből való kitörésre: a tanulás.

Szülővárosában, Manilában az iskolák is bőven benne vannak a verseny kiélezésében, hiszen csak az osztályelsők kerülhetnek be a legjobb tanulóknak fenntartott osztályokba.

A munkaerőpiacot is áthatja ez a szellem: álláshirdetésekben gyakran kikötik, hogy kizárólag a legjobb egyetemekről fogadnak jelentkezőket.

Saját bevallása szerint ő nagyobb teret enged a gyerekeinek, de számára sem elfogadható a négyes, hazaérkezés után első a tanulás, és a gyerekeinek legalább egy hangszeren játszaniuk kell vagy jártasnak kell lenniük egy művészeti területen.

A lányának a tánc kötelező, ahogy számára is elvárás volt a balett. Ugyanakkor ő súlyt fektet arra is, hogy a tanulmányi eredmények mellett a gyerekek szociális készsége is fejlődjön.

Utólag visszanézve úgy érzi, a sok-sok gyakorlás és a megfeszített tempó később meghozta a gyümölcsét: mindenképpen előnyt jelentett a Los Angeles-i Egyetemen, ahol mesterképzésen vett részt. (...)

Míg a nyugati társadalmakban a gyerek individuum, akinek lehetősége van a saját potenciáljának megélésére, addig a kínaiak számára a gyerek a szülő kiterjesztése.

A „te sikered az én sikerem” gondolatnak megfelelően, ha egy diák nem sikeres, az azt jelenti, hogy a szülei nem végeztek jó munkát.

Az amerikai családok több választási lehetőséget adnak a gyereknek, míg a kínai szülők maguk határozzák meg, mely tevékenységekben kell kimagaslóan jó teljesítményt elérniük a gyerekeknek – és ez általában nem a sport.

Úgy gondolják, hogy a gyerek tartozik a szüleinek, hiszen ők feláldozzák magukat értük. Mindezek mögött a szülők, idősek feltétlen tiszteletét elváró konfuciuszi gondolat is meghúzódik, és ennek értelmében elképzelhetetlen a szülőnek nemet mondani.

Az apák szerepe is fontos, hiszen gyakran ők azok, akik az elvárásokat diktálják, és akik a nem kevés anyagi forrást felemésztő pluszórákat általában finanszírozzák.

A kitartás fontos helyen áll a távol-keletiek értékrendszerében, így a végtelenbe nyúló gyakorlás kevésbé áll tőlük távol. A keleti módszer kritikusai azt hangsúlyozzák, hogy ez a megközelítés nem nevel önállóságra, és elnyomja a gyerekek kreativitását.”

A teljes írást itt találjátok, nagyon érdemes elolvasni...

ITT OLVASHATÓ