Szerző: SZABÓ DÁNIEL
2019.04.09.
A kormány célul tűzte ki, hogy megszüntesse a magyar természetes fogyást. A meghirdetett családvédelmi akciótervben olcsó hitelt és a csok kiszélesítést is ígérik. Egy magyar településen, Lébényen ez utóbbiak nélkül valósult meg az, hogy az országos átlagnál tízszer több születés jut a lakosságra. A helyi tapasztalatok alapján nem az állami mankó, hanem az átgondolt intézményrendszer, de leginkább a magas bérek hozhatják el a demográfiai fordulatot.
Lébénybe érkezve szinte azonnal látszik, hogy sok szempontból kilóg a magyar kisvárosok közül: a katolikus templom nem sárga és nem barokk, hiánycikkek a vidék arculatát teljesen átformáló Kádár-kocka egyenházak, valamint egy hétköznap délelőtt beérkezve nem kihalt, hanem emberekkel teli utcák fogadják az idelátogatót. De mégsem ezek a legszembeötlőbb különbségek, hanem az, hogy szinte minden kétszáz méterre jutnak babakocsijukat tologató szülők vagy nagyszülők.
Bár demográfiai mérésnek tudománytalan a látottak alapján való becslés, itt a hasraütésszerű saccolás mégis pontos eredményt hoz: 2015 óta a településen egy kisebb babyboom történt, ezért azon kevés hazai városok közé tartozik, ahol pozitív a népesedési mérleg. Igaz, ebben szerepe van valamennyire Győr közelségének és az így megnyert kertvárosi szerepnek is, de nem a be- vagy áttelepülők változtatják át a korfát az elöregedő lakosságot jelző, csúcsára állított karácsonyfa formából...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.