UTÓDOK, RÁKOSIK

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.03.06.

...De jó lenne egy időgép, amivel belenézhetnék olyan 2078-80 magasságában a mai nagyurak bukásuk után fennmaradó magánlevelezésébe – bár szerintem úgy járnék vele, mint Szálasi naplójával, amiből meggyőződtem, hogy a „nemzetvezető” dühöngő őrült volt, semmi más, és még az akasztófa alatt is szövetséget ajánlott a győzteseknek, mert nélküle nem tudják legyőzni Japánt. Mondjuk nem is akarták, de nem ezért nem úszta meg. Érdekes lenne a jövőből nézni, hogy a szép napjaik után miket leveleznek majd egymással a mostani fényesorcájúak, rettentő uraságok, de, mondom, az az érzésem, hogy bolondok írásait olvasnám ostobák válaszaival vegyesen. Rákosi legalább hozzájuk képest művelt volt és több nyelven írt-olvasott-beszélt. De a műveltségével együtt is csak ugyanakkora gazember volt, mint a legtöbb pályatársa.

De hát min is maradna meg egy ilyen mai levelezés? Hiszen, amint látom, a Budapestről Moszkvába futott Rákosi-emigráció még papíron levelezett olyasmikről is, mint egészségi állapot, hogylét, családi ügyek, amit ma kizárólag digitálisan teszünk, Messengeren, e-mailben, ki hogyan szereti. Márpedig az csak addig marad fenn, amíg az adathordozója vagy a szervere – és maguk az adathordozók is rendszeresen avulnak, kamaszkoromban még lyukkártyán tároltuk az adatot, aztán kazettán, szalagon, lemezen, floppyn, CD-n, DVD-n, pendrive-on – az Állambiztonsági Levéltárak nem egy nyilvántartása azért kutathatatlan, mert olyan TPA-1148-as szalagokon került mentésre, amikhez már nincs olvasó. A szerverek is csak az első nagy, általános áramszünetig élnek – ha az egész világon áramszünet lenne egy órára, az adataink jelentős része örökre elveszne, a maradékot is évekig kéne helyreállítanunk.

Ne higgyük azt, hogy amit írunk, az az örökkévalóságnak szól – jó esetben pár évig, ha megmarad.

Eltűnik, el, a napi sajtóval együtt, ha csak nem lesz irgalmatlan szerencséje az emberiségnek, könnyen megeshet, hogy ez a mi információs korunk lesz az az időszak, amiből a jövő történészeire egy szál adat nem sok, annyi sem marad majd.

Se rólunk, se nagyjainkról.

Mondjuk nagyjainkért nem túl nagy kár.

Száz szónak is egy a vége: senkiről sem azt őrzi meg a történelem, amit szeretne. A legtöbbünkről semmit, a hatalmasok rosszabbul járnak.

Róluk ugyanis semmi jót.

Építsenek bár akárhány stadiont, rúgjanak szét akárhány Tudományos Akadémiát, nem az az örökkévalóság kulcsa.

A kínaiak hittek az örök élet elixírjében, ránk is maradt pár recept: mindegyik gyorsan ölő méreg volt, és mivel általában császárok bízták el magukat annyira, hogy halhatatlanságra vágyjanak, ez a kívánságuk az első pasztillával már el is nyerte a büntetését.

Bölcs nép volt az ókorban az a kínai.

No, mára már ők is sokat felejtettek.

ITT OLVASHATÓ