Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.03.01.
Orbán Viktor 2010-ben a jobbkezének nevezte Matolcsy Györgyöt. „Az ember nem válik meg a jobbkezétől”, mondta akkor a miniszterelnök, amolyan későkádári csippentés kíséretében. Most, amikor Orbán Viktor kegyelméből - Áder János kinevezése folytán - újabb hat évre Matolcsy György lesz az MNB elnöke, érdemes, ha csak nagy vonalakban is, végignézni ezt a sajátosnak is nevezhető, nagyívű életpályáját.
Mely pálya, állásokban bővelkedett ugyan, ám valóságos munkavégzés tekintetében már kevésbé volt számottevő. Nem szeretnénk senkit a szükségesnél jobban elszomorítani, de tartozunk annyival az igazságnak, hogy kimondjuk: Matolcsy György soha nem dolgozott a versenyszférában, mindig olyan feladatokat dobott neki a gép, ahol költeni kellett az erőforrást, kihelyezni, elosztani.
Orbán Viktor jobbkeze, mellesleg még az állampárt tagjaként, 1977 és 1990 között az alábbi munkahelyeken építette a szocializmust: Ipargazdasági és Iparszervezési Intézet (munkatárs), Pénzügyminisztérium, Ipari főosztálya (főelőadó, osztályvezető), Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkársága (titkárságvezető), Pénzügyminisztérium Koordinációs Bizottsága (osztályvezető-helyettes), Pénzügykutató Intézet (munkatárs, tudományos főmunkatárs)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.