Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.03.15.
1989. március 15-én százezres nagygyűlést szerveztek a hatalommal szemben álló ellenzéki szervezetek, amelyen felolvasták 12 pontba gyűjtött követeléseiket. Az ellenzéki demonstráción ötször annyian vettek részt, mint a hatalom által szervezett rendezvényen. (a szerk.)
Minden tisztázó próbálkozást „önigazolásként” legyintenek át a zavaros semmibe, hiába beszél az ember. Föltűnhetett volna már, hogy azok, akik hosszú éveket – és még mi mindent – áldoztak az életükből azért, hogy Magyarország és Kelet-Európa kikeveredjék a „pangás”-ból és az elmocsarasodó, egyben „liberalizálódó” egypártrendszerű, államgazdasági, eszméit és irányát vesztett rendszerből, majnem mind és majdnem mindig hallgatnak. Összeszorított szájjal, büszkén, kissé talán megvetően. Néha egy-egy ember fölhozza régi személyes sérelmeit s a rájuk alapozott világnézetét, de ezen kívül semmi érdekes nem hangzik el.
Minden tisztázó próbálkozást „önigazolásként” legyintenek át a zavaros semmibe, hiába beszél az ember. Föltűnhetett volna már, hogy azok, akik hosszú éveket – és még mi mindent – áldoztak az életükből azért, hogy Magyarország és Kelet-Európa kikeveredjék a „pangás”-ból és az elmocsarasodó, egyben „liberalizálódó” egypártrendszerű, államgazdasági, eszméit és irányát vesztett rendszerből, majnem mind és majdnem mindig hallgatnak. Összeszorított szájjal, büszkén, kissé talán megvetően. Néha egy-egy ember fölhozza régi személyes sérelmeit s a rájuk alapozott világnézetét, de ezen kívül semmi érdekes nem hangzik el.
A rendszerváltás középpontjában álló demokratikus ellenzék és az SZDSZ történetét a gyűlölködő mocskolódás évtizedeinek hordaléka takarja el; az értetlen és ellenségesen elfogult közhelyeket ismételgetik milliószor; gyakorlatilag már mindenki elhitte őket, az akkori szereplők egy része is.
Kis János – aki sztoikusan és hallgatagon tűri, hogy hajdani döntő részét a változásokban letagadják – nagyon világos esszék hosszú sorában foglalta össze a rendszerváltó szabadelvűség alapgondolatait s azt, amit e gondolatok válságának okairól és természetéről eddig föltárt, önvizsgálattal és történeti-társadalomelméleti elemzéssel. Írásai, könyvei nyilvánosak, elérhetők bármely nagyobbacska közkönyvtárban. Nem tudom, ellenfelei olvassák-e őket, mindenesetre nem emlegetik.
1989 története ma – minden „oldalon” – arra korlátozódik, hogy Orbán Viktor akkori (nem jelentős) szereplését ezerszeresére fölfújják, és ki-ki természete és mai vélt önérdeke szerint értelmezi. Erre a fontatlan bárgyúságra, lévén méltóságomon aluli, nem vagyok hajlandó több szót vesztegetni. (Azt is csak megjegyzés nélkül regisztrálom, hogy a rendszerváltás történetének hivatalos meghamisítására külön kormánybiztost nevezett ki a miniszterelnök a tapasztalt dr. Schmidt Mária személyében, vö. evvel).
Nincs ebben semmi különös. 1848-ról (az őszirózsás forradalmat és a tanácsköztársaságot vagy az 1945-i fölszabadulást meg se pendítem) a hatalmas történeti irodalom ellenére is azt a hazugságtömeget forgalmazzák, amelynek a körvonalai az 1880-as évekre alakultak ki. A közvélemény még mindig nem sejti, mi volt a Széchenyi-Kossuth vita lényege, miért és hogyan sikkadt el a jobbágyfölszabadítás, miként lett a forradalomból magyar-román háború Erdélyben (s miért álltak végül a nemzetiségek „Bécs” oldalára), hogy mi volt az orosz cár katonai beavatkozásának az oka, s mik voltak az osztrák és a magyar fél alkotmányjogi indítékai, amelyek a konfliktust kirobbantották, s amelyeket a kiegyezés nem tisztázott, csak eltemetett – s amelyeknek a színvonalas korabeli irodalmát a damnatio memoriæ (a feledés átka) sújtja; még a szakkönyvészet is csak a rájuk vonatkozó, német nyelvű osztrák földolgozásokat (Redlich, von Srbik stb.) tartja számon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.