Szerző: NAGY N. PÉTER
2019.03.15.
Most már csak az a kérdés, ki járt kevésbé rosszul.
A világ gondjai nyilvánvalóak, és úgy fest, hogy a mieink is azok, csak épp ellenkező természetűek. Mintha a lakosságszámunk csökkenése nemzetsorvadás lenne. De mit kezdjünk akkor azzal, hogy a magyar GDP előző évi 4,9 százalékos növekedését az aktív korosztályok masszív elvándorlása idején produkáltuk?
A GDP a válság után, 2013-tól kezdett lendületesen emelkedni. És az elvándorlás? Ugyanakkor. A KSH szerint 2010-től enyhén, 2012-től erőteljesen nőtt, 2015 óta valamelyest csökken, de sokkal magasabb, mint 2012 előtt volt. Az elvándoroltak csaknem háromnegyede nincs negyvenéves.
Ezek szerint a lakosságszám most megállíthatatlannak tűnő csökkenése nem jelent feltétlenül gazdasági fenyegetettséget?
A legrosszabb, az ENSZ-től származó forgatókönyv szerint 2100-ban hat és fél millióan lakják majd az országot. Indokolt kétségbeesni miattuk?
Egy friss tanulmányában Halász Levente más munkákra hivatkozva azt írja, lehetséges, hogy
amíg az emigráció szintje nem éri el a kritikus mértéket, nyertes-nyertes pozíciók alakulnak ki. Az országot elhagyók anyagilag nyernek, ugyanis magasabb fizetés miatt költöznek külföldre, míg az itthon maradó, hasonló tevékenységi kört ellátók is nyertesek, mivel tudásuk nélkülözhetetlenebb lesz, így fizetésemelés prognosztizálható esetükben. Hosszabb távon viszont fordulhat ez a kocka.
Idetartozik, hogy a kivándorlásnak köszönhetően például csak 2015-ben 920 milliárd forintnyi pénz érkezett Magyarországra, az ország éves GDP-jének 2,5-3 százaléka. Azóta kicsit csökkent ez a szám.
Ha nemcsak az elvándorlást, hanem a demográfiai veszteségeket is tekintjük, még mindig nem vigasztalan a kép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.