KIHALÁS KÖZBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.03.31.

Úgy hatvanöt millió évvel ezelőtt ott ücsörgött két t. rex a bujazöld fűben, hátuk egy páfránynak vetve, kacska kis kezükben limonádé apró papíresernyővel, és ábrándozva nézték a csillagos eget, amelyen se Göncölszekér, se Fiastyúk, semmi se volt, csak ismeretlen alakzatok, mert még nem tágult ki annyira az univerzum, mint máma, de szép volt azért úgy is.

– Tegnap jósnőnél voltam Dezsőkém. – mondta az, amelyiknek kínai írásjellel az volt a hatalmas combjára tetoválva, hogy leves, szeme alá pedig könnycsepp, hogy félelmetes legyen.
– Ne bassz, Oszi. – röhögött a másik, aki szakadt kalapot viselt, meg rózsaszín atlétát – És mit mondott az öreg Malvin, mit delirált már megint?
– Hogy ki fogunk halni, Dezsőkém, ezt mondta. – ábrándozott a könnycseppes – Hogy jön valami. Arra nem emlékszem, mi, meg honnan, de, hogy jön.
– Akkor mit lehessen tenni. – húzgálta a rózsaszín atlétáját Dezső – Kit érdekel, majd újjászületünk valami emlősben, leszarom az egészet Oszikám. – ezt mondta.
– Igaz, igaz – kontrázott Oszi -, úgyis elég volt már ez a százhatvan millió év, már meg se bírom számolni, hányszor voltam rex. Egyszer voltam diplodocus, azt bírtam, csak cammogni, legelgetni, ábrándozni a világ folyásáról, gyönyörködni a naplementében, ilyenek.
– Én meg raptor is voltam egyszer. – jegyezte meg Dezső – De hagyjuk. Csak eszembe jut Hans Castorp, meg a nagyapja a keresztelő tálkával, meg az ük-ük-ük csücsörítésével. Hát mit tudnak ezek? Meg a József és testvérei, hogy mélységes mély a múltnak kútja, hát beszarás, idő, ja. Jó, Mann nem rossz író, mi több, egyenesen fenséges, de mi az a pár ezer év, amiről ábrándozik, raptorszar.
– Már megint aeterno modo vagy Dezső. – vetette közbe Oszi a kalapjában.
– Sőt, sub specie aeternitatis. – kontrázott Dezső – Nem kell leragadni Kierkegaardnál, ha már.
– Ha már. – mélázott el nagyon Oszi – Mert mi lesz, ha most ki is halunk? Semmi se lesz, a múltkor is, a triász-jurában csak úgy huss, eltűntek a therapsidák meg a placodonták.
– Igaz, igaz. – erősítette meg Dezső – A perm-triászban meg az a sok lystrosaurus.
– A késő devonban meg a böszme, állkapocs nélküli halak. – illetlenkedett és volt bunkó Oszi, de nem vette észre.
– Az ordovícium-szilurban meg a trilobiták, a mohaállatok, meg a pörgekarúak.
– Tényleg. – csodálkozott el Oszi – Az mikor is volt?
– Mihez képest? – kötözködött Dezső.
– Hogyhogy mihez képest?
– Hát hozzánk, vagy Orbán Viktorhoz képest.
– Ki a tököm az az Orbán Viktor? – értetlenkedett Oszi, hogy le is vette a kalapját.
– Egy hülye a XXI. században.
– Krisztus után?
– Persze, hogy Krisztus után, ki után még?
– Mondjuk Ah-Pucs, maja isten, vagy Ré, egyiptomi főnök, Manitu vagy Allah, Síva vagy Amateraszu Ómikami után.
– Ez meg ki a frász? – csattant fel Dezső.
– Sintoista napistennő. – világosította fel Oszi.
– És ezeket mért magyarázod?
– Csak, hogy mutassam, Krisztuson kívül is van élet...

ITT OLVASHATÓ