2019. március 5., kedd

JÓK ORBÁN ESÉLYEI, DE KÖNNYEN A NÉPPÁRT "HASZNOS IDIÓTÁI" NEVETHETNEK A VÉGÉN

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2019.03.05.


Libanoni, marokkói és ukrán pártok is döntenek majd a Fidesz jövőjéről az Európai Néppárt választmányában, de az igazi döntés a németek kezében lesz március 20-án.

A számokat nézve egyelőre kevés az esélye, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból (EPP). Ha viszont a német kereszténydemokraták úgy döntenek, hogy kihátrálnak a magyar kormánypárt mögül, még az is lehet, hogy az Orbán Viktor által „hasznos idiótáknak” nevezett pártok nevetnek majd a végén.

Ami biztos: Joseph Daul pártelnök hétfő este jelentette be, hogy az Európai Néppárt elindítja a Fidesz kizárására, vagy felfüggesztérésre irányuló folyamatot. Az AFP-nek adott nyilatkozata szerint hivatalosan kilenc ország tizenkettő pártja kezdeményezte , hogy vegye napirendre a magyar kormánypárt ügyét. Ezek a következők:

- a svéd Mérsékelt Párt
- a svéd kereszténydemokraták
- a finn Nemzeti Koalíció Pártja (Kokoomus)
- a luxemburgi Keresztényszocialista Párt
- a flamand kereszténydemokraták
- a vallon Humanista Demokratikus Középpárt
- a portugál Néppárt
- a portugál Szociáldemokrata Párt
- a holland Kereszténydemokrata Tömörülés
- a görög Új Demokrácia
- a litván kereszténydemokraták
- és a norvég konzervatívok.

Daul mást nem is nagyon tehetett, hiszen az alapszabályban rögzített elvárás, vagyis hogy „hét párt öt országból” hivatalos kezdeményezése szükséges, már a múlt héten megvolt, azaz mindenképpen tárgyalni kell a Fideszről. Ez a pártelnök szerint március 20-án fog megtörténni, a kérdés csak az, milyen eredménnyel. Annak ugyanis, hogy egy párt kívül találja magát az ajtón, egészen különleges szabályai vannak – ráadásul ezek sok esetben éppen a Fidesznek kedveznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.