Szerző: Átlátszó
2019.03.01.
A magyar kormány nagy erőkkel próbálja eltüntetni a hajléktalanokat az utcákról, a propagandasajtója pedig címlapon hangolja ellenük a közvéleményt. Az újonnan kelt szigor nyomán tavaly októberben egy 61 éves nő volt az első, akit bevittek a Gyorskocsi utcába azért, mert az utcán él. De hogyan kerül egy nő a hajléktalanság szélére, hogyan veszíti el az otthonát, és mi az, ami segíthet nekik újra megkapaszkodni? Interjúalanyaink, Diána és Karola nagyon különböző utat jártak be, és most mindketten az Üdvhadsereg átmeneti szállójának segítségével igyekeznek új életet kezdeni.
Diána apró termetű, sötét hajú fiatal nő. Harmincéves sincs még. Egyik nagymamája nevelte fel, de innen nincsenek jó emlékei: gyerekkorában éhezett és fázott, testileg és lelkileg is bántalmazták. Mire felcseperedett, elhitte magáról, hogy nem érdemes a szeretetre, és nem jó semmire. Felnőve kétszer is domináns, arrogáns férfiakkal kezdett párkapcsolatot, akik bántalmazták. Hogy elviselje a megpróbáltatásokat, alkoholhoz és kábítószerhez nyúlt. „Függő vagyok” vallja be, ma már gond nélkül. Azt, hogy súlyos a baj, a családja ismerte fel. Kisgyermeke 2016 végén nevelőszülőkhöz került, ő pedig rehabilitációs intézetbe.
Onnan egy éve jött ki. Egy barátnőjével együtt azonnal az Üdvhadsereg Bajnok utcai átmeneti szállására ment – itt beszélgetünk vele és egyik lakótársával, Karolával. A szálló megmentette őket attól, hogy az utcára kerüljenek, és ma már mindketten dolgoznak és küzdenek a jobb életért. Az intézetben pszichológus és lelkész is segíti a gyógyulásukat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.