Szerző: SZELESTEY
2019.03.01.
- AKK a szőnyeg szélére állította Gulyás Gergelyt és Balog Zoltánt, akik a plakátkampány miatti nemzetközi botrányt igyekeztek elrendezni Berlinben
- Palotaforradalom érlelődik az Európai Néppártban Orbán Viktor ellen, mert vannak olyan pártok, amelyeknek fontosak az elvek és ami sok, az sok
- Orbán most már a gazdaságban is meg akarja mondani a (nacionalista) tutit, és ez baj, mert ott még nem követett el nagy hibát, szemben minden más területtel
Die Welt
A CDU elnök asszonya megerősítette Gulyás Gergelynek, hogy a Fidesznek tényeket kell letennie az asztalra, ha bizonyítani akarja, hogy továbbra is elfogadja az Európai Néppárt közös értékeit, illetve hogy folytatni kívánja a közös munkát Strasbourgban. Kramp-Karrenbauer ezt már azelőtt világosan kifejtette az uniópártok elnökségében, hogy Orbán a vita elsimítására tűzoltás céljából Berlinbe menesztette Gulyás Gergelyt és Balog Zoltánt. A német politikus egyben ismét határozottan elhatárolódott a Juncker elleni plakátkampánytól. A találkozóról tudni lehet, hogy a vendégek mindenekelőtt azt igyekeztek kijárni, nehogy a magyar kormánypártnak dicstelenül távoznia kelljen az EPP-ből.
Az európai konzervatívok soraiban egyre hangosabb a követelés, hogy ki kell adni a Fidesz útját, ehhez azonban vezető CDU-CSU-politikusok nem csatlakoztak. Viszont a két belga kereszténydemokrata párt, valamint a luxemburgi társszervezet a Daul elnöknek címzett levélben követelték Orbán Viktor kizárását, kiemelve, hogy immár elviselhetetlenek a kormányfő túlkapásai.
Le Figaro
Egy néppárti forrás szerint már van 7 párt, amely kész aláírni, hogy váljanak meg a Fidesztől. A döntést többséggel kell meghozni az elnökségből, a frakcióvezetésből és a tagállamok képviselőiből álló Politikai Gyűlésben. A testület március 20-án ül össze, közvetlenül a pártcsalád vezetőinek tanácskozása előtt, ami megelőzi az EU csúcsértekezletét. A lap hozzáteszi, hogy Orbán Viktor újabb támadása miatt vita van az EPP-ben az ügyben, mitévők legyenek a magyar politikussal. Az egyik oldal szabadulni akar tőle, a másik tábor viszont azt hangoztatja, hogy bent kell tartani, mert akkor könnyebben féken lehet tartani, illetve ez esetben nem tud összeállni más, Európa-ellenes erőkkel. Weber, a parlamenti csoport első embere ez utóbbi álláspontot támogatja. Az ügyben az első vita a jövő szerdán lesz a frakcióban.
Le Monde
EPP-pártok most először sürgetik hivatalosan Orbán Viktor eltávolítását a pártcsaládból. Belga, luxemburgi és portugál küldöttek felvetették, hogy a Néppárt tűzze napirendre a kérdést. A törés immár nyilvánvaló a pártcsaládon belül, amely sokáig szemet hunyt a Brüsszel-ellenes provokációk, illetve az illiberális magyar politika fölött. Négy tagpárt vetette fel, hogy a Néppárt vizsgálja meg a Fidesz kizárásának lehetőségét március 20-án a Politikai Gyűlés következő ülésén. A Joseph Daulnak küldött belga-luxemburgi üzenet rámutat, hogy Orbán az évek során tökéletesen szembement a kereszténydemokráciáról, az emberről és a társadalomról vallott közös felfogással. Az aláírók sokáig azt remélték, hogy a párbeszéd hatására a magyar vezető majd megváltozik, ám a legutóbbi incidensek azt támasztják alá, hogy ez a vonal semmilyen eredményre nem vezetett. A kezdeményezéshez nagyban hozzájárult a Juncker elleni provokáció...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.