Szerző: ÁGHASSI ATTILA
2019.03.22.
A német őszinteséghez szokott Szalai Ádám a 2013-as amszterdami 1-8 utáni megrendítő erejű beszédéhez képest most néhány fokkal mérsékeltebb volt, talán azért is, mert a meccs miatti bosszankodás és csalódottság még erősen munkált benne. De mire világított még rá a Szlovákiában szembejövő valóság? Elemzés.
Azon persze lehet majd vitatkozni, hogy szerencsés volt-e azokat a dolgokat nyíltan elmondani, amik az öltözőre tartoznak, és amiket mi jó magyaros szokás szerint el szoktunk intézni a „majd ki kell elemeznünk, vissza kell néznünk” örökbecsű, minden helyzetre ráhúzható sablonokkal.
ANNYIT ÁLLAPÍTSUNK MEG, SZALAI MONDANDÓJÁNAK TARTALMÁVAL LEHETETLEN VITATKOZNI.
Nincs az a Bozsik Péter, aki ha kijön a tévéstúdióból, akkor relevánsan vitába tudna vagy akarna vele szállni. A stúdióban azonban valahogy ő is másként látja a futballt.
Ha a magyar válogatott csapatkapitánya úgy érezte, hogy szólni akar, akkor jól tette. Sokkal súlyosabb probléma azonban, hogy akiknek érteniük kellene belőle, azok már 2013-ban sem értettek, és elég nagy az esély arra, hogy most sem fogják. És nagy kérdés, meg akarják-e egyáltalán ezt hallani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.