2019. március 3., vasárnap

ESZTERGOMI CIVILEK TILTAKOZNAK A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ELLEN, LAURA CODRUTA KÖVESI LEHET AZ EURÓPAI FŐÜGYÉSZ - HETI MUTYIMONDÓ

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.03.02.


Sok pénz, 185 millió forintos uniós támogatás szivárgott el a szegedi vadaspark-projektben, az OLAF 2015-ben jelzett, a magyar büntetőügy azonban ma is alig döcög – ez derül ki az uniós vizsgálat nyomán indult eseteket bemutató sorozatunk friss cikkéből. Írtunk arról is, hogy Esztergomban nem mindenki lelkes, hogy a városba költözik a Közigazgatási Felsőbíróság. Civilek tiltakoznak úgy a demokráciát, mint a város büdzséjét féltve.



OLAF-jelzések: hatszorosan túlszámlázták a szegedi vadaspark játszóterét és látogató-tájékoztató rendszerét

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelzéseivel kapcsolatos sorozatunk legfrissebb cikkében a szegedi vadaspark területén létrehozott tematikus játszótér és látogató-tájékoztató rendszer körüli anomáliákról esett szó, amelynek megvalósítására 185 millió forint uniós támogatást hívtak le botrányos módon. Az ügyben érintetteket még első fokon sem vonta felelősségre a bíróság.

Helyi civilek tiltakoznak, épületet is csak nehezen sikerült találni a közigazgatási főbíróságnak

Esztergomot a gazsággal, törvénytelenséggel és a joguralom végső kiüresítésével fogják azonosítani – ezt írták Áder Jánosnak címzett petíciójukban esztergomi civilek, akik az új „kormánybarát” Közigazgatási Felsőbíróság városba költöztetése ellen tiltakoztak. A politikailag aggályos intézmény bevezetésén túl is számos, évtizedes probléma került újra felszínre, még az ingatlan kiszemelése sem ment zökkenők nélkül.

Ki nem fél a farkastól? A romániai korrupcióellenes harc sztárja lehet az európai főügyész

Villámgyors karriert követően lett DNA főügyésze, vitathatatlan szakmai eredményeit azonban helyenként vitatható módszerekkel érte el: bemutatjuk Laura Codruţa Kövesi szakmai pályafutását.
A héten emellett:
két kemény élettörténetet mutattunk be: nőkét, akik a függőség és a hajléktalanság kihívásával küzdenek,
ismét fotókkal dokumentáltuk merre repkednek a nemzeti nagytőkések: ezúttal Maldívra a télvégi depi ellen,
adatigényléssel megszereztük és közzétettük a Gundel catering-szerződését a Miniszterelnöki Kabinetirodával,
regisztráltuk az újabb lépést a Balaton oligarcha-üdülővé válása felé: lesöpörte a keszthelyi fideszes önkormányzat a tópart beépítése elleni tiltakozást,
zanzásítottuk a lényegét, de egészében is elérhetővé tettük Ángyán József legújabb jelentését, ezúttal a Békés megyei földárverésekről,
harag és részrehajlás nélkül elemeztük a Venezuelai politikai káoszt, és kiderül: koránt sem olyan fekete-fehér a helyzet, ahogy a szemben állók és drukkereik láttatni szeretnék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.