Szerző: KRUPP JÓZSEF
2019.03.22.
– Eddigi pályafutásod, úgy látom, három szakaszra tagolható. A kilencvenes évek a parlamenti politizálás korszaka, ezt követi a kutatás és oktatás másfél évtizede, miközben 2010-ben elkezdődik a politikai művészet művelése. Miért érezted úgy, hogy már nem a tudományban, hanem a költészetben kell harcolnod a szólásszabadságért, az előítéletek ellen?
– A három szakasz átfedésben van, összefonódik, és a meghatározó a művészet, ami mindig a legjobban érdekelt. A Bibó kollégiumban főszereplője voltam egy Peter Weiss-drámának, amiben Orbán Viktor is szerepelt. A Fidesz vezetőségében és a rendszerváltást követő nyolc évben, a Fideszben, aztán az SZDSZ-ben vállalt népképviselő szerepben is a művészettel, a művelődéssel és a szólás szabadságával foglalkoztam. Az utóbbiról már 1994-től tartottam kurzusokat egyetemeken. Örülök, hogy országgyűlési képviselőként el tudtam érni, hogy törvény támogassa a közösségi rádiókat, és azt is, hogy az szja 1 százaléka bármely civil szervezetnek felajánlható legyen. 2002-ben írtam a Keresőket, amiből rádiójáték, képregény és többszörös díjnyertes színdarab is lett. New Yorkban elsősorban amerikai történeteket kerestem a színházakban is, hogy megértsem a szólásszabadság amerikai felfogását és ennek hátterét. Az északra menekülő rabszolgák titkos útvonaláról szóló előadás egybecsengett Paul Robeson rabszolgadalával, amit apám magyarul énekelt. Azért is hiszek a történeteket elbeszélő művészet különösen erős hatásában, mert népképviselőként is azt tapasztaltam, hogy az intézményrendszer működését is meghatározza a kultúra, azt pedig a széleskörűen elfogadott történelmi narratívák. Intézményes hatalom nélkül is megfogalmazhatjuk történelmünk önkritikus, pozitív és befogadó értelmezését, amire szeretetteljes és értelemgazdag közösséget építhetünk, és együttműködést más, erre nyitott közösségekkel.
– A törvényhozás mellett több tanulmányodban is a széles értelemben vett edukációt nevezed meg mint ami képes az előítéletek és a gyűlölet ellenében hatni. Hogyan látod a slam poetry szerepét ebben?
– A fő kutatási területem a gyűlöletbeszéd, amivel szemben szintén a művészi válaszok a legjobbak. A slam személyessége és önreflexivitása pedig segíti azt, hogy a saját előítéleteinket is felismerjük, a történelmi narratívákban is. A slamben mindenki részt vehet, és a háromperces videók megsokszorozhatják a közönséget. Ha az intézményes sajtó és a slam felerősíti egymás hangját, akkor versenyre kelhetünk óriási összegből folytatott, előítéleteket keltő kampányokkal is. A gyűlölködés sajnos felkeltheti vagy felerősítheti a saját csoportjainkhoz tartozásból is fakadó előítéleteket. Erre nemcsak módot ad, hanem ezt szükségessé is teszi az, ha egy kormány a sajtó nagy részét ellenőrzi. Csak a bűnbakképzés jól ismert módszerével próbálhatják elfogadtatni a hatalmi visszaéléseket. A művészeti beszéd viszont érzelmileg is erősebb lehet, különösen hiteles történetekkel. Az EB-döntő második körében mondott Szóritmusoló remixem utolsó szavai eredetileg így hangzottak: „szép, jó, igaz és magyar”. Ez is része annak, hogy szerintem mit jelent magyarnak lenni. Az EB nemzetközi közösségében a magyart slammerre cseréltem. A slammer számomra egyszerűen embert is jelent, mert mindenkinek vannak elmondható történetei...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.