ÉN IS IDE SZÜLETTEM - SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK A BEZÁRÁSRA VÁRÓ FÓTI GYERMEKVÁROSRÓL

HVG ONLINE / ÉLET+STÍLUS
Szerző: VADÁSZ JUDIT LOLA
2019.03.26.

Könnyeimmel küszködöm, ahogy autóval rátérek a régről ismert Fótra vezető útra. Sminkemet nem sírhatom le, mert pár perc múlva nyolc, ekkor találkozom Kádas Istvánnal a Fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatójával. Jobb híján teli torokból üvöltök, a fájdalomnak muszáj kijönnie. Ahogy a nosztalgikus emlékek keverednek a jelennel, valami megmozdul bennem, így haladok a sok évtizedes fasor árnyékában. Idővel enyhül a már meghaltnak hitt, ám most újult erővel feltörő gyász okozta szomorúság. Aztán mosolygok, ahogy felrémlenek a régi, kedves emlékek. Édesapám éppen katona volt, ezért édesanyám hazaköltözött a szüleihez, akik nevelőként, gyógypedagógusként dolgoztak Fóton. Ide születtem, hívhatják bárhogy, nekem ma is csak Gyerekváros, Gyeri.

Ahogy behajtok a nagykapun, a sorompónál már ismét céltudatos vagyok. Ugyanúgy zajlik, mint amikor nyaralni jártam vissza, csak most nem a nagyszüleimhez, hanem Kádas Istvánhoz jöttem. Segítenek, útbaigazítanak, türelmesen végighallgatom, bár fejből tudom merre, s hogyan jutok el az igazgatóságra.

Ahogy a Kastély mellett elhaladok, eszembe jut az a rengeteg friss cikk, ami a Kastély köré épített régimódi nevelőintézetekről szól.

1987-ben születtem, s hároméves koromig laktam itt a nagyszüleimnél, édesanyámmal. Ezután általában kéthetente visszajártunk látogatóba. Ahogy ez lenni szokott, én is nyaraltam a nagyszüleimnél, igen itt, a Fóti Gyerekvárosban.

Amikorra már vissza tudok emlékezni, ez a Kastély menzaként üzemelt, már akkor is, a ’90-es években, a házakban laktak a nevelők és az árvák. A Kastély szomszédságában volt egy kis szabadtéri színpad, első Padödö koncertemen is itt voltam.

Akkoriban itt éltek az árvák, a nevelőszülői forma rendszerszinten csak később terjedt el. Sok gyermeknek valóban nem voltak élő rokonaik, volt, akiket elhanyagoltak, s ezért kerültek ide. Szerencsésebbek azok voltak, akiket időnként meglátogattak kintről, vagy akik többen, testvérként éltek itt, ők is árvák voltak, de mégsem teljesen egyedül.

Emlékszem, hogy felnőttkorukig maradhattak itt a fiatalok, s utána egy csekély anyagi támogatással, jó esetben szakmával a kezükben léptek ki a nagyvilágba. Ilyenkor ők visszajártak látogatni a kisebb testvéreket. Legjobb barátaim is egy ilyen „család” voltak, a legidősebb fiú látogatta-támogatta a kicsiket, két nálam idősebb lányt és két velem egykorú fiút...

ITT OLVASHATÓ