2019. március 1., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM LXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.03.01.


P U B L I C I S Z T I K A

Széky János: Csak bátran

Az országot ellepték a még magyar viszonylatban is szokatlanul sötét plakátok ezzel a nagybetűs felirattal: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel.” Válaszolt is rá Brüsszel, vagyis az Európai Bizottság, ezzel a frappáns címmel: „Önnek is joga van tudni, mi a tény, és mi a fikció.” Ebben nagyjából benne van a magyar–európai viszony tragédiája.

Ha valaki ellene vetné, hogy „Magyarország is Európa”, rögtön megmagyarázom a szókapcsolatot, de előbb pár szó a tragédiáról.

A magyar kormányplakátok egyértelműek, van rajtuk két, már nem fiatal férfi, ki nem retusált szépséghibákkal, és a felirat szerint a két férfi „készül valamire”. Soros György ismerős lehet sokaknak, ha máshonnan nem, korábbi plakát- és tévés kampányokból; azt nem tudom, hogy Jun­ckert hányan ismerik fel, de azt a gondolkodási műveletet mindenki képes elvégezni, hogy ennek a ráncos úrnak köze van Brüsszelhez, méghozzá sok. Továbbá „Brüsszel” készül valamire, amit eltitkolnak a magyarok elől, ezért fontos, hogy mindenki értesüljön róla. Mondom, ez a közlemény úgy ellepte az országot, mint a ragya.

Berend T. Iván: A Magyar Tudományos Akadémia szétverése

Tóth Mihály: A Legfőbb Ügyész

A magyar helyesírás szabályai szerint a közjogi méltóságok titulusai kis kezdőbetűkkel írandók. Györgyi Kálmánra emlékezve mégis kivételt tettem, sőt a nagy kezdőbetűk mellett a határozott névelő sem véletlen: kivételes főügyész volt egy kivételes időszakban, 1990 és 2000 között. Számomra most már valószínűleg mindig ő marad a Legfőbb Ügyész. Míg elődjének annak idején az ügyészi szervezet kölcsönzött bizonyos tekintélyt, a 90-es évek kezdetén előszeretettel „sztálinistának” bélyegzett vádhatóságnak mint szervezetnek megtépázott tekintélyét ő maga szerezte vissza, próbálta helyreállítani. A tudásából és személyiségéből sugárzó tekintély adott hitet és erőt az ügyészeknek, hogy a sokszor elvtelen támadások ellenére tisztességgel végezzék munkájukat. Ez az írás nem hagyományos nekrológ. A hivatalos búcsúztatást avatottabbak elvégzik majd. Amit én tehetek, annyi, hogy felvillantok néhány olykor személyes hangvételű epizódot, emléktöredéket egykori tanáromról, főnökömről és egyik példaképemről.

Simai Mihály: A Közvágóhídnál

Dr. Grád András: Nemek háborúja

Sajnálatos világjelenség a politikai háborúskodás, amely az USA-tól Magyarországig lényegében mindenütt megtalálható. Ami azonban talán ennél is sajnálatosabb, hogy ez a cseppet sem kívánatos közhangulat láthatólag begyűrűzik a civil szféra olyan területeire is, ahol végképp nem lenne semmi keresnivalója. A férfi–női viszonyredszerben felszínre törő és társadalmivá váló konfliktusok természetesen nem újkeletűek, a XIX. század szórványos megmozdulásait követően indult a XX. század fordulója körül a szüfrazsettek mind összehangoltabb mozgalma. Napjainkra azonban ezek a kezdetben inkább csak a feministákat megmozgató jelenségek szinte össztársadalmivá váltak.

Molnár Judit: Deportáljunk humánusan
A Horthy-rendszer és a magyar holokauszt

Ungváry Rudolf: Bevégeztetett


Kovács Zoltán: Professzorok
Balla Eszter: Hollywood zavarban

Gadó Gábor: A mások öröme

Ádám Péter: Láthatósági mellény”

Franciaországban az autósoknak a 2008. július 30-i, a motorosoknak a 2015. május 7-i kormányrendelet írja elő, hogy kötelesek maguknál fényvisszaverő „láthatósági mellényt” tartani, és hogy ezt kényszerű leállás esetén fel is kell venni. Akik november közepén úgy döntöttek, tiltakozni fognak az üzemanyagárba beépített „széndioxid-illeték” ellen, azoknak régi tapasztalatuk, hogy a hatalom figyelmen kívül hagyja, sőt, nem is látja őket. Innen az ötlet, hogy fluoreszkáló sárga mellénnyel tegyék magukat „láthatóvá”. Azzal, hogy a „sárga mellényesek” hétvégéről hétvégére megjelennek a körforgalmú csomópontokon (így a világ egyik leghíresebb körforgalmú csomópontján, a párizsi Diadalív előtt is), az addig semleges helyszíneket országos tüntetés terepévé, sőt jelképpé változtatták.

Gervai András: Elárulva és elfelejtve

Raoul Wallenberget 1944-ben Budapesten a közvetlen munkatársai elnevezték Wallenbergus Sanctusnak. „Szentté” avatták, de a mártíriuma még hátra volt. A szovjetek elrabolták, bebörtönözték, majd meggyilkolták. A Wallenberg klán – a svéd gazdasági, politikai, társadalmi életben meghatározó szerepet játszó leggazdagabb család – (Raoul közeli rokonai kivételével) szinte semmit nem tett érte. A hazája is elárulta – s aztán évtizedekre elfelejtette.

V I S S Z H A N G

Ádám Péter: Nem voltak franciák…

Martényi Csaba: Pétain példája

Inzelt Annamária: Mikor invenció és mikor innováció?

Szále László: Talán egy patkószeg

Hidvégi Máté: Két adat Tandorihoz

P Á R A T L A N

RS: JERTEK,
…hogy sorsotok előre nézzétek

Huszár Ágnes: SZÉKHÁZSZÉPÍTÉS

zorenga: SÖTÉTSÉG

-hg-: ELKÉPESZTŐ

Ladányi András: PEDRO AUS CARACAS

(nyerges): AKADÉMIA, ANNO 1957

Hanák András: MEGVÉTEL, ELVÉTEL

-átkai: RIOGATÓK
(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: 
BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.