2019. március 3., vasárnap

CSEH KATALIN: A JÖVŐ NE A KÖZÉPKOR LEGYEN

MAGYAR HANG
Szerző: BALOGH ROLAND
2019.03.02.


Európai ország címmel honlapjukon is elérhető, milyen uniót szeretne a Momentum. Migráció, tudás alapú társadalom, közös haderő és hírszerzés, vagy épp közös ellenzéki lista – ezekről is kérdeztük a párt EP-listavezetőjét, Cseh Katalint, aki a Momentumot is érintő kampányfinanszírozással kapcsolatos ÁSZ-vitáról is beszélt lapunknak. EP-választási ráhangoló, 4. rész.


Valóban a migrációt támogató és ellenző erők küzdelméről szól a mostani EP-választás, ahogy azt a Fidesz és a kormány megállás nélkül harsogja?
– Ez teljes és persze szándékos félreértelmezése ennek a választásnak. Az idei EP-választás arról szól, milyen jövőt képzelünk el Magyarország számára. Hogy a jövőbe megyünk, vagy vissza, a múltba, ahol harcban állunk a szomszédainkkal, ahol rabszolgaként dolgoznak az emberek a gyárakban, ahol gyengék vagyunk, és kicsik.

A migrációnál maradva, a Momentum európai programjában szerepel az uniós határok közös védelmének erősítése. Ezt hogyan képzelnék el?

– A migráció kérdése egész Európát érinti, ezért fontos, hogy közös európai megoldást találjunk. A Frontex erősítésével közösen tudnánk fellépni közösségünk határainak védelme érdekében. Sokkal hatékonyabb, mint amikor az aktuálpolitikai érdekek által vezérelt populista kormányokra van bízva az, hogy most éppen mit csináljanak a migrációval, vagy épp mit nem. Hiába harsogja ezt a propaganda évek óta, a magyar kormánynak valójában egyáltalán nem érdeke a migráció megállítása – a hatalmuk záloga, hogy napirenden tartsák a problémát. Ezért is vétózták meg először a bevándorlás visszaszorításáról szóló, Arab Liga és az EU közötti megállapodást.

Támogatják a közös uniós haderő felállítását is. Összekötve ezt a közös határvédelem kérdésével, mennyiben jelentené ez a nemzeti hadseregek „visszavágását”, netán megszüntetését?
– Fontos tisztázni, a hadsereg és a határvédelem nem ugyanaz. A nemzeti és közös hadsereg kérdését ugyanakkor külön kezeljük. Közös hadseregre egy erősebb Európa érdekében van szükség, hogy az EU ezzel is növelje a külpolitikai érdekérvényesítő képességét, egyúttal még jobban megvédhesse az állampolgárait. Nem gondoljuk tehát, hogy meg kellene szüntetni a nemzeti hadseregeket, de a közös uniós haderő egy erősebb Európa záloga...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.