Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2019.03.13.
Nagyon nem értek egyet azokkal, akik szerint Orbán kedden „megnyerte a mecset”, sikerült kialkudoznia magát a helyzetből, a Néppárt amúgy is csak keménykedni akart egy sort a klasszik européerek kedvéért, igazából eszükben sem volt a Fidesztől megszabadulni. Ez indokolatlanul bonyolult, és kissé konteószagú megoldás. Nézetem szerint az a helyzet, hogy az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének hárompontos feltétele – ami vélhetően a Weber-ultimátumként szerepel majd a történelemkönyvekben –, akkora politikai pofon a Fidesznek, amekkorát a 2010-es hatalomra kerülése óta nem kapott.
Mivel Orbán nagyon szerette volna megtartani a pozícióját a legerősebb uniós frakcióban, a múlt héten csak kapkodott fűhöz-fához, „égtek a vonalak”, felhívogatott mindenkit, hogy próbálja kikönyörögni magát a satuból, és ne az legyen a jobbközép legerősebb pártcsaládjában való megmaradás feltétele a számára, ami. (Vagyis: azonnal felhagyni a Brüsszel-ellenes kampánnyal, elnézést kérni az eddigiekért, és megpróbálni visszacsinálni a CEU ellehetetlenítését.)
Emlékezzünk, a weberi nyitányt jó másfél napos komikus önérzeteskedés követte a Fidesz részéről, aztán Orbán úgy döntött, duzzogva-morogva lecserélteti a Junckert Európa megrontójaként ábrázoló kampányplakátot valami jó kis családtámogatósra („nem is értem, miért kellett ebből casus bellit csinálni”, nyilatkozta méltatlankodva a nőnapra meghívott ellenzéki újságíróknak), és úgy gondolta, most akkor minden rendben lesz. Hát baromira eltaktikázta magát. Weber lényegében megüzente, hogy jó az irány, de messze nem vagyunk készen, a követeléscsomag változatlanul fennáll, Herr Orbán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.