AZ ANTISZEMITIZMUS ÉS AZ IZRAEL-ELLENESSÉG KÜLÖNÖS VÁLTPZÁSAI

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.03.05.

A zsidóellenes érzületek élnek, és folyamatosan alkalmazkodnak a változó világhoz. A zsidók pedig azért is védekeznek nehezen ellene, mert ők maguk használták eddig az itt feltűnő kisebbségvédő nyelvezetet, mert azt hitték, ez az ő erős váruk. Nem így lett – mondja lapunknak nyilatkozva Gadó János újságíró, a Szombat szerkesztője, akit annak kapcsán kérdeztünk az európai és magyarországi folyamatokról, hogy Emmanuel Macron francia elnök utóbbi megnyilatkozásaiban kiterjesztette az antiszemitizmus fogalmát az anticionizmusra.

– A francia elnök legutóbb arról beszélt, hogy az antiszemitizmus fogalmát kiterjeszti az anticionizmusra. Kétségtelen, hogy Franciaországban a 2. világháború óta nem volt annyira erős az antiszemitizmus, mint napjainkban. Ez fordulópont?

– Igen, szimbolikusan legalábbis. A kérdés az, hogy Emmanuel Macron álláspontját elfogadja-e a nyugati bal-, illetve balközép fősodor. Ebben az emberi jogi, kisebbségvédő szellemiségű narratívában ugyanis, amely az elnyomottakat, a kiszolgáltatottakat védelmezi, a palesztinok vannak az elnyomotti státuszban, az izraeliek, a „cionisták” pedig az elnyomókéban. E baloldali, liberális médiavilágban Izraelt kritikusan szemlélik, ám e kritika gyakran zavaros, mert összekeveredik benne Izrael aktuális politikájának bírálata Izrael létezésének bírálatával. Kialakult az a markáns kultúra, amely Izraelt elmarasztalja, a palesztinokat pedig áldozatként tünteti fel. Ezt a közeget éppen azért lesz nehéz átalakítani, mert ez már kultúra.

– Aki az izraeli kormány politikáját bírálja, az Izrael létezését is megkérdőjelezi?

– Izrael politikáját bírálni természetesen nem Izrael-ellenesség, azonban a gyakorlatban a kettő sokszor összemosódik. Elválasztásukra javasolta Nathan Sharansky egykori szovjet ellenzéki, majd izraeli politikus a 3 D elvét. Az összemosás ott kezdődik szerinte, ahol a kritika átcsap Izrael delegitimálásába, démonizálásába és a kettős mércébe, amely angolul double standard. Amikor például az UNESCO olyan, Izraelt bíráló határozatokat hoz, amelyekben a jeruzsálemi Templomhegy vagy a hebroni Pátriárkák barlangja csak muszlim szent helyként szerepel, az a delegitimálás világos példája. Amikor az ENSZ emberi jogi tanácsa, amelynek tagjai között van például Eritrea, Kína vagy éppen Szaúd-Arábia is, azzal vádolja Izraelt, hogy a gázai határnál a katonái szándékosan lőnek gyerekekre és rokkantakra, ezt nyugodtan lehet démonizálásnak nevezni. És amikor azt látjuk, hogy az ENSZ közgyűlése 2018-ban 21 alkalommal ítélte el Izraelt, a világ többi országa közül egyeseket pedig összesen 6-szor, akkor ez a kettős mérce világos esete...

ITT OLVASHATÓ